Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 5/1-4. (Budapest, 1882)

2-4. szám

98 házáig terjedő keskeny ganéj-útnak készítésére. Ekkor kilépett az egész ház hotokkal, seprőkkel fölfegyverkezve, azon helyekre, hol leginkább tar­tózkodtak, s hol én utánuk ásattam is, iszonyú lármát kezdtek csapni az egész házban annyira, hogy rejtekebői valamennyi patkány az udvarra szaladt, s itt addig üldözték, míg a kijelölt útra érve, azon molnárom meg­sértőjének udvarába szaladt. Magában értetődik, hogy ilyenkor oly helyre kell őket űzni, mely számukra ép oly alkalmas s ugyanannyi táplálékot nyújt nekik, mint előbbi lakásuk, különben nemsokára ismét visszatérnek, s mint igen társas állatok, együtt maradnak örömest mindaddig, a míg csak lehet.» Hol trágyadombokon és trágyagödrökben laknak, mint például a nemzeti muzeum hátsó udvarán, ott nem csupán laklielyök szélein, de annak nagyobb távolságában is néhány lépésnyire bejárati és kimeneti lyukakat is készítenek, hogy azon esetben, ha eledelöket keresve lakásuk­ról távoznak s veszélytől meglepetnek, vag}' pedig ha közös lakásukon háboríttatnak, akkor a mellékes lyukakon be, — illetőleg elmenekül­hessenek. Hol erősen és szakadatlanul üldöztetnek és nyugtalaníttatnak, onnan mindnyájan egyszerre elköltöznek. A nemzeti muzeum szemétgödreben, mely az őrház mellett volt, a patkányok, minthogy a naponkénti friss sze­méttel mindig táplálékkal lettek ellátva, s a mellé nyáron még az egész udvar pázsitját is használhatták, annyira elszaporodtak, hogy a szemét­gödörben és annak környékén Százával laktak, s onnan az épület pinczé­jébe is elterjedtek. Itt nappal is úgy szaladgáltak körül, mint a csirkék, a nélkül hogy az ott járó emberektől csak legkevésbbé is tartottak volna. Egyszerre eszökbe jutott 1843-ban az őrt álló katonáknak a patkányokat folytonosan bolygatni, ki- ós bejárásaikat bedugaszolták, lyukaikba folyto­nosan szuronyaikkal szurkáltak, az élve elfogottakat zsineggel kövekhez kötötték s ott naphosszant kínozták stb. Egyszerre eltűnt minden patkány a szemétgödörből, ugy hogy 1844- és 45-ben egyetlen egyet sem lehetett látni. Általános hit, hogy még az oly macskák is, melyek a patkányt meg­fogják, megevésétől irtóznak, s hogy azok, melyek a patkányevést meg­kísértették, ha egészen meg nem ették is, végtére egészen megsoványod­nak és eldöglenek. Azért hiszik — de bizonyára alaptalanúl — hogy van a patkányokban valami méreg. 2. Mus rattus. LIN. Fekete patkány. (Poczegér a székelyeknél; Schwarze Hausratte ; Potkan cerny. Potkan krysa. PF.T.) Ez a patkányfaj már oly nagy ritkaság Magyarországon is, hogy alig van már valaki, ki arra emlékezik, hogy valaha látta volna. En emléke­zem, hogy gyermekkoromban, mint tanuló a losonczi és beszterczebányai iskolák árnyékszékein gyakrabban észleltem, de nem emlékezem arra,

Next

/
Oldalképek
Tartalom