Téli Esték, 1914 (18. évfolyam, 10-18. szám)
1914-01-18 / 12. szám
4 STELI ESTÉK mazó kártérítési követelés vagy az ajándékok visz- szakövetelése per utján azonban csak úgy érvényesíthető, ha a keresetet az eljegyzéstől való visszalépés napjától számított egy év alatt beadja a bíróságnál. Az eljegyzéstől való visszalépés napjának veendő a jegygyűrű visszaküldése, vagy a visszalépésnek, szóval vagy írásban kijelentése. Egy év elteltével elévül a kereseti jog, vagyis ezen idő eltelte után az már nem követelhető. Megjegyezzük, h°gy a joggyakorlat szerint azon költségek közé, amelyeket az eljegyzéstől alapos oknélkül visszalépő fél a másiknak megtéríteni köteles, az eljegyzési lakoma, a megvendégelés költségei és azon kelengyetárgyak ára is tartozik, amely tárgyak egyedül a kötendő házasságra való tekintettel szereztettek be. Kath Népsz. Kárbaveszett ajánlat. — Édes szomszédné, ha kívánja, a holnap esti mulatságon szívesen leszek segítségére. — Oh köszönöm. A részegekkel majd elbánik a férjem is. Közmondások. Telhetetlen, mint a papzsák. Ezt a közmonkást sokan ismerik, az eredetét azonban igen kevesen. A közmondás eredete ez: A mócsi római katholikus hívek lelkiszükségleteiröl a hatvanas években egy Raffy nevezetű plébános gondoskodott, aki hires volt jókedvéről, egyszerű magyaros tréfáiról. Fő nevezetessége az volt, hogy abban az időben senki sem tudta úgy eltáncolni a körmagyart, mint ő. Lakadalmakon és házimulatságokon ezt gyakran produkálta a vigadozó vendégek szerfeletti gyönyörködtetésére. Szerették is őt mindenütt, vallás és nemi különbség nélkül. De az eklézsiája szegény volt. Mócs lakossága oláh és kálvinista magyarokból állott, neki alig volt tizenöt családja. így, mig más helyeken levő pályatársai gondtalanul éltek, ő többször szenvedett szükséget. Egyszer aztán egy ilyen szorult helyzetben a közeli faluba, Cegébe ment gróf Vass Jánoshoz, hogy egy zsák búzát kérjen. Előadva szegénységét, a szűkszavú gróf igy szólt: — Páter, hozzon egy zsákot! A pap jókedvűen fordult haza Mócsra s rögtön a református papnéhoz sietett, akiről tudta, hogy jó erős ponyvája van. Ezt kölcsönkérte s még azon este egy szegényasszony szomszédjával összevarratta, akihez ezen utasítást intézte : — Varrja össze jól, minden oldalról a ponyvát és csak annyi helyet hagyjon, ahol egy vékányi mérték beférjen. Másnap reggel a pap egy ökrös szekérrel ismét a cégéi gróf udvarán volt, aki előhivatta tiszttartóját s igy szólt hozzá: — Töltse meg a tisztelendő ur zsákját tiszta búzával 1 A tiszttartó a parancsot teljesítendő, a zsákot bevitte a magtárba s hozzálátott annak megtöltéséhez, de eközben már észrevette a furfangot, azonban hagyta a dolgot a maga menetére. Bizonyos idő múlva a tiszttartó bemegy a grófhoz és jelenti, hogy az egyik hombárt már kiürítette, de a zsák még félig sincs. A gróf haragosan rivallt rá: — Mit beszél maga? Hát nekem csak annyi búzám legyen ? Megmondtam, hogy a papnak töltse meg a zsákját, mert megígértem! A zsák megtelt, de alig tudták a magtár tágas ajtain kihozni. Tíz ember alig bírta a szekérre tenni, gerendák és másféle emelöeszközök segítségével. A mócsi plébánosnak egy évig nem volt kenyérre gondja. A plébános tettén országszerte sokat nevettek és közben megszületett az ismert közmondás. Ismeretek-tára. Nem illik . . . Irta : Haspel Ferencné. II. Nem szép naphosszat szótlanul, mord kedvvel járni, kelni. Vannak emberek akik sok szépet gondolnak, de kimondani nem merik, pedig kár a szép és jó gondolatot magukba zárni. A barátságos szó mindenkinek jól esik, ne legyünk némák! A nyelveskedés, a pörlekedés, a csúnya plety- kálás a legszebb nőt is kellemetlenné teszik, menekül, aki csak leheti. Az idősebbeket, a feljebb valóinkat, meg kell becsülnünk; mindenben ők legyenek az elsők. Asztalhoz leülni, az evést elkezdeni sohasem illik addig, mig a szülők vagy a nálunk idősebbek azt meg nem kezdik. Ha munkánkat elvégezlük, ne bámuljunk ölbe tett kezekkel a levegőben, hanem keressünk valami kis kézimunkát, vagy olvassunk, Ne olvassunk vallás- ellenes rosszerkölcsii füzeteket könyveket és újságokat; mindenkinek joga van arra, hogy megválogassa az olvasnivalóit — nem kell a rábeszélésnek engedni! Különösebben ne álljunk szóba ama könyvügynökökkel, akik mézes-mázos szóval surrannak be a konyhánkba, ingyen Ígérik a legcifrább cimü füzeteket: »A hárem gyöngye« vagy »A parasztleányból lett grófné«, vagy Milliomos vőlegény és cselédmenyasszony«. Nem csak hogy örökös zaklatást vásárolunk magunknak, mert az első ingyenfüzet után végét nem éri a sok drága fizetnivaló, — de úgyis járhatunk, ahogy a következő újsághír elmondja: — Ponyvaregényterjeszlés pofonokkal A ponyvaregények terjesztési módja eddig nagyrészt abban állott, hogy sátrak alatt vásárok alkalmával árusították a lelketmételyező nyomtatványokat. Újabban nem elégszenek meg a lélekfertőzés ilyen módjával, hanem házról-házra hurcolva a hitvány portékát, igyekeznek olvasótábort gyűjteni. A jeles kolpoltő- rök egyike — mint Szegedről jelentik — nem érte be annyival, hogy nyakába sózza a közönségnek az »Elátkozott hercegnőt«, hanem ököllel igyekezett az előfizetési dijat »inkaszálni. Horváth Mihálynét a szegedi anyakönyvi hivatal szolgájának feleségét felkereste egy vigéc és az »Elátkozott hercegnő« című ponyvaregényt kínálta megvételre. Az asszony a hosszas rábeszélésre megrendelte a regényt és előre kifizette öt füzet árát. Alig távozott el a vigéc, jött egy másik, — akinek Auer Gyula volt a neve — és újból követelte az öt füzet árát, kijelentvén, hogy egyedül ő van feljogosítva a pénzfelvételére. Mivel Horváthné nem akart újból fizetni, az ügynök nekiesett és agyba-főbe verte. Az asszony segélykiáltására berohant szomszédasszonya: Bozsó Antalné, de segítségül jött Horváthné anyósa, Horváth Rózái is. A feldühödött vigéc ezeket is össze-vissza pofozta, megrugdosta és fojtogatni kezdte. Az asszonyok végre kimenekültek az udvarra, az ajtót rázárták a vigécre és rendőrt hívtak, aki a brutális embert bekísérte.
