Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-10-01 / 10. szám
18 TESTVÉRISÉG cently with difficulty wrested its freedom from its domineering mother-country saw many similarities between its own and the Hungarian fight for liberty; it likened Kossuth ti its leader, Washington. Little was known in America of Hungary or Hungarians before their valiant fight for liberty. When, however, the Americans saw in Hungary during the revolution of 1848 not only the heroic defender of its own liberties but also the champion of all the oppressed peoples of Europe, on the victory of which depended the downfall of tyranny and the establishment of democratic institutions on the European continent, all their interest and sympathy turned at once to the little country. The people’s valiant and tremendous struggle against the greatest odds inspired the noted English poet and critic, Matthew Arnold, to write the following lines: “Hungarians! Save the world! Renew" the stories Of men who against hope repell’d the chain, And make the worlds dead spirit leap again! On land renew that greek exploit, whose glories Hallow the Salaminian promontories, And the Armada flung to the fierce main.” Kossuth, then, was dear to the American heart because he was the spokesman of democracy, the very embodiment of liberty, the dauntless promoter of popular rights — in a word, the protagonist of those very principles on which this nation was founded. An eye witness account of the patriot’s arrival by a newspaper correspondent on December 22, 1851, conveys well the excitement and almost reverence felt: “On the same day that the telegraph announced the arrival of Kossuth at Staten Island, we hastened to New York, and next morning from the housetop, watched the approach of the steamer which brought him to the great city. Quietly for a while it came up the bay; but as it approached, one after another, the fortifications of the harbor, the flashing flame, the leaping smoke, and the loud boom of the cannon, welcomed to the Continent of America the True Hero of Europe. “Looking at this as a great epoch in modern history — regarding Kossuth as the Mediator to rekindle brotherly love between America and the whole English race; as, indeed, the Apostle of freedom and peace, and, perhaps, as the Forerunner of “Earth’s Second Spring” words would fail in the attempt to convey our thoughts and feelings to others. “While the steamer proceeded on her course up the East River, we walked on the edge of the crowd which thronged the Battery, and then struggled into Broadway, which was filled for hours beforehand with the eager multitude. And among them how many foreign tongues and strange dresses! Here, near a small group of Germans, we stood for two hours, looking at and listening to that prepared welcome from the hearts of the people, which outshines not only all the triumphs of despotism, but even all the laurels of Wellington. “At length he came, in the simple dress of which a droop“Igaz lehet-e az, hogy mindez csupán csak személyemnek szól? Mi van az én személyiségemben, az én jelenemben vagy jövőmben, ami feltételezné vagy akár megmagyarázná ezeket a nagyméretű ünnepléseket? Semmi. Teljességgel semmi. Ha csak nem annak a tudata, hogy én a szabadság barátja vagyok, a nép barátja és így nem vagyok más, mint az alkalom, annak a gondolatnak önkéntelen megnyilvá- nitására, hogy a szabadság Szent György lovagja kész értük sikraszállni. Egy filozófustól ezt kérdezték egykor: ‘Hogyan tudná az Isten létezését bebizonyítani?’ ‘Hogyan?’, kérdezte, ‘hát úgy, hogy kinyitom szemeimet. Isten mindenütt jelen van. A fü növésében és a csillagok mozgásában, a pacsirta csattogásában és az ég dörgésében.' így bizonyítom én is azt, hogy az emberiségnek döntő küzdelme közeledik. Utalok szemetek világára, szivetek verésére, elmétek ítéletére. Ti tudjátok, ti látjátok, ti érzitek, hogy a döntés közeleg. Mily vakok azok az emberek, kik azzal áltatják magukat, vagy legalább is erősitgetik azt, hogy csak egyes személyek érdekében áll az európai forradalom és ha ilyen személyek nem szítanának forradalmat, akkor nyugalom és megelégedés uralkodna a világon ...” Meg volt benne a képesség ahhoz, hogy az emberi érzelmeken tetszése szerint játszék. Fel tudja korbácsolni és uralni az indulatokat, amint ezt a magyarság hősi halottairól mondott beszédje illusztrálja: ‘Talán dicsőség egy nemzetet ily hősi tettekre feltüzelni. De én nem fogadhatom el a dicséretet... nem,... nem én voltam az, aki a magyarságot lángra lobbantottam, a magyar nép volt az, amely engem megihletett. Bármit gondoltam és gondolok ma is, bármit éreztem és érzek ma is, az csak gyenge visszhangja annak a szívnek, mely az én nemzetem keblében dobog. A csatamezök dicsőségét a vezetők javára Írja a történelem, övék a halhatatlanság babérkoszorúja. Akár túlélik a csatákat, akár elesnek, nevük tovább fog élni örökké nemzetük ajkán. Mennyire különbözik ettől és mennyivel szegényesebb annál az a fény, amely a nép fiainak ezreire esik, akik a pillanatban, amikor elesnek a csatatéren tudják, hogy ismeretlenek maradnak. Nevük koszoruzatlan és azokat senki meg nem énekeli és ők mégis a szabadság és a szülőhaza szeretetétől tüzelve, nyugodtan, nemzeti himnuszukat énekelve rohamozták az ellenség ágyúit, amelyeknek kereszttüze halált és pusztulást szórt reájuk. Amikor elestek ‘Éljen Magyar- ország* kiáltással estek el. Ezrével haltak meg az ilyen névtelen hősök. Ilyen Magyarország népe!” * "Mi, akiknek alkalmunk volt látni a hazaszeretet névtelen hőseit elesni Buda falai alatt, egy mosolyt láttunk ráfagyva a halottak ajkaira és a haldoklók azoknak, akik vigasztalni próbálták őket, e szavakkal feleltek: 'Nem tesz semmit, Buda a miénk! Éljen a Haza!’ így szóltak és meghaltak. Aki tanúja volt az ilyen jelenetnek, nem egynek, hanem szinte szabályszerűen
