Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 1/1-4. (Budapest, 1877)
3. szám
152 VÉGLÉNYTAN. PROTISTOLOGIA. E rovat megnyitása alkalmából ime adjuk Dr. ENTZ GÉZA barátunk bevezető szavait amint következik: «Midőn először használom irodalmunkban a véglény kifejezést, nem mulaszthatom el az ezen kifejezéshez kapcsolt fogalmat körvonalozni. «A természet azonban oly észrevétlenül emelkedik a léleknélküli tárgyaktól az élőlényekhez, liogy a szakadatlan sorozatban lehetetlen meghatározni, hol van a két csoport közti határ s hogy hová tartoznak a közepett álló tárgyak. A növényektől az állatokhoz vezető átmenet pedig szintily szakadatlan : vannak ugyanis tárgyak a tengerben, melyekről kétes, váljon állatok-e inkább, vagy növények ?» Ezek olvashatók Alistotelesnek az állatok históriáját tárgyaló munkájában (Y. ö. az AURERT és WIMMER-féle görög-német szövegű kiadást, Aristoteles Thierkunde. II. Bd. Leipzig. 1868. VIII. 1. p. 113.), s amit a nagy stagirai ezelőtt több mint kétezer évvel mondott, azt ismereteinknek jelenlegi aránylag magas állása mellett is lényegében helyesnek kell ismernünk. Az élő lényeknek külön állat- s külön növényországba való beosztása merőben mesterséges, amennyiben a legalsóbb lények sorozata észrevétlenül vezet az egyik országból a másikba. Ezen napjaink minden illetékes búvára által egyhangúlag osztott felfogásból knndulva s annak határozott alakban való kifejezésére több tekintélyes természetbúvár az állat- s növényországot összekapcsoló lényeket külön közvetítő csoportba, országba foglalja. Miután BORY DE SAINT-VINCENTNEK 1826-ban felállított s a némileg regényes hangzású Régne psyhodiaire névvel jelelt közvetítő országa senki által sem fogadtatott el s jóformán feledékenységbe ment, az utolsó időben ismét többen nyilatkoztak a közvetítő ország megkülönböztetése mellett: ilyen a szervezeteknek H OGG által Regnum primigenum, vagy Protoctista névvel jelelt csoportja (Edinb. new. Philos. Journ. N. ser. vol. XII. 1860.) s ugyancsak a közvetítő lények számára használja O WEN , a SIEBOLD által ugyan már 1845-ben, de más értelemben vett Protozoa (Palaeontology. 1862.), W ILSON és CASSIN pedig a Primalia kifejezést (Proced. Acad. nat. sc. Philad. 1863). Mindezeknél nagyobb nyomatékkal nyilatkozik a közti ország megkülönDöztetése mellett HAECKEL, ki a közvetítő Protistaorszagban a következő csoportokat különbözteti meg : 1. Spongiae, 2. Nectilucae, 3. Rhizopoda, 4. Protoplasta, 5. Moneres, 6. Flagellata, 7. Diatomeae, 8. Myxsmycetes (Generelle Morphologie der Organismen. I. Bd. Berlin. 1866. p. 215.), ezekhez sorolja később a CIENKOWSKI által felfedezett Labyrinthuleae csoportot (Natürliche Schöpfungsgeschichte. Berlin. 1868. p. 334.) s a sajátságos Volvox-szerő sejtcsaládot képező Magosphaera planula által képviselt Catallaktákat (Studien über Moneren und andere Protisten. Leipzig. 1870. p. 137.), míg a szivacsokat, mint csírlemezekkel bíró valódi állatokat, a mészszivacsokat tárgyaló nagy monographíájában (Die Kalkschwämme. I. Bd. Berlin. 1872. p. 458.) az űrbelűek (Coelenterata, illetőleg Zoopliyta) közé iktatja. Ami az ázalagokat illeti, ezeket HAECKEL kezdetben, miután szervezetüket tévesen fogta fel, az ízeit állatok (Articulata) törzsének legalsó lépcsőjére lielyezé
