Mocsáry Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 20/1-4. (Budapest, 1897)

1-2. szám

12 Igen találóan jellemezte őt H

ERMAN OTTÓ a következő szavakkal: «Ajtaja, ismerete mindenkinek tárva-nyitva áll, barátságos, egyszerű modora bizodalmat kelt a serdülő tehetségben, a kezdőkben, kiknek mindenkoron buzdító pártolójuk volt. És úgy a mint ezzel is megszolgálja szaktudományát, viszont elmondhatja, hogy csak barátja és tisztelője van ; ellensége nies». (Magyarország és a Nagyvilág. 1877. évf. 6. szám). Ily szelid természetű jó embernek családi élete is csak boldog lehetett. És csakugyan boldog volt az szeretett neje, LÁZÁR LILLA oldalán, a kit 1857-ben vett nőül, s a ki őt most velünk együtt gyászolja. A sok kiránduláson megedzett szervezete sokáig igen jól daczolt a haladó korral. Én 1867 óta, midőn vele és FRIVALDSZKY iMRÉvel a magyar orvosok és természetvizsgálók rimaszombati vándorgyűlésén legelőször megismerkedtem, husz éven keresztül alig bírtam rajta valami korbeli változást észrevenni. Husz év alatt, úgyszólván, semmit sem öregedett, ámbár koronkint májbajban szenvedett és néhányszor karlsbadi kúrát használt. De az utóbbi években májbaja rendes életmódja daczára mindinkább zaklatta s az előbb mindig piros-pozsgás ember, halála előtt mintegy két évvel, egyszerre csak szemlátomást öregedni kezdett. Baja mindinkább súlyosbodott s az orvosok végre májrákot konstatáltak nála. De ő mindamellett törhetetlen kötelességérzettel, a míg csak bírta, mindig eljárt hivatalába, a magy. nemz. Muzeum állattani osztályába és szokott odaadással végezte teendőit. Nagy szorgalommal és kitartással dolgozott a magyarországi Coleopterák összeállításán a Magyar Fauna nagy katalógusa számára, a melynek kiadását a k. m. természettudományi társulat elhatározta. Ez volt utolsó munkája, melyet azonban már be nem fejezhetett. A gyilkos betegség rohamosan haladt előre és 1895 márczius 29-én 73 éves korában véget vetett munkás életének. * FRIVALDSZKY JÁNOS halálával oly férfiút vesztettünk el körünkből, a ki ernyedetlen buzgalommal, szívós kitartással és példás kötelességérzettel közel egy félszázadon át munkálkodott hazánkban a leíró zoologia és faunisztika terén. Nevéhez nincsenek ugyan valami világraszóló felfedezések vagy valami epochális remekművek fűzve; de mindaz, a mit ő munkáiban úgy a szakirodalom terén, mint a magy. nemz. Muzeum gyűjteményeiben reánk hagyott, a pontos és lelkiismeretes tudós szorgalmának maradandó értékű gyümölcse. Ebbeli munkásságának értékét annál inkább megbecsülhetjük, ha meggondoljuk, hogy minő mostoha viszonyok között voltak még hazánkban 1870 előtt a tudományok, kivált a természettudományok és mivelőik. Szegényesen felszerelt, szegényesen javadalmazott intézetek, néhány száz forintos fizetésekből tengődő szakemberek, a legszükségesebb irodalmi és