Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 2/1-4. (Budapest, 1878)

1. szám

54 boidea fordulnak elő; továbbá hogy az agyagot főkép Anodonta és az Unió atavus jellegeivel bíró Uniók, mellékesen Card.um apertum is jellemezik, míg a Card, semisidcatum, valamint Vivipara, a Y. Sadleri jellegével, mindkétféle anyagban honosak. Ezek után az új alak leírásához terhetek át, habár némileg talán különösnek látszik is egy egyes alaknak, mely elvégre lényegileg csak morphologiai érdekkel bir, az összefüggésből mintegy kiszakított leírása. Azonban egyrészt azért, mivel BŐCKH főgeolog úr, ez alakot idézett munkájában már mint «Cardium sp. nov.» vagy mint «kurdi faj» idézi, leírását nekem engedvén át, mint a ki azt legelőször, még pedig szép és jó megtartású példányokban gyűjtöttem; másrészt azért, mert az előttünk levő negyedévi folyóiratot az efféle rövidebb közleményekre kiválóan alkalmasnak tekintem, nem akarok ennek az eredeti alaknak megismertetésével tovább késni. CARDIUM CRISTAGALLI ROTH NOV. SP. IV. tábla, 1 a—c, 2. ábra.) Vékony, igen törékeny háza egyenlő héjú, a héjak kerekded- vagy egészen haránt-tojásdad körvonallal birnak, erősen domborodottak, egyenlőtlen oldaluak, a mellső párkányon gyengén szárnyszerűen előhúzvák, kerekítettek és kissé keskenyebbítettek, a hátsó párkányon nagy mérvben tátognak. A púpok előre irányulnak s erősen begöngyölödnek. A héj felületét 6—8, — többnyire hét — meredeken tetőalakú, sugaras borda fedi, melyek felfelé csaknem papirvékonynyá váló, kakastarajhoz hasonlító lemezekbe mennek át olyformán, hogy azok, a héj mellső részétől annak hátsó része felé mindinkább növekedvén, a leghátsó lemezt mint legmagasabbikat tüntetik elő. Kurdról birok egy példányt, a melyen ezen leghátsó tarajlemez a 20 7%

rnyi magasságot éri el. Még egészen fiatal egyéneknél is e tarajok máiélesen kivehetők. A tarajok, metyek gyöngéd minőségüknél fogva gyakran kissé, néha egészen lefelé hajlottak, harántmetszetben igen világosan csöves szerkezetet mutatnak. A hátmezőn (area) rendesen gyenge, sugaras redők láthatók, melyeknek elseje, t. i. az, a mely a leghátsó lemezhez áll legközelebb, néha gyengébb bordává válik. A bordák közt levő terek, melyek, a központos növekedési sávoktól eltekintve, simák és laposak, a bordáktól világosan kivehető barázdák által vannak elválasztva. A bordák alapjukon a tereknek szélességét a kettőnél többel is felülmúlják. A kagyló sarka (cardo) mindegyik héjban két oldalfogból áll, melyek közöl a mellső tökéletesebben van kifejlődve, mint a hátulsó; a cardinal-