Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-10-01 / 10. szám
16 TESTVÉIJISÉG — the opportunity at which the preexisting instinctive appreciation of approaching danger caused in every nation the cry to burst forth — the loud cry of horror. Or else, liow could even the most daring sophist explain the fact of the universality of these demonstrations — not restricted to where I am present, not restricted to any climate, not restricted to the peculiar character of a people, not restricted to a singular state organization — but spreading through the world like the pulsation of one heart — like the spark of an electric battery. The addresses, full of the most generous sentiments, which I am honored with in England, are the effects of my presence; but I am but the spark which kindles a feeling which has long existed, from the people of the metropolis down to the solitary hamlets, hidden by neighboring mountains from the vicissitudes of public life.” — Then, after referring to the many tributes he had received from many places, he continued: — “Is this personal? What have in my person, in my present, in my future, not to justify, but even to explain this universality of demonstrations? Nothing, entirely nothing, only the knowledge that I am a friend of freedom, the friend of the people — so I am nothing but the opportunity for the manifestation of the instinctive feeling of so many nations that the St. George of liberty is ready to wrestle with them. A philosopher was once questioned: How could he prove the existence of God? ‘Why,’ answered he, ‘by opening my eyes. God is everywhere, in the growth of the grass and in the movements of the stars; in the warbling of the lark and the thunder of heaven.’ Even so I prove that the decisive struggle in mankind’s destiny draws near, I appeal to the sight of your eyes, I appeal to the pulsations of your hearts, and to the judgements of your minds. You know, you see, you feel that the judgement is drawing near. How blind are those men who have the affection to believe, or at least to assert, that it is only certain men who push to revolution the continent of Europe which also, but for their revolutionary acts, would be quiet and contented...” He had the ability to play upon the human emotions at will, to rouse and master the human feelings — as when lie spoke of Hungary’s dead heroes: “Perhaps there might be some glory in inspiring such a nation, and to such a degree. But I cannot accept the praise. No; it is not I who inspired the Hungarian people — it was the Hungarian people who inspired me. Whatever I thought and still think, whatever I felt, and still feel, is but a feeble pulsation of that heart which in the breast of my people beats. The glory of battles is ascribed to the leaders in history, theirs are the laurels of immortality. And yet on meeting the danger they know that, alive or dead, their name will upon the lips of the people forever live. How different, how much purer, is the light spread on the image of thousands of the people’s sons who, knowing that where they fall they will remain unknown, their names unhonored and unsung, but who, nevertheless, animated by the love of freedom and fatherland, went on calmly, singing national anthems, against the batteries, hol élete fennmaradó részét töltötte, sohasem szűnt meg terveket készíteni, melyeknek keresztülvihetöségében íántorithatatlanul hitt. Tervei azonban, egymásután kudarcba fulladtak és 1894 március 20-án elhunyt Turinban, anélkül, hogy elérte volna azt, amiért élt, nemzetének teljes felszabadítását. Hamvait Budapesten földelték el, az egész magyar nemzet őszinte könnyei közepette. Kérdezhetné valaki azt, hogy mi a titka annak a megmérhetetlen erőnek és népszerűségnek, aminek ez az egyszerű hazafi örvendett, nemcsak saját nemzete, de más nemzetek, különösen Anglia és az Egyesült Államok körében is. Elsősorban is az az elv, amelynek ö egész életét szentelte, t. i. hogy az emberiség szabadságra született és fejlődésében vissza nem tartható. Ez alap elve az emberiségnek. Kossuth Lajos helye a történelemben, amint Greeley Horaeo mondotta “Már meg van állapítva és meg nem változtatható. Szónokok, hazafiak, száműzettek között nincsen párja. Trónusa a szivekben van és attól csak akkor fosztható meg, ha ezt a szivet kitépik az emberiség kebléből.” Kossuth nagyságának másik titka az az egészen különös szónoki képesség, mellyel Isten öt megáldotta. Kossuthot ma már csupán újságokból, folyóiratokból, valamint füzetekben, könyvekben és saját leveleiben fennmaradt feljegyzésekből ismerjük. Diámig egyes kérdésekben megoszlik a vélemény, egy kérdésben nincs vita vagy kétség. Mindenki megyezik abban, hogy ez a nagy államférfiu mindenkit felülmúlóan ékesszóló volt. Szónoki képességeinek elsőrendű leírását találjuk egyik kortársa feljegyzésében. “Nem az sikerének titka, mondja az egykorú történetiró, hogy vad éljenzést tud kiváltani jóllakott urakból és hogy zsúfolt karzatok könnyen fel- hevülö és rokonszenvező hölgyei fehér zsebkendő lobogtatással üdvözlik. Köznapi szónokok, kik rendelkeznek megfelelő szólamokkal, tucatjával értek el hasonló sikereket. Nem az sikerének titka, hogy a tömeg vadul éljenzi, mikor olyan kijelentést tesz, mely a szegény népnek kedvez és úgy érzi, hogy még a csatába is követné. Értéktelen demagógok minden korban el tudtak érni ennyit. Nem az teszi nagy- gyá, hogy bármilyen hallgatóság lelkesedését ki tudja váltani. Igaz, mindezt el tudja érni, sőt ennél többet is — ellenfeleket barátokká változtat, meggyőzi a kétkedőt és megerősíti a lel- kesedöt, eloszlatja az aggodalmakat, de kielégíti a hideg kritikusokat ás. Feltüzeli az újságírókat, oly embereket, kik régen hozzászoktak már végig hallgatni nyugodtan és befolyásol- hatatlanul mindenféle szónokokat. Úgy küldi vissza a szerkesztőket asztalaikhoz, hogy azok tökéletesen meg vannak győződve arról, hogy ö a leg- megragadóbb szónok, akit valaha hallottak. Ha ilyen hatást tudott elérni ékesszólásával akkor, amikor idegen nyelven idegen emberekhez szólott, ezen eredményekből következtethetünk arra, hogy milyen lehetett a hatása akkor, amikor anyanyelvén oly szivekhez és elmékhez beszélt, ame- ' lyeket majdnem annyira ismert, mint
