Téli Esték, 1914 (18. évfolyam, 10-18. szám)
1914-01-18 / 12. szám
2 TÉLI ESTÉK annyi kárt az államnak békés életét illetőleg, mint az adók behajtása körül történő tapintatlanságok. Oktalanságok és baklövések. A nagy finánc, a mi Wekerlénk is megnyilatkozott egyszer, a mely nyilatkozatra hiven emlékszünk. Értelme körülbelül az, hogy az állam adószedésének §-aival nem akarja agyonütni a polgárokat, mint a legyeket. Az adó §-usnak is van szelleme, kell lennie tapintatának és okosságának. És ezzel a tulajdonokkal különösen a magyar embernél többre is megy az adókezelés, mintha az adó-szedő közegek túllőnek a célon. Sokszor buzgóságból, máskor egy kis számításból, hogy a nagy buzgóság- gal, kérlelhetlen szigorral, vas kezekkel maguknak gárádicsot építsenek a — magasabb felé. Tapasztalatból mondjuk, hogy az adókivetéseknél gyorsan dobálóznak ám a számokkal. Fel sem tételezik, hogy esetleg hibázhatnak. Mit nekik egy-két korona többlet. Az a korona az ő számlengerükben porszem. De igen lassúk és nyögősek, ha kiderül, hogy bizony elszámitották magukat. Tenger utánjárás, ébrentartás és időrablás kell ahhoz, hogy a számokat visszaigazitsák. Az adókönyvet úgy is kevés ember tudja megérteni, még a tanult emberek közt is. Hát aztán, hol és miként nyugtassák meg magukat azok az egyszerű emberek, akik előtt az adókönyv kínai Írásként érthetetlen. A polgárok békessége, nyugalma és az adózás nagy kérdésének megértése kívánja, hogy azoknak az adószedő közegeknek, akik bármily okból túllépnek buzgóságukkal a célon és kímélet nélkül, tapintatlanul ott is keserűséget, elégedetlenségeket támasztanak, a hol szép szerével oldhatnák meg az ügyet: a kezükre kell ütni. Az adózásnál nincs érzelmi oldal, mondják. Szív sincsv dicsekszenek. De lenni kell nyugodt, belátó és a nép lelkét ismerő értelemnek. Akkor a szív szava sem hallgat el. Mester. Az már baj. Pap : A fiúnak jóvá kell tenni a hibáját, bocsánatot kell kérnie attól a megbántott öreg embertől. Füstös: Nehezen fog az menni, édes tisztelendő atyám. Pap: Hát olyan elvetemedett az a fiú? Füstös: Nem azért, könyörgöm aláson, hanem dadogós a szegény lélek. — Az már baj. Családi szikrák. A legszebb és legpéldásabb családi életben is megtörténik, hogy bizony összezörrennek férj és feleség, így történt, hogy egy ily alkalommal a férj kifogyván türelméből, nagy hetykén feleségének eseti és igg szólt : — Utóvégre is, édes lelkem, hát ki az ur az én házamnál ? — Akarod tudni, — kapta el a kérdést győzelmesen az asszony — felkapta karjaira a bölcsőben játszadozó kis fiút, diadalmasan emelve azt a magasba mondotta: — Ez az ur a mi házunknál jelenleg, édes uram, ha éppen tudni akarod. Mert úgy kell neked is, nekem is táncolni, ahogy — ő muzsikál. A férjem-uram nevetésben tört ki, összecsókolta gyermekét, de asszony-feleségét is. — A’ bizony asszony, ez szentül úgy vagyon. 0 az ur a háznál. * — Miska fiam, imádkoztál ma reggel, — kérdi az apa kis fiától. — Igenis, imádkoztam — feleli a kis fiú. — Melyik imádságot mondtad el ? — Azt, amit édes apám a cselédre mondott az estálóban. A „Miatyánk.“ A »Miatyánk« rövid és mégis csodásán mély képe az egész keresztény életnek, Krisztus hitének, a bensőség és túlvilág vallásának. Felülemel bennünket a földi léten és tulajdonképeni életcélunkat ezen túl, az örökkévalóságba helyezi. Életünknek legnagyobb feladata, hogy Istent szolgáljuk. Ezért imád- koztatja velünk a Megváltó mindenekelőtt, hogy: szenteltessék meg az ő neve, jöjjön el az Ő országa és legyen meg az Ö akarata. Ezért tanít meg bennünket arra, hogy előbb imádkozzunk, azután dolgozzunk és ezáltal elhárittassék utunkból minden akadály, a bűn, a kisértés és minden más baj. Ebben rejlik hát legelső és legszentebb kötelességünk és semmit sem szabad ennek eléje helyeznünk, még ha a földnek minden kincséről lenne is szó. Árulás volna ez legszentebb feladatunkkal szemben, kiszolgáltatása volna legnagyobb boldogságunknak. Ám, ne hogy úgy magyarázzuk a Megváltó tanításait, mintha kerülnünk kellene minden világiasságot. Sőt ellenkezőleg! Csak a szent vallás magaslatairól tanuljuk meg igazán értékelni földi lételünket ; megtanuljuk azt megbecsülni anélkül, hogy túlbecsülnénk. Nagy jelentősége van annak is, hogy Krisztus a »Miatyánkba« bele vette a kenyérért való könyörgést. Mikor ezért imádkoztát bennünket, ebbe mindent belefoglal, amire a mindennapi élethez szükségünk van. Természetesen, ne hulljon az ölünkbe, hanem munkánk gyümölcsekép kérjük azt. Amikor tehát kenyeret kérünk a Mindenhatótól, egyben földi munkánk áldásáért is könyörgünk hozzá. Hiszen az Ur mondta: »Arcod verejtékével szerezd meg kenyered« és szent Pál mondja: »Aki nem dolgozik, az ne is egyék.« Amikor tehát a mi mindennapi kenyerünket kérjük, azt a kenyeret kérjük, mely a mienk a munka jogánál fogva. Aki nem bir
