Mocsáry Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 19/1-4. (Budapest, 1896)

1. szám

~ban kis rés keletkezik, mely a mag felé terjed s kis csatorna benyomását teszi; azonban egyre jobban duzzad fel, czitromalakú lesz, míg végre teljesen legömbölyödik. Időközben beállt a másik vacuolum összehúzódása, és mire az előbbi systoléje bekövetkezik, megtörténik a másiknak diastolóje. Ezen váltakozás rendesen nem ilyen szabályszerű, mert a két systole között eső időtartam nem mindig egyforma, s gyakran megesik, hogy mindkét űrcse újra való képződése egyszerre áll be. III. Táb. 5. ábráján rajzoltam ezen állapotot, mikor is mindkét vacuolum egy pillanatig czitromalakú. A szóban forgó genus mindkét fajának sejtmagja egyforma, körülbelül 5—6 u, átmérőjű, gömbölyded s mindig a sejt mellső részén, a chlorophor körülzárta sejtürben fekszik. Mint már említettem, a DILL leírta egyének magja a sejt alsó harmadában fekszik. A mag typusosan hólyagalakú. Áll t. i. egy szilárdabb felületi rétegből, mely magába zárja a mintegy 4 u, átmérőjű, szintén gömbölyded magtestecskét is. Voltaképeni, kettősszegélyű magburkot megkülönböztetni nem lehet, még a szokásos festőszerek alkalmazásával sem, s azért használom — habár csak feltételesen — a « szilárdabb felületi réteg » kifejezést. Azért sem vagyok hajlandó a szó szoros értelmében vett «burkot» feltételezni, mert a magból kiinduló állábszerű képződményeket is megfigyeltem, melyek segélyével a mag a sejtürben mintegy fel van függesztve. Ezek létezéséről minden kétséget kizáró módon igen egyszerű szerrel lehet meggyőződni. Ha igen vékony vízrétegben suspendait Carteriák-Sit hirtelenül erősen összenyomunk, sokszor sikerül a sejtek tartalmát is kiszorítanunk, s ilyenkor igen jól látható ama néhány (3—4) protoplasmatikus nyújtvány, mely a mag felületéről indul ki (III. Táb. 21. ábra). Ezek nem a nyomás következtében utólagosan előállott képletek, azaz nem a mag kiszorított tartalma — mi különben sem valószínű — mert eosinnal festett sértetlen sejtmagvakon hasonlóképen, habár igen halványan kivehettem ezen nyújtványokat. Legjobban emlékeztetnek ezek ama plasmafonalakra, melyek a Spirogyrák sejtjeiben felfüggesztik a sejtmagot. A magtestecskében pikrocarmin- vagy eosinnal való kezeléssel kevésszámú, szabályosan elrendezett chromatinszemcse látszik (IH. Táb. 21. ábra), mint a milyent most már a legtöbb alsórendű növény és véglény magvában láttak. A leírt sejtalkatrészeken kívül mindenkor találunk a sejtekben kisebbnagyobb mennyiségű, erősen fénytörő, csaknem feketének látszó rögöcskét is, melyet «excretszemcse» névvel jelölnek és az anyagcsere hasznavehetetlen s a sejtekben felhalmozódó terményeinek tartanak. Ezek némelykor oly nagy számban gyűlnek össze, hogy csaknem az egész sejtűrt kitöltik s ilyenkor elfedik az összes szervezeti elkülönüléseket (III. Táb. 19. ábra).