Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 3/1-4. (Budapest, 1879)

1. szám

15 SCHRAUF-tói 1 vettem át. A jelölésre MILLER jeleit használom, a melyeknek megfelelő NAUMANN és WEiss-féle jeleket az utolsó két oszlopban állítám össze. A kristályok fölállításánál a MILLER ÜANA-féle fölállítást fogadom el, (melyet SZÉCSKAY a rozsnyói Wolnynoknál is használt), eszerint a leghosz­szabb tengely (c) függélyesen áll, a legrövidebb (b) pedig a szemlélőre néz. Az észlelt lapok közöl a három véglap majdnem minden kristályon megjelenik. Legjobban kifejlődve mindig a bázis véglapot találjuk, eltekintve egy rendkívüli esettől, melynél majdnem teljesen visszalép. Felülete sohasem corrodált, legföllebb finom hullámvonalakkal bir, melyek az 110 001 és az 110 001 övek tengelyével közel párhuzamos főirányt követnek és az a ten­gely mentében, mintegy a véglap hosszabb átlója szerint hajolnak a jelzett irányok felé. Ezen véglap minden más lapnál rendesen jobban tükrözik. A makrovéglapot egy esetet kivéve, szintén mindig megtaláltam; több­nyire jól van kifejlődve, de a rajta előforduló, a főtengelylyel párhuzamos irányú és gyakran igen erősen kifejlett rostozatok a mérésre kevésbbé alkal­massá teszik. Az orientálásnál azonban könnyen föltalálható. A rozsnyói Wolnynoknál SZÉCSKAY szerint a ritkább jelenségek közé tartozó brachyvéglapot itt mindig megtaláltam. Néha igen keskeny csík alak­jában, de többször igen jól kifejlődve is. Felülete a főtengelylyel párhuzamos irányban gyöngén rostozott, de olykor erősen corrodált is; tükrözése ezek­nek megfelelően ritkábban kielégítő. A prizmák a legjobban domináló és a legjellemzőbb lapok. Felületük legjobban van megtámadva és emiatt a kristályok, főleg a nagyobbak, bar­nás-szürke színűek is. Az m (110) és x (120) prizmák mindig együtt és kivá­lóan kifejlődve fordulnak elő. A törzsprizma többnyire erősen corrodált nagy lap, mely ezenkívül olykor az övtengelylyel párhuzamos irányú rostokkal is bir. Tükrözése rit­kán volt kielégítő. A brachyprizmák közül az L (410) a légritkábbak közé tartozik, mely ezideig a Wolnynokon kimutatva nem is volt. Én csakis egy esetben észleltem, akkor is igen vékony csík alakjában lépett föl, de meghatározása lehető volt. A másik brachyprizma a k (310), mely a rozsnvóiakon a ritkább alakokhoz tartozik, a muzsajiaknál elég gyakorinak mondható. Előfordul majd mint keskeny esik, majd teljesen jól kifejlett lap : tükrözése átalában jó. A makroprizma A (120) mindig jelen van, kifejlődése domináló, felü­lete erősen rágott, tükrözése e miatt ritkábban használható. Olykor a főten­gelylyel párhuzamos irányban rostozva van. A do mák a legkisebbektől a majdnem domináló nagyságot elérőkig 1 Pr. ALBRECHT SCHRAUF. Atlas der Krystallformen des Mineralreiches. Wien, 1872. III. Lief. A Je lapot SCHRAUF nie» idézett dolgozatában nevezi így, mig Atlaszában ezen lapra ^ betűt használ. Termé tzelrojzi fuzetek. ni. kötet i. füzet. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom