Mocsáry Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 20/1-4. (Budapest, 1897)

4. szám

482lelethelyen behatóbb kutatást tettem és ásatást is rendeztem, melynek ősemlősmaradványokat illetőleg kevés sikere volt ugyan, de a csontmaradványok ágyának, általam tarkaagyagnak felismert és elnevezett rétegek, alsó eocöen korát már kérdés alá helyeztem volt. 1877-ben M. VACEK 1 BoECKHnek fennevezett új ősemlősét ismertetvén, kimutatta, hogy az a LEIDY J. tanár által Észak-Amerika Nebraska államának alsó-miocaen (illetőleg felső-oligocaen) rétegeiből Titanotherium genus név alatt leírt ősemlőshöz igen közel áll. LEIDY maga is eleintén a Palaeotherium közelébe helyezte volta Titanotheriumoi; de a később feltalált felső zápfogsornak jellegei alapján fölismerte, hogy az a Chalicotherium nemhez még közelébb áll. ZITTEL K. tanár végre 1892-ben megjelent palaeontologiai kézikönyvének IV. kötetében

2 a Brachydiastematheriumot a Titanotheridae család Palaeosyopinae alcsaládjába helyezte, melynek többi nemeit és fajait / kivétel nélkül Észak-Amerika eocán rétegeiben találták. Magam később is folytatván a Brachydiastematherium lelőhelyén a kutatást, sikerült több, kétségtelenül ezen nagy ősemlőshöz tartozó váztöredéken (csigolyatest, lapoczcsont, bordák) kívül egy nála jóval kisebb őspatásnak felső állcsonttöredékeit, kiesett fogait és egyes végtagcsontjait kapnom, melyekről 1882-iki jelentésemben,

3 1892-ben közzétett «Erdély ősemlőseinek átnézeté^-ben

4 és 1894-ben megjelent monographiámban 5 röviden már megemlékeztem. A két utóbbi helyen határozottan kimondottam, hogy ez a kérdéses, kisebb Pachyderma maradvány a Bhinoceridae családba tartozik. Hogy ugyanottan ez az emlősmaradvány a Creodonta rendbe tartozó Quercytherium nemmel is kapcsolatba van hozva, az világos tévedésből történt, melynek magyarázata már az akkori leírásban bennfoglaltatik. Az erdélyi tertiaernek beható tanulmányozása után továbbá az is határozottan kitűnt, hogy a kérdéses ősemlős-maradványok fekhelye, a PÁVAYtól nem egészen találóan úgynevezett «rőthomokkő», szerintem felső tarkaagyagrétegek, a közép-eocaenbe tartozó kövületdús felső- és alsódurvamészrétegek között települnek, tehát kétségtelenül maguk is ide tartoznak ; míg a jóval mélyebben, a perforatarétegek alatt fekvő alsó tarkaagyagrétegekben, metyek Erdélyben az alsó-eocaent képviselhetik, eddigelé ősemlősmaradványok még nem találtattak. 1 Verliandl. d. k. k. geol. Reicksanst. Wien, 1877. p. 54. 2 Handbuch der Palseontologie. Palseozoologie. IV. B. München 1891—93. p. 203. 3 Földtani Közlöny. 1883. 41. 1. 4 M. Orv. és Term, vizsg. Brassóban tartott XXV. vándorgyűlésének Munkálatai. Budapest, 1892. 457. 1. 3 Az erdélyrészi medencze harmadkori képződményei. I. rész. Palaeogen csoport. (M. kir. Földt. Int. Évkönyve. X. k. 6. fűz. 221. 1.)