Fraternity-Testvériség, 1941 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1941-10-01 / 10. szám
TESTVÉRISÉG 13 Nagy idő telt el, mióta Eszter elhagyta a szülői házat. Közel félszáz esztendő. Eszter se férjhez nem ment, se vissza nem tért falujába. Szakadatlanul dolgozott. Gyűjtötte a dollárokat, amint mondták. New York külvárosában lakott egy rozoga, kopott faházban, albérletben. Utóbb már nem járt sehova, csak a templomba. Oda gyakran, szinte minden vasárnap elment. A perselybe is dobott. Az egyházéba is egy negyed dollárt, az árvákéba is Bőkezűsége miatt gazdag hírében állott. Ujjal mutogattak rá és a fekete ládikában őrzött dollárokról suttogtak az emberek. Amikor elgyengültek lábai és ritkán látták, alább hagytak a sok mende-mondával. Már a templomba se tudott eljárni. Érezte, hogy nem sok van hátra. Végrendelkezett. Az egyik presbiternek nyíltan megmondotta, hogy házi-bútorait rokonaira, pénzét pedig az egyházra testálta. Eszter ezt halálos komolysággal mondta. Az egyház vezetői egyenesen számítottak rá. Az egyház rá is szorult a támogatásra. Az iskola tetejét erősen megrongálta az idő, a templom kerítését is javítani kellett volna Amikor a pap megemlítette a dolgot a gyűlésen, a gondnok azt felelte: — Majd Eszter hagyatékából! Kifutja hőven! A presbiterek bizakodva bólogattak: — Majd Eszter hagyatékából. Eszter két hónap múlva meghalt. Díszes temetést rendeztek neki. Ötszázdolláros életbiztosítása volt. Az utolsó centig ráköltötték. A temetésére kivonult a környék egész magyarsága, élén a teljes létszámú presbitériummal. Az egyház koszorúját maga a gondnok vitte. A temetés után a hivatalos közegek felbontották a végrendeletet. A felbontásnál a pap is jelen volt az egyház képviseletében. Eszter igazat mondott. Ugyanazt mondta a végrendelet is A fekete ládikában őrzött pénzét a helybeli magyar református egyházra hagyta. A ládikát, tartalmával együtt, nyugta ellenében átadták a papnak. A pap megnézte. Szó nélkül aláírta a nyugtát és magához vette a hagyatékot. Másnap éppen vasárnap volt. A kis fatemplom úgy megtelt ájtatos hívekkel, mintha sátoros ünnep lett volna. Az istentisztelet végén a pap az úrasztalához ment és a bevett szokás szerint, onnan végezte a hirdetéseket. A ládika ott volt az asztalon fekete kendővel letakarva. A gyülekezet lélekzetvissza- fojtva figyelt. A pap rátért a dologra — A héten temetésünk volt — kezdte. Az Ur magához szólította Pivárcsi Eszter testvérünket. Élt 62 évet, hosszas szenvedés után meghalt 1936 május 15-én. Az elhúnyt megtakarított pénzét egyházunkra hagyta. A hagyaték összege kereken: egy dollár. Azzal felhajtotta a ládika tetejét és felmutatott egy képkeretet. A keretben ott volt a hosszú, keskeny papírpénz, szépen, közepén elhelyezve. A papír megsárgult, Washington mosolya elhalványodott, a felírás kifakult, de azért még messziről is lehetett olvasni: — One dollar. A gyülekezeten halk morajlás futott végig A gondnok elfehéredett, a presbiterek összenéztek. Eszter szegényen halt meg! — hangzott itt is, ott is az asszonyok között. A pap csendesen hozzátette: — Nyugodjék békében! FALUSI LEVÉL Édes-kedves Fiam, szívemből kívánom, hogy jó egészségben találjon írásom. Be magadra is vagy abban a kietlen zsibongó-zajongó ember-rengetegben. Mit írjak? Tavasz van s úgy, de úgy szeretném, anyai levelem, ha kibélelhetném a zsendülő rétek finom, friss szagával, forrásvíz gyöngyével, fenyők gyantájával! Ha festeni tudnék, hát belefesteném, hogy húzza végig a láthatár peremén piros köpönyegét a hajnal s az alkony. S hogy fehérük a nyáj a zöldelö halmon. Lefesteném a víg pacsirtát a légben; ösz-öreg apádat, amint szánt-vet éppen. Az én kitárt karom s házunk tárt kapuját, ahogy szívszakadva lesünk-várunk Reád! Régi cimborádat: a kis Pál Erzsikét (szép, sudár leány lett,) Neked szántam mindég. Azt hittem, az volt a reménységem, álmom, hogy bennetek éltem folytatását látom. . . Mi az a rang? Hírnév? Mondd meg édes fiam! S abban a kőarcú nagyvárosban mi van. hogy az ősi földet itt hagyjátok érte s csak loholtok felé örök lázban égve. Pedig a föld mellé — bizony mondom nektek! — vérünkből való vér őrszemek kellenek. Elkallódik a föld, ha szemünk nincs rajta, ha nem ajnározzuk, mint fiát a dajka. Isten áldjon, Fiam! Levelemet zárom; s újra megismétlem örök kívánságom: Gyere vissza közénk, ne űzz délibábot. Hidd el, csak itt leled fel a boldogságot! L. ADY MARIA.
