Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-06-01 / 6. szám
TESTVÉRISÉG 3 nagy szólamokra, nem szereti a külsőségeket, a görögtüzes látszatokat, hogy unottan hallgatja az intelmeidet, hogy nem tud szárnyalni, hogy nincs hozzád bizalommal, hogy talán lenéz, elintéz, hogy érzed, már nem vesz komolyan, hogy már-már kétségbe kell esned a jövőjén? De nem élsz-e kettős világban te? Megvan-e a szavaid mögött az élet ércfedezete? Vagy legalábbis a törekvésé és őszinte jóakaraté, a meg- megmelegitő komolyságé és az igaz lendületé néha- néha? Nem kopognak-e szavaid hidegen és tartalom nélkül, nem hordozzák-e egy farizeus-világ hazugságát, nem hangzanak-e fölöslegesen, folyton prédikálva, kis dolgokat is felfújva, unalmasan egyhangúan, tartalmatlanul és elcsépelten állandóan az ajkaidon? Nem ideges, rideg, zord, kapkodó-e, nem nyugtalan-e a te életed is, még akkor is, ha jó az, vallásos és becsületes, megvan-e mögötte a Krisztus-akarata, a szent szabadság öntudata, a bizás és remény lendülete? Megvan-e a lélek, mely vonz és lelkesít, mely megnyugtat és békét hint, mely megtisztít és szárnyal veled? Tudsz-e még úgy mellé állani, mint az isteni kegyelem a lelkedben? Meg tudod-e várni, mig kiérik benne az, ami jó, még akkor is jó, ha esetleg más lesz általa, mint te vagy? Van-e ekkora nagylelkűséged és belátásod, hogy észreveszed és elismered az értéket, a másféle értéket és nem töröd le, nem próbálod megkötözni a szabadságát, hanem segíted, gondozod, akarod, hogy nagyra- nőjjön, még akkor is, ha más a te egész belső világod? Hiszen nézz csak magadba: boldoggá tett a tiéd téged? És boldoggá tett akkor, ha más utón indultál és jársz esetleg most is, mint amit a Krisztus előtted megnyitott? Hátha termékeny erő a forradalma a jövő szerencsésebb kivivására? Hátha isteni csend a hallgatagsága és egyszerűsége, hátha az élet mélysége pihen, szikrázó és színes gazdagsággal, a mindennapok szürkesége alatt benne; olyan mélysége, mely nem szép szavak varázsos lobbanásában keresi a célt és megelégülést, hanem egy reális, eszes, imádságos, számitó és alázatos életmagatartás komolyságában és bizalmában? Valid csak be: nem ismered te őt, idegen ő egy kicsit neked és melletted. De igy volt ez mindig. De, persze, más az elméleti tudása ennek és más az, amikor Te éled meg, emberi közelségben, a mindennap minden percében ezt a nagy és titkos emberi valóságot. Azért mégis csak téged folytat ő és ő is arra született, hogy birkózzék az élettel. Talán más lesz benne és körülötte árnyalatokban a világ képe, talán más utakon indul, nem azokon, amiket a te életműved már berekesztett. Talán boldogabb lesz, mint te, talán éppen olyan csalódott és szerencsétlen. Mindegy. Ne vedd el a bizalmát, hogy újrakezdhet mindent, ne vedd el a kedvét és hitét, hogy benne szebb lesz a jövő, boldogabb lesz az élet. Hiszen ebben benne van a te reményed is és a te akaratod is. Tiszteld benne a lelket, ami egyetlen érték és halhatatlan, add hozzá a szivéhez az idősebb bölcsességének tapasztalatát. Nézz egyszer a szemébe, melegen, mint megértő jóbarát és keresd benne magadat is, az őseidet is, az utódaidat is, keresd a lelkében az örök emberi arcot és m feledd soha, hogy ez csak akkor teljes és akkor nem torz, ha az Isten lelke teremtette meg. [==] ANYÁM, TE TUDSZ CSAK SÜTNI KENYERET... Anyám, te tudsz csak sütni kenyeret, — Oh boldog, aki belőle ehet! Amit magad gyúrsz foszlós és fehér, Minden morzsája drága kincset ér! Én nem tudom, hogy lisztjét hol veszed, Sóját, kovászát hogyan kevered, — Csak azt tudom, hogy nincsen nála jobb, Milyen öröm, ha belé harapok, — Bélé: rugalmas, héja: rámnevet, — Anyám, te tudsz csak sütni kenyeret! Anyám, te tudsz csak sütni kenyeret, — Nézd, hogy csillognak a gyermekszemek, Mig görnyed hátad, tésztád kiszakasztod, És megáldod a rögturó parasztot, Ki verejtékkel szántott és vetett — Nézd, hogy örül az éhes, kis sereg, Mikor látja, hogy kisült a cipó, — Elmondja százszor: beh izes, beh jó, Kérek belőle még egy szeletet, — Anyám, te tudsz csak sütni kenyeret! Anyám, te tudsz csak sütni kenyeret! Isten áldja meg öreg kezedet, Azt a barázdás, kérges, szent tagot, Ami sohase kért, — mindig adott! Amit te nyújtasz: mind pompás falat, Hogyha kevés is, ha egy morzsa csak! A vett kenyér oh sokszor keserű, Nincs rajta áldás, nincs rajta derű, Nincs benne jóság, örök szeretet, — Anyám, te süss csak nékem kenyeret! ____ Vályi Nagy Géza. Egy tábornok bizonyságtétele. A finn-orosz háború kitörése előtt egy idegen a finn hadsereget illetőleg, melynek felkészültsége igen kétségesnek látszott előtte, gúnyosan jegyezte meg: “Véleményem szerint Finnországban az emberek egyebet sem tudnak, csak imádkozni.'' Mannerheim tábornoknak fülébe jutott a gúnyos megjegyzés. Nem tiltakozott ellene, hanem ennyit mondott: “Igen. De ez mindennél több és fontosabb.” A világ saját szemeivel győződhetett meg Mannerheim tábornok szavainak igazságáról.
