Mocsáry Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 23/1-4. (Budapest, 1900)
1-2. szám
MAGYARORSZÁG NEUROPTERÁI. Ill A mi végre azt a kérdést illeti, liogy mennyire van már kikutatva hazánk ilynemű faunája, — erre nézve tiszta meggyőződéssel felelhetjük, hogy a már meglevő adatok a mellett tanúskodnak, hogy a Pseudo-Neuropterákkal együtt felsorolt 362 faj hazánk ilynemű állatvilágának érdekességét, gazdagságát bizonyítja, s hogy e tér a későbbi búvároknak is eléggé háladatos leend. Az' Ál-Reczésszárnyú rovarokat (Pseudo-Neuroptera) illetőleg is jobbára állanak azok, a miket a Neuropterák vizsgálatáról elmondottunk. Itt azonban egy más kiváló szakbuvárról, dr. KEMPNY PÉTER úrról is hálás köszönettel kell megemlékeznem, ki szives készséggel revideálta és határozta meg Taeniopteryx, Nemurella és Nemura fajainkat, melyek speciális tanulmánya tárgyai. Hazánkfiai közül pedig első sorban THALHAMMER .JÁNOS úrról kell megemlékezni, ki szakavatottan első ismertette a Kalocsa vidékén élő Odonátákat, és KOHAUT REZső-ről, ki szép monográfiát irt a magyarországi Odonátákról, melyet a kir. magy. Természettudományi Társulat adott ki. E munka megjelenése óta (1896) nem is találtatott egynél több faj (Epitheca lnmaculata) hazánkban, mely ama jeles monográfiában hiányzik ; noha nem valószínűtlen, hogy a szomszéd Ausztriában előforduló fajok közül nálunk még a Leucorhinia rubicunda L., albifrons BURM., caudalis CHARP., Epitheca arctica ZETT., alpestris SELYS, Cordulegaster aiivulatus LATR., Aeschna borealis ZETT. is előbb-utóbb meg lesz található. A hazánkban élő Pseudo-Neuropterák között igen érdekes és nevezetes állatok vannak az Ephemerida alrendben, melyek halainknak igen kedvelt és bőséges táplálékot nyújtanak, s így fontos nemzetgazdasági tényezők. Ilyenek: a 1. Polymitarcys virgo OLIV ., mely már MARSILI ALAJOS FERDINÁND grófnak 1726-ban megjelent műve hatodik kötetében előfordul,* hol azt * Danubius Pannonico-Mysicus, observationibus geographicis, astronomicis, hydrographicis, historicis, physicis perlustratus et in sex Tomos digestus ab ALOYSIO FERD. Com. MARSXI.I. Hagae et Amstelodami, 1726. Tom. VI. De insectis. Pag. 113. Insecta, quae ad Ripas Danubii et Tibisci inveniuntur et pag. 123. Insecta, eirea aquas vagantia; Anelytra Quadripennia: Perlae, így nevezvén az Odonátákat, a melyekből 2 Libellulinának és 3 Agrioniának rézbe metszett rajza is látható. Magára a Polymitarcys virgo-ra vonatkozó érdekes sorok különben a következők : «Anno 168N. die circiter 20. Augusti cum navi obviam irem Serenissimo Duci Lotharingiae in Castra quse ad Belgradum Caesarei, locum obsidentes ponebant, properanti contigit mihi videre in Danubio non longe a confluentibus Tibisci quoddam papilionum genus in maxima copia ibi circumvolantium, consimile plane ei quod ZAHN in sua mundi mirab. ceconomia scrutin. 4. disquisit. 3. cap. 18. §. 2. allegat. Unde etiam ilium locum hic exscribere, et ipsius insecti figurám hic delineara opere pretium duxi, is vero sic se habet». «Papilionis quandain speciem circa Mosam Fluvium quotannis mire produci