Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-01-01 / 1. szám
(107) — HERDBOY OF HUNGARY — REFORMÁTUS ÚJSÁG — KISBOJTÁR — 17 it had to submit to the indignity of bearing the laundry and baskets of food from the village to the ranch, and, worst of all, to endure the whims and absurdities of Aunt Zsuzsa. She expected to ride on that old beast with all the pomp and comfort of a Pope upon his jewelled throne. At the same time she was exceedingly nervous, and the slightest change in the tempo of Crinolin’s slow rythm would throw her into a panic. Usually, therefore, she arrived at the tanya in a state of highkeyed irritability. Awe of the straightforward sternness of Uncle Miklós prevented her from wreaking this mood upon him, and as the youngest and smallest person on the ranch it was I who received the full measure of it. Even the childish smile which forever wreathed my round face seemed to annoy her. With quick steps she would scurry about the place on the lookout for dirt and disorder, and whatever she found that was not perfect was blamed upon me. “Look at those dishes!” she would shriek from the kitchen. “Sándor, you wretched boy, don’t you know how to wash anything properly?” All Sunday afternoon she would invent excuses to have me leave the hut. But the moment I discovered that what she desired was to be alone with Uncle Miklós—a situation he himself did not crave in the least—I would stay away but a little while, and always find some excuse for coming back. It was delightful to arouse her extreme vexation at these interruptions. Thus between us, with our mutual dislike and wish to do one another harm, we made the day an Inferno. There came an afternoon, however, when I had my revenge. It was so complete and soul-satisfying that, although it wrecked my career as a ranchmen, I still relish the savour of that youthful deviltry. My courage to attempt this act of retaliation for Aunt Zsuzsa’s unremitting vindictiveness toward me was the reaction from a thrilling adventure which had befallen me the Saturday night before her arrival. On that night all the accumulated protest piled up against Mocskos and me by the irate farmers of the district fell upon us at one stroke. That clover feasting had always been a risky business. Often we had had narrow escapes from the guards set about a pasture. Yet never again since that first summer had we had so close a squeak as the adventure from which Mocskos had carried me off, my gabardine caught in her mouth. No, not again had we been surprised, and had always managed to steal away before the peasants approached very near. That very fact had at last aroused the entire countryside to a final effort. On this particular night all the landowners for miles around cooperated in a concerted plan to put an end to an outrage which had continued for three seasons in succession. Végül is alá kellett vetnie magát annak a gyalázatnak, hogy fehérneműt, meg elemózsiáskosa- rat hordozzon a faluból a pusztára és ami még a legrosszabb volt: tűrje a Zsuzsa néni bogarait és képtelenkedéseit. Nevezetesen azt várta volna, hogy olyan kényelemben, meg pompával üljön azon az öreg jószágon, mint a pápa a maga aranyos trónusán. Ugyanakkor rendkívül ideges volt s ha a lassan poroszkáló Krinolin csak egy kicsikét is változtatott a tempóján, már vakrémületbe esett. így rendesen igen paprikás hangulatban érkezett meg a tanyára. A Miklós bátyám palás- tolatlan komorságától való félelme miatt ő rajta nem tölthette ki a bosszúját s mint aki legfiatalabb és legkisebb voltam a pusztán, én voltam az, akire rázuditotta mindig haragját. Még a gömbölyű arcomat koszoruzó örökös gyermekes mosolygás is bosszantotta. Szapora léptekkel matatott köröskörül szemetet, vagy rendetlenséget kutatva s ha bármiben is hibát talált: engem okolt. “Nézd meg csak ezeket a serpenyőket!”, szokta sivitani a konyhából. “Sándor, te rongy kölyök, nem tudod hogy kell rendesen mosogatni?” Egész vasárnap délután egyebet sem csinált, mint ürügyeket találgatott ki, hogy kiküldhes- sen a kunyhóból. De mikor rájöttem, hogy tulajdonképen Miklós bátyámmal akar egyedül maradni — amire meg ő nem vágyott a legkevésbbé sem — csak egy-egy kis időre maradtam kint s én is találtam rá valami kifogást, hogy bemenjek. Igen élveztem, hogy ezekkel a lábatlankodásokkal annyira felbosszantottam. így kölcsönös utálkozásunkkal meg azzal a hő óhajjal, hogy egymásnak ártsunk, pokollá tettük egymásnak az egész napot. De aztán jött egy délután, amikor megbosszultam magamat. Olyan sikerült és lélek-gyönyörködtető volt, hogy bár csikósi pályámat teljesen tönkretette, ennek a gyerekes csínynek még mindig számban van az ize. Az érkezése előtti szombat éjjel egy izgalmas kalandban volt részem s ennek ellenhatásaként bátorkodtam fel arra, hogy megpróbáljak visszafizetni a Zsuzsa néni irányomban tanúsított könyörtelen bosszuszomjáért. A környék feldühödt gazdáinak ellenem és Mocskos ellen összegyülemlett haragja azon az éjszakán menny kőcsapásként zudult ránk. A lóhere dézsmálás mindig kockázatos dolog volt. Gyakran megesett, hogy alig tudtunk megmenekülni a legelő-csőszöktől. De amaz első nyáron történt kalandunk óta, amikor Mocskos a szűröm gallérjánál fogva mentett meg, sohasem voltunk olyan szorult helyzetben, mint ekkor. Nem, azután sohasem tudtak meglepni bennünket s valamikép mindig elillantunk, mielőtt még a parasztok túl közel értek volna. De épen ez volt az, ami egy utolsó erőfeszítésre ingerelte fel az egész határt. Ezen a bizonyos éjszakán mértföldeken belül valamennyi gazda mind közreműködött, hogy véget vessenek ennek a már harmadik éve szakadatlanul folyó garázdálkodásnak.
