Mocsáry Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 18/1-4. (Budapest, 1895)

1-2. szám

elhelyezése és erőssége egyező mind a kettőnél és itt is, ott is, keletkezésök a légbeliek behatására vezethető vissza. GÜMBEL megjegyzi a déli-alpok «Lithiotis* példányairól, hogy a héjnak egyedül az erősen megvastagodott búbja szabadítható csak ki a reá tapadt kötőanyagból, míg ellenben a héjnak a többi része annyira vékonj% hogy nem szabadítható ki ; ugyanez áll az ajkai példányokra nézve is, a hol a héjak szintén annyira össze vannak nőve, hogy egymástól el nem különíthetők. Ezek alapján leginkább a búbrész tanulmányozható, de sokszor az is annyira ki van rágva a víz és a lég behatása alatt, hogy tiszta képet nem igen nyújt. A mállás különböző fokától és kirágott voltának különböző esélyeitől függ a különböző külalak is, és éppen ez volt az oka, hogy régebben annyi homlokegyenest ellenkező nézet volt a ((Lithiotis» lényegét illetőleg elterjedve. Czélom volt ezen értekezésemben kimutatni, hogy két kiváló paleontológus, HANTKEN és ZIGNO, az ajkai és északolaszországi «Lithiotis»-eket azonosoknak találták, és hogy miként ZiGNO-nak az északolaszországi « Lithiotis »-ei, úgy az ajkai példányok is tényleg Ostrea búbrészek. Egyúttal HANTKEN-nek újabbi megfigyelései ós saját megfigyeléseim alapján helyreigazítom azon régebbi hibás irodalmi adatot, hogy a nevezett ajkai rétegben Rudisták fordulnának elő. Arra nézve azonban, hogy az ajkai Ostreát fajára nézve is meghatározzam, elég anyagom nincsen.