Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-06-01 / 6. szám
10 TESTVÉRISÉG Balázs Árpád mondott ezután búcsúztatót a zeneszerzők és zenekiadók nevében: — Tipikusan magyar volt Magyari Imre egyénisége. Most majd a túlvilágon kitárt karral fogadják a magyar dal nagyjai: Czinka Panna, Bihari és a többi nagy magyar cigányprímás.. . Azután megindult a végeláthatatlan tömeg. A sírnál már ott álltak a nagynevű cigányprímások mögöttük komor csendben a bandájuk. Ott volt a cigányok között Rácz Laci, ifj. Rácz Laci, Toki Horváth Gyula, Pertis Jenő és Pál, Rácz Béla, József, Zsiga és Berci, Sárai Elemér, Farkas Béla, Farkas Jenő, Farkas Sándor, Farkas József, Kurina Simi, Banda Marci, Suki Tóni, Lakatos Misi és János, Lakatos Gyula és Vince, de ott volt még sok-sok kitűnő magyar cigányprímás. Gyászszertartás után felzendült a Magyariak temetési nótája, az a gyönyörű, mélabus magyar nóta, amelynek dallamai mellett kisérték annakidején az öreg Magyari Imrét is a debreceni temetőbe: “Lehullott a rezgőnyárfa hervadozó levele”... De a zene bánatos hangjainál mindnyájunk leikébe vágott egy sikoly, ami a szegény, szenvedő, fiatal özvegy szivéből fakadt ki. Óh, a magyar dal, a magyar muzsika sokat, nagyon sokat vesztett velünk együtt Magyari Imrével, de van, aki nálunk is többet, sokkal többet veszített!. Thury Levente “KEZEMBEN VAN MÁR AZ UTILEVELEM”... A sárospataki kollégium nyolcadikosainak hagyományos csengö=hucsu ünnepe Kedves és megható jelenetei vannak országszerte a kiröppenő öregdiákok bucsuünnepélyeinek, de valamennyi között különleges hely illeti meg Sárospatakot, ahol a diákok ősi hagyományok szerint vesznek búcsút második édesanyjuktól, az Alma Matertől. Ezidén is ember-ember mellett szorongott a csengőbucsu délelőttjén az ősi kollégium tágas udvarán. A négyszázéves kollégium legrégibb épületébe van beépítve az öreg csengő. Hajdani idők emlékét őrzi már csak. Egész esztendőben senki sem használja, de ilyenkor, május első hetében a villanycsengő berregése helyett ez ad jelt utoljára az életbe távozó öregdiákoknak. Az udvaron mindenki elhelyezkedett már. Áhi- tatos csendben várják a nyolcadikosokat. Most bukkannak fel éppen az első emelet egyik folyosókamrájában. Sorra járják a tantermeket, ahova már többé nem fognak visszatérni. Komor feketébe öltözve közelednek. Elől a leányok egy-egy fiú karján, aztán a fiuk hosszú kettes sorban. Mellükön kék nefelejcs diszlik... A kitörni kész könnyek ott csillognak már a szemekben, amikor lehajtott szemmel megjelenik a főpedellus. Odaáll a sor élére, elhelyezkedik munkahelyén, a virággal diszitett öreg csengő alatt. Zsoltárének után a szónokuk kezd a búcsúbeszédbe. El-elfátyolozódik, megremeg a hangja, amikor mondja: “Patak, életünk álma, színe, tavaszi nagy reménysége, Isten veled.” Az ittmaradók nevében egy hetedikes mond istenhozzádot s a zenekar rákezd a pataki diáknótára : “Válásra int immár as óra. . . Isten veletek búcsúzára. Fiuk, aztán megyek, megyek, Elválásom nektek ne fájjon, Fiuk, fiuk, Isten megáldjon, Isten megáldjon, elmegyek. . . Diáktanyámat itthagyom már, Nem lesz hazám többé Patak már. Fiuk, azért szeressetek, Szeressétek a véndiákot, Fiuk, fiuk, ha messze járok, Üzenjetek, üzenjetek...” A föpedellus megkonditja az öreg csengőt — utoljára. Bánatosan szólal meg az öreg csengő, de szavára már nem a tanterembe, hanem a nagykapu felé indulnak, régi diáknóta szomorú ütemére menetelnek a nyolcadikosok. “Kezemben van már az utilevelem, Nem diák már Patakon az én nevem. Sok viz lefoly még addig a Bodrogon, Mig engemet újra látnak Patakon,” A távozók aztán kilépnek a kollégium hatalmas kapuján, ki — az életbe. Sárospatak, május n. Hegyi József EGY TEHETSÉGES MAGYAR LEÁNY SIKERE Nagy Adél, T. Nagy Emil lelkésznek, Egyesületünk kerületi szervezőjének legfiatalabb gyermeke, a Moravian College for Women, Amerika egyik legősibb főiskolájában Bachelor of Arts fokozattal tanárnői oklevelet nyert, mely képesíti őt német, angol és social sciences szaktárgyak tanítására high schoolokban. Nagy Adél a főiskola egyik legkiválóbb növendéke volt. Tagja volt a Glee Clubnak, elnöke az International Relations Groupnak, úgyszintén elnöke a German Clubnak, melyet ő alakított. Tagja volt a Honorary Language Clubnak, munkatársa a Belfry iskolai újságnak, Reading és Press Cluboknak szintén tagja volt. Nagy Adél 1938-ban, mint az Amerikai Magyar Ref. Egyesület egyik díjnyertese Magyarországon, a debreceni Gróf Tisza István Tudományos Egyetemen, a nyári tanfolyam sikeres elvzégzése után magyar nyelvmesteri oklevelet is nyert, őszinte örömünkre szolgál, hogy Egyesületünk ez ifjú tehetséges tagjának elöhaladásáról hirt adhatunk.
