Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 2/1-4. (Budapest, 1878)

2-3. szám

128 fokozatos növekedésével és kitágulásával karöltve jár aztán a potroh aránylagos kisebbedése, ugy bogy a legszélsőbb alakoknál, a tengereken élő Halobates-fajoknál, például a potroh a testnek már jóformán csak egy jelentéktelen függelékét látszik képezni. A legkifejlettebb alakoknál azonban még a mellkasi izmoknak ily nagy mérvű kifejlődése sem volt tökéletesen elegendő eszköz a mozgás gyorsítására. A lábak erőteljesen mozogtak ugyan, de még sem vitték elég gyorsan előre tulajdonosukat. A lábak mozgási módja ugyanis épen olyan volt, mint a földönjáró poloskáknál, t. i. váltakozó ; azciz i ín lábak — még Hebridák- és Veliidáknál is — még mindig csak járó lábak voltak. A legkifejlettebb családnál, a Hydrobatidáknál tehát megváltozott a mozgás módja is : a középső és hátsó lábak, a helyett, hogy váltakozva, elkezdtek mint a csónak evezői egyszerre mozdulni. A hatás ez által felülmúlhat!anul fokozódott; s az illető rovarok az evező lábak segélyével képesekké váltak a sima víztükrön, mint valami aczélrugó által löketve, tova siklani. A vízfelülethez való alkalmazkodás felismerhető végre még a karmok állásában is. Tudjuk, hogy a földönjáró poloskáknál a karmok az utolsó kocsa-ízülék csúcsán vannak elhelyezve. Ezen elhelyezés itt kétségkívül a legez élsz er űbb is, mert szilárd tárgyakon csakis ily állású karmokkal járhatnak és kapaszkodhatnak biztosan. De az is bizonyos, hogy folyékony elemen igy elhelyezett karmoknak nem nagy hasznát lehet venni, sőt a mennyiben a vízfelületbe bevágódó karmok ismét csak a tapadást mozdítanák elő, egyenesen hátrányosak is. Hogyan segített itt a természet ? Igen egyszerűen. A Hebridáknál a karmok az illető ízülék csúcsán állanak még ugyan; de a többi vízenjáró poloskánál már nem magán a csúcson, hanem kissé a csúcs előtt vannak elhelyezve. Magától értetődik, hogy ily állású karmoknak a rovar nem nagy hasznát veheti; s a karmok ekként használaton kívül helyeztetvén, lassanként elsatnyúlnak és megkisebbűlnek. Szükségtelen talán megjegyeznem, hogy az eddig felhozottak természetesen csak a Hebridák, Yeliidák és Hydrobatidák családjaira vonatkoznak. Hátra van még a negyedik, a Hydrometrida-család. E kis család a három előbbitől oly eltérő, oly különszerü jellegeket tüntet elő, hogy mint egy egészen magánosan álló typus képviselőjének, eredetét okvetlenül valamely egészen más törzsből kellett vennie. De hogy melyik törzsből, azt az átmeneti alakok teljes hiányában alig vagy csak igen bajosan lehet végérvényesen eldönteni. AMYOT és SERVILLE az idetartozó rovarokat a szemek mögött nyakidomiilag megnyúlt fej alkatánál s egyéb jellegeknél fogva a Reduviidák közelébe helyezik. A mennyire eddigi vizsgálataim terjednek, én is kénytelen vagyok elismerni, hogy a Hydtrometridák és Reduviidák között csakugyan fennáll némi, habár első tekintetre talán távolinak látszó rokonság. Ennélfogva azt hiszem, hogy talán nem igen tévednénk, ha a Hydrometridák törzsfaját a Reduviidák családjától vezetnők