Fraternity-Testvériség, 1941 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1941-07-01 / 7. szám

6 TESTVÉRISÉG VÁSÁROLJUNK DEFENSE BONDOKAT! Abban az elképzelhetetlenül óriási küzdelem­ben, amely most folyik két ellentétes világnézet között, a minden háborúk gerincének, a pénznek természetesen szintén igen fontos szerep jut. Ez a szerep nem annyira fontos ott, ahol a pénzhez az állam könnyebben, mondjuk: erőszakkal is hoz­zájuthat, de döntően fontos ott, ahol minden pénzt csakis törvényes alapon teremthet elő az állam ve­zetősége. Az Egyesült Államok a nép jogok és a nép- szabadság országa. Amit a kormány tesz, csakis az alkotmány és a törvény alapján teheti és teszi, így jut hozzá ahoz a pénzhez is, amibe az ország kormányzása, vagy nagyon súlyos időkben: az or­szág katonai felkészülése kerül. Öreg amerikások emlékeznek a múlt világ­háborúra, amikor az Egyesült Államoknak sokkal rövidebb idő állott rendelkezésére a felkészülést illetőleg s amikor a billiókat is sokkal rövidebb idő alatt kellett előteremteni. Akkor nagy zajjal, reklámmal, felvonulásokkal, propaganda beszédek­nek özönével ment a pénz előteremtése. A Liberty kölcsönöket négy-öt ízben is túljegyezte az ország népe, ami természetesen nem főképen annak az eredménye volt, hogy a nép meggyőződését olyan hatalmas arányokban folytatták. Az amerikai nép anélkül is megtette volna a kötelességét. Akkor, jól emlékszünk, szintén meg kellett küzdeni az országnak a belső ellenségekkel, akik nem feledkeztek el a Liberty Bondokról sem. Azoknak is ártani akartak, főképen úgy, hogy “suttogó kampányt” indítottak mindenfelé. Ez a kampány az hirdette, hogy az Egyesült Államok sohasem fogja beváltani a Liberty Bondokat, akik tehát vesznek belőlük, elvesztik a pénzüket. Egy-két esztendő kellett csak hozzá, hogy en­nek az állításnak valótlansága beigazolódjék. A kampány alatt sem hitte el senki, hogy Uncle Sam meg fogja szegni a szavát, de amikor például a magyarság egy részének hazaindulására került a sor, milyen jó volt a háborút követő soványabb esztendőkben jó haszonnal eladni a Liberty Bon­dokat! Az igazság az volt, hogy ezek lettek a leg­jobb befektetések. Most is pontosan így lesz. Valamikor, az el­jövendő nehezebb esztendőkben áldani fogja a sor­sát az az ember, akinek Defense Bondjai lesznek, amelyeknek értéke a múló esztendőkkel csak nö­vekedni fog s amelyekhez jó lesz hozzányúlni ak­kor, amikor a nehezebb idők arra kényszerítenek bennünket. Angliában ezt hirdetik, ezt éneklik minden­felé: “There always will be an England!!” Mindig lesz Anglia! Nekünk, amerikai magyaroknak ugyanígy kell éreznünk fogadott hazánk, az Egyesült Államok felől. Mindig lesz Egyesült Államok! Ha pedig lesz, az azt jelenti, hogy Uncle Sam mindig az lesz, aki volt. A nemzeti és egyéni becsület megtestesülése, akivel szemben senkinek a pénzét féltenie nem kell. Akik Liberty bondokat vettek, azok sok esetben kénytelenek voltak Ame­rika ellenségeinek suttogásait meghallani. A próba ideje azonban eljött s ma már ilyen suttogással senki meg sem próbálkozik. A titkos propaganda minden elképzelhető módon működik, de azzal, hogy az Egyesült Államok nem váltaná be a bond- jait, úgy, amint elkötelezte magát, nem hozakodik elő senki. A Liberty bondok nagyszerű helytállása után ez a propaganda-lehetőség magától össze­omlott. Az Amerikai Magyar Református Egyesület legelső dolga volt, hogy a Defense Bondok kibo­csátása után annyit vásároljon belőlük, amennyit csak vásárolhatott. Mivel azonban a túljegyzés olyan óriási arányú volt, amilyenre nem számítot­tak, Egyesületünk is úgy járt, hogy a jegyzett összegnek ötödrészét sem kapta meg. Pénztári ki­mutatásunk beszámol ezekről. Egyesületünk táborában az amerikai magyar­ság legértékesebb elemének ezrei állanak, akiket hazafiasságra, a haza iránti kötelességekre sem nekünk, sem másoknak nem kell kioktatniok. Nem is ezt akarjuk tenni, amikor figyelmükbe ajánljuk a honvédelemnek azt a módját, amely a Defense Bondok és bélyegek által a legszegényebb és ka­tonai szolgálatra legalkalmatlanabb embereknek is rendelkezésére áll. De szólni és tenni nekünk is kötelességünk. Az Amerikai Magyar Református Egyesület és tagjai egy szívvel és lélekkel állanak a csillagsávos lobogó alatt és nem engedik, hogy a haza iránti kötelességek teljesítésében bárki is megelőzze őket. Vasváry Ödön. “KEEP UP THE GOOD WORK” Dear Mr. Molnajr: I wish to offer my sincere thanks and appreciation to you and to the Hungarian Reformed Federation for the student aid extended to me. After securing my place in the business world, I shall try very hard to repay your geneirus favor so that some other student may receive the same benefit and that you may keep up the good work. I also want to thank you for your kind expression of interest and good wishes. Very truly yours, Phoeniixviile, Pa. Bernard Kocsi

Next

/
Oldalképek
Tartalom