Téli Esték, 1914 (18. évfolyam, 10-18. szám)
1914-02-22 / 17. szám
8 TELI ESTÉK megérthetőt, a közérthetőt a maga jogához juttatja azon formákban is, mely az újhoz, a szó romantikához rajongásig kapaszkodik. Sugárnak sokat kell még tanulnia. Forrnia. Meglátnia, felvennie. De egy bizonyos, hogy van benne tehetség, hivatás és a jövőre való jogos kilátás. Mérsékelnie is kell magát, a mi azonban be fog következni, mihelyest indulataiban és érzéseiben egy kis rendet, tnegkőnyebbülést hoz számára az idő és higgadt megfontolás. A mi kis lapunk több költeményt hozott már évekkel ezelőtt és nem rég’ a fiatal költőtől. Olvasóink bizonyára emlékezni fognak pl. »Az Avas alján« cimü versére, melyben szép tehetségének már akkor élveztük megnyilvánulásait. MESTER. Nagyvilág*. nem-e a cár birodalma a viharmagva, ördöge az örök harcnak és bizonytalanságnak. így lesz az evvel a lökéssel is. A cárnak fel- jajdulása megdöbbenti a világot. A jajkiáltás elhangzik. Az orosz muzsik továbbra is issza a vutkit. És az orosz muzsik azért ki nem pusztul — mert rettenetesen sok-sok millió van. Az atyuska megóvja népét — a vutkitól. MESTER. — Rövid hírek. A belga királyt baleset érte, Egy erdőbe lovagolt ki, miközben leesett lováról és eltörte a karját. — Belgrádban a hólyagos himlő járványosán fordul elő. — Amerikából nagy havazásokról érkeznek hírek. A forgalom Newyorkban megakadt és a város szén nélkül maradt. A vidéki vonatok is késedelmeznek. — A kivándorlók százai térnek vissza Amerika felől, mert nincs munka és a munkabér a minimumra szállott. T7"a.tls:I. % Az atyuska óvja népét a pálinkától. Nagy esemény történt! Az egész világon Írnak és beszélnek róla. Eddig ugyanis az orosz közmondás igy szólott: — A jó Isten messze lakik, hanem az atyuska pedig még messzebb — Péterváron. Most ez a közmondás kimegy a divatból. Sőt az a hit is szétpukkant, mesévé törpült, hogy: — Az orosz cárt a szuronyok erdeje zárja el népétől. Mert ime minden oroszok cárja leszáll népéhez. Belenéz a viskókba, a hol a szegény orosz paraszt issza a vutkit, a pálinkát, hogy önmagát testileg és lelkileg butává tegye. És beszolgáltassa utolsó utolsó filléreit vagy talán keze munkáját a pálinka költségvetésbe, a mellyel az orosz pénzügyminiszterek Oroszország rettenetes hatalmát és panamáit fentartják. * Az újságok igen világgá kürtölik, hogy a cár leiratot intézett az uj pénzügyminiszterhez, melynek tartalma, veleje a következő: — Ő, a mindenható cár, az atyuska alkalmat vett magának, hogy népéről közvetlen tapasztalatot szerezzen. És meggyőződött, hogy az ő népének boldogtalanságát, szegénységét, sőt pusztulását a vutki, a pálinka okozza. Nem engedhető tehát meg, hogy az állampénzügyek kedvező helyzete az orosz nép pusztulásán és boldogtalanságán alapuljon. A vutkit, a pálinka ördögét tehát pusztítani kell országából. Pont . . . pont. íme, az atyuska a XX. század első tizede után észreveszi azt, a mit nálunk is tud a szegény orosz parasztról minden iskolás gyerek. Az atyuskának akadt egy besúgója, aki meg merte mondani ezeket e végzetes dolgokat a hatalmas cárnak. S aki talán ezen a besugás alapján igyekszik a magasba kapaszkodni. Mert hihetetlen, hogy máskép legyen. Hogy atyuska valóban beutazta volna az országát. És a maga szemével látta volna — a vutki birodalomnak pálinkás kunyhóit. így is, ilyen utón is feljajdul — az atyuska. Megrázza őt — a vutki. Mi lesz tehát most? * Mi lesz? Sokan azt hiszik, hogy a cár feljajdulása nagy lökést ad annak a világmozgalomnak, mely az alkohol — a vutki ellen küzd. Még többen vagyunk, akik csak rázzuk a fejünket. Mert ilyen az orosz. A szélsőségek orosza. Nem a cár volt-e, aki a világbékének, az örök béke eszméjének hirdetésével meglepte a világot. És A szerkesztő telefonja. Késő téli fecske. Igen, már a »Téli Estékének ez lenne voltakép az utolsó száma a mostani évadban. Mert csak 17 számot igértüuk. De a tél fütyöl a mi Ígéretünkre. Tél ő még most is. Hát mi megtoldjuk szintén az Estéket egy számmal. így még a jövő héten is bekopogtatunk a mi családjaink tűzhelyére. Mondjuk ezért is, de még másért is. Egy kis meglepetésre készülünk. Amolyan családi kis, meghitt ünnepre azokkal, azoknak, kikkel immár 28 éve igazán családi viszonyban vagyunk. Vagy nem az-e az a kölcsönös összeköttetés, melyben hetenkint e lapban találkoztunk, gondolatainkat, érzéseinket, vágyainkat és akartjainkat kicseréljük. No de ne szólj szám . . . fejem mig nem fáj. A késői rendelést is köszönjük. Elküldöttük. — Legényegyletl tag. Ugyan hagyjuk. Azzal, hogy az én darabom előadásáról az akkori H. Sz . . . egy árva szót se’ szólott, nem nekem csinált kárt. A műkedvelőket és az egyleti életet bántotta meg igazán. De ha mi folytatnók és a logika kérlel- hetlen útjára eresztenénk magunkat és hallgatnánk mindazon egyleti életről ott abban a lapban és ugyanazon helyen trucból, bosszúból . . . hát nem lenne ez gyermekes és kicsinyes felfogás ? És nem mondhatnák rólunk is joggal azt, hogy ime, nem a szent ügy a fő, de a személy . . . a személy és mindig csak a személy. Nem úgy uram, ilyen eszközökkel mi dolgozni nem tudunk és nem is akarunk. — Cs. la. Csorba. Igen, úgy lesz. Köszönjük az elésmerist. A színdarabot már csak Nyi>£ÍÍről-7leheU4negrendelni. MOHVál János könyvnyomdája, szatmáron. Az a Balkán ... — Albánia fejedelme még minding bolyong. Wied herceg még mindig látogat. Úgy látszik,! hogy nehezen bontakozik a köd Albániában is. És az alkalmatos- pillanat, melyben üdvrivalgások; közt fogadhassák az uj fejedel-! met — mankón jár. Pedig az uj; fejedelem expressen iramodik! Rómába, Bécsbe, Berlinbe, Pá-' rizsba meg vissza. — De haliga’ csak! A lapok már tudnak valamit. Jön az albán küldöttség! Wied herceg Neu-Wiedben fogadja őket,; majd velük együtt elmegy —- nem Albániába, hanem Walden— burgba tárgyalni. Onnan aztán velük együtt — Albániába. Ha ugyanis ekkorára már felhangolják az üdvrivalgások húrjait. Majd elválik!
