Fraternity-Testvériség, 1941 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1941-08-01 / 8. szám
TESTVÉRISÉG 9 ERDÉLY MOSOLYA Édes napsütés, csöndes folyók 'halk csobogása nefelejcses partok között, piros borbolyagyümölcs ropogása sötétzöld levelek között... ilyen az erdélyi mosoly. Szelíd tréfák, vidám, sohase bántó mókák, kedves anekdoták, olyan derű, amely csak jó szivböl fakad s amelynek játékos ragyogása ott villan a szemben, ott szépül az arcon ... ilyen az az erdélyi mosoly. Szedjünk össze belőle, hevenyészve, egy csokorra valót... “Vivát!” Nagy “vivát”-ozással fogadta egy székely falu kőrútjában Albrecht főherceget. A főispán megkérdezte a bírót, miért nem éljeneznek? A bíró azt felelte: — Nagy fáradságba került, kérem, amig megtanulták azt, hogy “vivát.” Mert az "éljen”-t nem tudják itt kimondani egymagában, azonnal utána teszik, hogy Kossuth Lajos! * Gőgös nyájas Bánffy Dezső báróról, Magyarország egykori miniszterelnökéről főispán korában megjegyezte az egyik hive: — Bánffy Dezső olyan gőgös ember, hogy már szinte nyájas. A körösfői legény. A kőrösfői legény igy fohászkodik verekedés előtt, az ellenfelére pislant- va: — Én Uram Istenem, ne segíts se neki, se nekem ... csak nézd, hogy én mit csinálok! Barcsay-anekdoták. Barcsay Domokos, a “fejedelem” a század első évtizedében a legnépszerűbb emberek egyike volt. Egész sereg kedves történet kering róla, amelyeket ma is emlegetnek. A törött kínai váza, amit anyósának vett meg s megbízta a kihordó fiút, hogy átadáskor ejtse el (s mikor ez megtörtént, kiderült, hogy minden darab külön volt becsomagolva), sok vidám mosolyt ébresztett a régi békevilágban, csak úgy mint a válasza arra a kérdésre, hogy: — mi a kedvenc virága? — Az oleander. Mert télen a pincében van, nyáron meg a kocsma előtt. * Barcsay a múlt század végén vendégül látta magát Első Ferenc Józsefet, bánffyhunyadi kastélyában, hetedhétországra szóló pompával. Ezzel az indokolással keveselte apósának, a kastély urának e célra kiutalt pénzösszegét : — Nem az örmény király jön. A — magyar király. Beöthy Algeron, a későbbi országgyűlési képviselő, midőn Bihar vármegyében Móricz Fái helyébe főjegyzőnek megválasztották, a választás után tartott diszlakomár. a következő monumentális toasztot mondotta: — Tekintetes Megye, röviden akarok szólam, tehát az én díszes hivatalomra vonatkozólag e választás alkalmából elég legyen idéznem nagy költőnk szavait: "Múltadban nincs öröm, jövődben nincs remény.” j&DERÜS PERCEKÉ Ábel Évek óta egyre nagyobb divat a “székely szó.” Nagyszerű irók: Nyirö József, Tamási Áron alakjai, Uz Bence, meg Ábel szinte már itt élnek közöttünk. Idézzük Ábel néhány Ízes pompás szavát, mondását, pár kedves kérdést, feleletet, mely oly igen nagyon bevilágít a székely ember lelkivilágába. "Kérdi Ábeltől a vasutas: — Hová akarsz utazni? — Ejnye no nézze meg, hogy maga itt van, nem jut eszembe a neve... De erre kifelé, a magyar világ irányába, egy nagyobbacska város ... — Hát van erre több is. Éppen ez kellett nekem. — Kezdje csak sorolni, lám! — Hát itt van egyszer Gyergyószent- miklós, aztán Marosvásárhely, aztán Kolozsvár, aztán Nagyvárad. — Tovább ne mondja! — állította meg. — Hát miért? — Azért, mert ezek között benne van. — Kolozsvár? — kérdezte a sipkás. . .. Akart a nyavalya éppen Kolozsvárra menni, de ráhagytam, mert any- nyi tapasztalatom volt már az emberek felöl, hogy tudjam: engedd, hogy kitalálják a gondolatodat, mert akkor jobban szeretnek.” Ábel és a bakter. “... Telitöitötte a poharat, koccintott és igy biztatott: — Na, hajtsd föl te is. — Ha sokat iszunk, a vonatok félremennek ... Felelet helyett a bakter egy órát vett elé a nadrágzsebéből. Acélszinü óra volt, s akkora, mint egy rétes: — Tizenhárom negyvenhárom — mondta. — Elég olcsó volt ekkora szép óra — feleltem. Úgy elkezdett nevetni, hogy hadonászott belé az órával a markában. — Nem az ára volt annyi, fe töktulajdonos, hanem az idő ennyi, vagyis egy óra és negyvenhárom perc. Benedek Elek, a kiváló erdélyi iró mondta: — Franklin Benjámin azt mondta, hogy “az idő pénz.” Eboöl magyarázható meg talán az a tény, hogy azoknak, akik pénzzavarban vannak, időre van szükségük. Kurta felelet. Temesvár felé vonult Bem hadserege. Mezey tüzérhadnagy hallotta, amint menetelés közben azt kérdezte az egyik honvédtől Petőfi Sándor: — Fáradt vagy-é már, góbé? A székely fiú kurtán felelte: — Ha vónék, se mondanám! Kováts Miklós erdélyi római katolikus püspök ismeretes volt találó megjegyzéseiről. Egy alkalommal többek között Kolozsvárt, a plébánián nagy ebédet adott, melyre a kolozsváriak közül is sokan hivatalosak voltak. Köztük Schütz József kolozsvári polgár, akinek gyöngéje volt a kapott kitüntetések emlegetése. Mihelyst bemutatták Kováts Miklós püspöknek, Schutz uram sietett is elöállani, hogy “excellenciás uram, őfelsége kegyeskedett engem egy érdemkereszttel megtisztelni.” A püspök anélkül, hogy valamit reflektált volna a beszédre, egyszerűen hallgatott. Ebéd alatt, úgy a harmadik fogás körül, egyszer csak Schützre néz a püspök, komolyan szeme közé néz és azt kérdi tőle: — Nos és mikor akasztják fel? — Ki... ki ... kit, kegyelmes uram? — hebegte megrémültén Schütz. — Hát a maga keresztjét, édes Schütz — felelte mosolyogva a püspök, mire az egész társaság jóizü nevetésre fakadt. A megzavarodott Schütz csak ekkor tért magához szorongásából. Gróf Bethlen Domokos. Doktor Óvári Elemér, a régi Kolozsvár város főügyésze mondta egyszer : — Erdélyben az a szép, hogy itt mindenki úriember. Ez a mondás jut eszünkbe, midőn az “Erdélyi mosolyt”-t szedjük színes csokorba, amidőn székely legényekről, hunyadi magyarokról, régi vitéz katonákról szóló mosolygó Írás után emlékünkbe jelezzük az egyik erdélyi nagyurat, Bethlen Domokost, aki fölutazott Bécsbe, fényes diszmagyarban, az 1851-ik évben, I. Miklós cárnak látogatásakor. A hatalmas alakú, pompás külsejű férfiú föltűnt a cárnak, megszólította: — Milyen állást tölt be? — Semmilyent, felség. — De — szolgál valahol? — Bethlen azt felelte: — Csak magamnak ... ! Vesselénj'i Miklós báró Közép-Szolnok vármegye föispáni helytartója renkivül indulatos ember volt. Egyszer vadászat közben azért, mert egy fának az ága szemét érintette, erdészére emelte puskáját. Az erdész csak ennyit szólt: — Legyen kegyes nagyságod özvegyemről és árváimról gondoskodni! — Szerencséd, hogy özvegyed és árváid vannak — jegyezte meg a báró és ismét vállára vette a puskájár. Petőfi és Teleki Sándor. Szathmáron találkozott először Petőfi Telekivel. Azt mondta neki: — ön az első eleven gróf, akivel beszélek. Teleki azt felelte: — No cimborám, velem nem sokat nyertél, magam is csak olyan vad gróf vagyok. Egymásra néztek, kezet fogtak. Igaz barátokká lettek. “Kicsi gyermek” mondja. — Ugyanbiza, édes apám, van-é a ribizlinek lába. — Már hogy vóna. — Akkor... katicabogarat ettem.
