Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 10/1-4. (Budapest, 1886)

2-3. szám

3. Timsós hœmatoxylenes oldat nem szolgáltatott határozott eredményt, mert nemcsak a középbél vége, hanem az utótápláló cső része is megfestődött. 4. Methyl zöld és metbyiviola színe szépen mutatkozott a középbél végső részén. Mindezen kísérleteket és az emésztő csatorna szövettani szerkezetét is kellő figyelembe véve állíthatom, hogy a Hydrophilus tápláló csövénél valószintílég a középbél utolsó harmada teljesíti a resorptio feladatát, hol az áthasónított tápláló anyag a kitin-hártyán levő finom lyukacskákon vétetik fel, honnét azután az epithel-sejtek segítségével továbbíttatik és így egyáltalában nem osztozhatom Frey és Leuckart azon nézetében, hogy a tápláló anyag felszív óriása a középbél egész belsd felületén mindenhol egyformán történik. A kitin-intima külső oldalán epithel-sejteket találunk, melyek friss állapotban is elég jól felismerhetők. Világosan látszik, hogy ezen sort gömbölyded képződmények alkotják. Tűkkel való gondos szétszedésnél az epithelsejtsor egyes tagjait a kitin hártyától el tudjuk választani úgy, hogy azonnal fölismerhetni, miszerint az többé-kevésbbé halvány sejtekből összetett hengerhám. A sejtmag alakja rendesen kerülékes, a plasma semmi különös szétkülönítést nem mutat. Sok esetben a pneperálásnál a sejtek falai szétszakadtak úgy, hogy a sejtmag szabadon úszott, mely állapotban haematoxylennel megfestve szerkezetét láthatóvá tehetjük. Ha az epithel-réteget a NUSSBAUM által ajánlott 1 %-os felosmium savval kezeljük, akkor a plasma világosbarna színezetet nyer és a mag élesebbé s világosabbá válik. A középbél hámsejtjeiben oly kristályokhoz hasonló képleteket, minőket FRENZEL 14 a Tenebrio molitor lárvájának tápláló csövében nagy mennyiségben talált és" melyeket «magkristalloidok» neve alatt irt le, — a leggondosabb nézés, legkülönfélébb kezelési módszerek alkalmazása mellett sem voltam képes észrevenni. A hámsejtek finomabb szerkezetének tanulmányozására azonban conservait készítmények, metszetek alkalmasak. A bél-nyálkahártya a tápláló cső egész hosszában feltalálható. Hengeres hámsejtjei, a melyek többnyire alkotják, szakadatlan lánczolatot képeznek, kezdve az előbéltöl egészen az utóból végső határáig. Sejtjei szorosan egymás mellett feküsznek, habár szomszédos oldalfalaiknak egész felületével nem mindig függnek össze egymással, mert közöttük, különösen a középbél utolsó harmadában, különböző alakú rések vannak, melyek többnyire hosszúkásak s legnagyobb valószínűséggel a tápláló anyag felszívásával vannak összefüggésben. A sejtek alakja, nagysága különféle, de nem annyira változó, mint FRENZEL a Tenebrio molitorban találta. Majd köbalakú (œsophagusban és végbélben), majd a középbélben lassan hengeressé válik. A hengeres 14 FRENZEL: Ueber Bau- u. Thatig. d. Verd. v. Lar. d. Tenebrio molitor p. 317.