Schmidt Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 13/1-4. (Budapest, 1890)

1. szám

eddig egyedüli mérsékelt övi lakóhelye. Itt azonban nem szabad elfelednünk, hogy hazánkban a Magas Tátra tavaiban «a hernyós tavakban » tanyázik, tehát már nem távol a hó határához. A hazánk faunájából eddig ismert fajok száma a Branchipus paludos?íS-szal 8-ra növekedett. Itt még csak néhány kiegészítő észrevételt közlök a « Conspectus specierum Branchiopodorum Faunœ Hungaricœ» czimű közleményemhez. Ebben ugyanis a 278. és 281. oldalon ama nézetemet fejeztem ki, hogy nem lehetetlen, miként a Branchipus ferox MILN. Enw. és Branchipus (Branchinecta)paludosus M. 0. FR., valamint a PACKARn-féle Branchinectafajok is synonymek s illetve a Branchipus fcrox-n&k helyi varietásai. Most, hogy a Branchipus paludosus-t saját vizsgálataim után ismerem, a feltételezett átmeneti formák hiányában, kénytelen vagyok mindkettőt önálló fajnak nyilvánítani. Erre elegendő alapot nyújt a hímek ölelőinek részleteiben s a villafark leveleinek külső habitusában mutatkozó eltérés. Ugyancsak a fentebb idézett dolgozatomban a Branchipus diaphanus Prev. hazai helyéül csupán a Betyezátot említettem. Ezen egyedüli helyhez ezen alkalommal még egy másodikat is csatolhatok. A mult 1889. év nyarán a BUCSECSEN tett kirándulásom alkalmával ugyanis egy kis havasi tócsában sikerült meg találnom a Branchipus diaphanus-i, még pedig hímeket és nőstényeket több példányban. Ezen leletem még inkább megerősít engemet ama korábban nyilvánított feltevésemben, hogy a Branchipus diaphanus kizárólag havas vidéki állatfaj, s ha néha elő is fordul alantabb vidékeken, mindig csak kora tavaszszal, a hó és jégolvadás idején történhetik az, mikor még a pocsolyák vizének hőmérséke meglehetős csekély fokú. A víz hömérsékének emelkedésével aztán elpusztulnak.