Téli Esték, 1914 (18. évfolyam, 10-18. szám)

1914-01-04 / 10. szám

XVIII. évfolyam. Szatmár, 1914 január 4. 10-ik szám. A KERESZTÉNY CSALADOK LAPJA Megjelenik noiember, december, január és február hó — minden vasárnapján. El8 fizetési ára: 4 hónapra L . . . 2 K — fillér Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos IM>fiWÁfi£_GÁSIPÁK. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Arany János-n. 17. az A Hét. Megindultunk most is a magyar társadalomnak ez az ünnep, a karácsony. Amely sok bajban-búban, politikai bonyodal­mak gyűrűi közt az elcsendesült, a békéért sóvárgó, a jobb idők után imádkozó és még mindig bizó — keresztény Magyarországot mutatta. A templomaiban. A családokban. A sajtó, újságok egy vészében. És még. Mindig jön alkalom, mindig vannak jelenségek, amelyek megmutat­ják, hatalmasan bizonyítják, hogy a magyar keresztény tár­sadalom, maga a nép, tehát a nemzet — elutasít minden olyan törekvést, mely fejszéjét a kereszténység, a krisztusi felfogás és élet gyökereire akarja tenni irtó vágását. Akinek szemei vannak, bizó könyekkel állapítja meg. ■» Politikai hírek. A főrendiház vita nélkül fogadta el a költségvetésről szóló képviselő- házi határozatot. — A lapok híradása szerint Benedek állam­titkár távozik. Helyébe Ilosvay Lajos műegyetemi tanár lép, mint államtitkár a vallás és közokt. minisztériumba. — A máramarosszigeli hazaárulók bünpörének tárgyalása folyik. A pánazláv-izgatókat most hallgatja ki a bíróság, a mely tisztázni fogja a megdöbbentő izgatást. Mit hirdettek ‘? Hon­nan jött a pénz ? S mint akarták a szegény népet félre­vezetni ? — A politikai-újév beszédei nem hirdetnek békét. Az újév elején. Jobb, ha olyanba bele sem kezdesz, A mit becsülettel nem végezhetsz. az élet utjának egy mérföld jelzőjétől újra. Az 1913-ik esztendő hátunk mögött maradt. Belebukott az idők tengerébe. Mint a nagy, hatalmas időknek egy darabkája. De nemze­teknek, népeknek, talán az egész müveit világnak mélységes tanulságára. Szomorú, ■ megrázó emlékezetére. Olyan emlékezetére, amely mint a fájdalmas, égő seb sokáig fog gyógyulni. És még gyógyulása után is látható, gyakran érezhető nyomokat fog hagyni. Ezzel a sebbel, ezekkel a tanulságokkal indulunk tovább. Az élet hajója viszi terheinket az 1914. esztendőnek kikötőjéből. Meg van rakva veszteségeinkkel is. De csinálunk helyet, még pedig nagy, tágas helyeket a remény­ségeknek is. Az emberiség e nagy kincsének. Amely kincse, úgyszólván pusztithatlan kincse: megmarad a hajótörések után is. És e megmaradástól, e kincsnek meg­értésétől és értékelésétől függ az ő további útja. A következő esztendőre, sőt legtávolabbi útjaira is. Hogy ugyanis e reménységnek ápolja-e, gondozza-e gyökereit. Megtölti a tartalommal és nem engedi, hogy csalódássá, keserves felébredéssé váljon? Mert igaz, hogy sorsunk nem esak a magunk kezében van letéve. Igaz, hogy utunkat, élethajónkat ezután is ostromolni fogják a hullámok. De a kormányrúd kezelése, a karok erőssége, a lélek éber figyelme, az értelemnek előre látása, az akarat acélossága és kitartása — hiába — az élet hajóján is nagy értékek. \ Nagy, vigasztaló tanulságot adott Már tudniillik a politikai világban. Minálunk — magyar földön. Legalább az ünnepek alatt történt nyilatkoza­tokból és az ujesztendei üdvözletekről előfutárként szállongó hírekből ezt a szomorú jelenséget egészen biztosra vehet­jük. Minket nem a politikai béke vagy harc érdekel, mint ilyen. Hanem érdekel és megdöbbentenek azon következ­mények, amik a politikai békétlenségből a gazdasági vál’ ságra ismét ráborul. Vagy főleg, hogy a nagy lázából, forró­ságából csak éppen némi enyhiiletet mutató gazdasági, pénz és vállalatvilág emiatt a benső egyenetlenség miatt gyorsabb tempóban erőre kapni nem bír. A magyarnak minden időben átka volt, hogy soha egyel nem akart. De erénye, hogy mi­kor látta : több kettőnél... észbekapott. A gazdasági, a nem­zet létkérdésének ügye ma még kellőnél is több. Mikor^kapunk tehát már észbe ? Nem lesz tehát béke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom