Téli Esték, 1914 (18. évfolyam, 10-18. szám)
1914-01-18 / 12. szám
8 TÉLI ESTÉK mondta, mondogatta. Ha nem tudok mozdulni se. És senki nem látja, nem tudja. Hát jönnének legalább hozzám. Hogy dicsérjenek. Álmélkodjanak. Hízelegjenek, csússzanak, másszanak előttem. Legalább jönne a másik király, hogy térdet hajtana. Az aranyhoz tömjént hozna. * És nyomban szállottak a holdsugaras párák. Hömpölyögtek a fellegek, bujkáltak és elő-előtüntek. Mert jött, érkezett a másik király. Hatalmas király. Sok-sok tömjént hozott. Hódolatot, dicsérő hiúságot, tömjénes hódolatot. Még le is borult előtte. De úgy leborult. Hanem a szerencsés pásztorember nem örül a nagy hódolatnak. A tömjénfüst illatának. Csak nyugtalankodik. Még nyugtalanabbá lesz. És úgy elgondolkodott. De hogy elgondolkodik. Aztán? Csak egyre mondja, mondogatja, kétségesen mondogatja: — Hát miér’ nem jött el a harmadik király is? Minthogy három királyok indultak el. Napkeletről. Megvet? Lenéz? Az engem boldogtalanná tesz. ... A harmadik király pedig csak késett. Mind egyre késett. A három királyok közül — egy. Már alig bírja. Az aranyat utálja. A tömjén füstöt alig tűri. Kínja nagy. Hiúsága, vágyódása pokollá teszi perceit. — Kis Jézus — gondolja most először; miér’ mer mióta gazdag ... rá se’ gondolt. Szabadíts meg ezektől a kínoktól. Kincses láncoktól, tövisektől. Mehessek a magányba. A hegyek, völgyek közé. Hallani kolompszót. Bárány-bégést, faluharangot. Ne jöjjön már a harmadik. A mirha az lesz nekem. Ha úgy .. . mint egykor . . . nem régen volt. Egykor volt. És hull a verejtéke . . . Csordul arcán a könnye. Hogy rajta a pogány is megkönyörülne. Egyszerre, mintha ébredezne. * A magas hegyek felül széthasad egy tenyérnyire a sötétség. Fénylő pont támad. Onnan pirosló selyemszálak szövődnek. Bíborban ég a hegy csúcsa. És tüstént szétömlik völgybe, földre, az egész nagy természetre. A szegény pásztorember . .. feltápászkodik szokatlan, csudásan hosszú álmából. . . nappalos reggelnek fénylő világából. * És előtte áll a leánya. Gyönyörűséges szép rózsaszála. Mintha a szempillantásban csattant-pattant volna bimbójából virágba. Piros az arca. Hajló az alakja. Violává fázva, csípve két gömbölyű karja. A kis csuport remegve takarja. És apja? Mintha lefagyástól féltené az ő rózsafáját ... az apja . . . Úgy magához kapja. És nehéz, nagy bundájába takarja. Csókolgatja . . . Becézgeti, simogatja barna, kérges nagy kezével. Mintha az életnek balzsamával, mirhájával rendelkeznék. És úgy érzi . . . mintha ... oh újra úgy van . . . mint egykor, mikor szegény pásztorember volt . . . Milyen elégedett pásztorember volt. . . . Egyszer volt... hol nem volt bizony egy szegény pásztor ember. Bizony, hogy van sok ilyen — ember. Nagyvilág*. A legszigorúbb télről érkeznek külföldről is jelentések. Így például Drezdából, melynek közelében egy hires hires tájképfeslő megfagyott. Innsbruckból azt jelentik, hogy a hegyekről tömegesen gördülnek alá a hólavinák. Falvakat és vasútvonalakat pusztítanak el. Egész Európában úgy vélekedtek, hogy a tél kiegyenlíti, amivel a nyár adós maradt. Az emberek fogadkoztak, hogy az idén alig lesz tél s a hó csak mutatóba hull, mint ahogy nyáron is csak mutatóba sütött olykor melegen a nap. Ezt a bizakodást azonban megcáfolta a beállott hideg. A tél támadása Skandináviát, Németországot és Oroszországot érte legsúlyosabban, de kijutott nekünk is. A Keleti-tenger partján Ítéletidő tombolt, az észak-német városokban, még Berlinben is oly nagy a hó, hogy megakadt minden forgalom. A hatalmas szélvihar partra szorította a tenger vizét s a kikötő városok utcáit elönlötte^az ár. Oroszország végtelen síkságait vastag hó borítja s rettentő a hideg. — Egy tűzhányó-hegy pusztítása. Tokióból (Japán) Írják, hogy a »Sakurasima« tűzhányó-hegy kitörése hat falut elpusztított. A »Sakurasima« kitörése vasárnap reggel kezdődött. Óriási sziklatömbök uyolczszáz méter magasságban harminc kilométernyire röpültek. A hegy oldalán leömlő lávafolyamok három falut eltemettek. A lakosság ijedten menekült és százan meg százan vesztették életüket. A tűz a tengerről átterjedt a szárazföld egy erdejére és felgyujotta »Kagosima« városát, ahol szintén igen sokan elpusztultak. Este a hetvenezer lakosú város egészen el volt hagyatva. A lakosság észak felé menekült tehervonatokon. A hivatalnokok közül hirszerint csak egy távirász maradt a városban. A várost füst és hamu borítja. — Kolumbus, az örök utazó. Egy nagy párisi újság igen kifogásolja azt a tervet, hogy Kolumbus földi maradváuyait elvigyék a Panama-világkiállitásra. Ezeket Írja : »Az uj-világ felfedezője elég utat tett a mások gazdagításáért, megérdemelné, hogy most már nyugodtan pihenjen. Még halálában sem tudott nyugalmat találni. Az 1506. év husvétján halt meg és Valladolidban temették el. Onnan a karthauziak sevillai kolostorába vitték. Itt sem pihent sokáig, mert 1536 ban exhumálták, átkelt az Óceánon és San Domingo székesegyházában helyezték el. Amerika fölfedezője 205 évig pihent itten, de ekkor a sziget egy része a franciáké lett s ezzel uj helyzet alakult. Mint 1741-ben mondták »Golumbus földi maradványai« ekkor spanyol földben találtak nyugalmat. A koporsót kivették a sírboltból Kubába vitték és a santiagói székesegyházban helyezték el. Azt mondják azonban, hogy ez a költözés nem ment simán. A sandomingóiak nem akartak megválni az ereklyétől és a csontok és koponya felét San Domingóban tartották. Mikor végre Kuba az amerikaiaké lett, szegény Kolumbusnak még egy utat kellett megtennie s mostan Sevilla székesegyházában van egy emlékoszlop alatt. Most hát megint menjen Amerikába és megint jöjjön vissza?« A szerkesztő telefonja. Cs. X. Ab. Sz. Szívesen tettük. Sok ilyen ügyben eljártunk már. — Nagyhalmágy. A kérdéses példányt beszüntették azon címen. Ajánlott levelének tartalma nem világos. Kérjük szeretettel megírni, mikor történt a megváltoztatás. — Budapest. A Pázmány E. gyűlésre nem mehetek fel. Nem eresztenek a — munka láncai. Igen sajnálom. — Beregszász. A. és M. Szives és szerető megemlé- kezésteket köszönöm. — Budapest. Felejthetlen emlékű tanártársam 33. évében volt. 11 évig áldozópap, 7 éves tanár. Legkedvesebb tanítványom volt a papnevelőben és kartársam a képzőben. Schvegler F. halála nagy vesztessége a az intézetnek. — KOmlósd. A lapok példányai mindig visszajöttek, hogy nem fogadja el. Irtunk is, hogy hiszen előfizettek. Még aztán is visszaérkezett. Most hát újra rendezni kell És fogjuk. MOfiVAI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁBON. Mit jelent ez ? ád , . Léé t r^Réé S ThaJ_T)r’ cs o ~e y’ ember ééy (Megfejtése a 13. számban lesz.) A 11-ik számban közölt talány helyes megfejtése: Vígan mén a könnyű szán Zordon télnek sík haván.
