Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-11-23 / 4. szám
8 TÉLI ESTÉK — Trézsi asszony. — Ide jött! Ide kellett nekijönni! Ide küldték. És vadul villog a szeme, mint az eszeveszettnek. És rohan ki a szobából. Az ablak alatt rátalál anyjára. — Ki küldött? — Ki hozott ide! — Fiam, édes fiam / — Mondd ki küldött ide ? — Megragadja karját öreg anyjának. Mint az esztelen. Aztán felemeli. Istenem . . . Felemeli karját. S arcán csapja édes anyját. Csattan ... és a fiú összerogy, mint a fiatal fa, mikor villám sújtja. * Ott fekszik a kis szobában a szerencsétlen fiú. Eszméletlen. Már virrad. S az anya hiába simogatja, csókolgatja. Csak nem ébred. — Miért mentem oda, sóhajt a szegény asz- szonv. De nem sir. Egy könvcsepp sem rezeg szemében. Tudtam, hogy szépen kell vele bánni. Cseude- sen. Bárány ő, mikor el is téved. Miér’mentem oda ? Kezét tördeli, sóhaját ismétli. De nem sir. Egy könycsepp, a mi sok, nem repes szemén. .. . Egyszer csak felszisszeD, felsóhajt a fiú is. Bágyadt szemepilláját felemeli. És ráveti az anyjára. A ki ott áll előtte. Ráncos kezeivel simogatja a fiú égő homlokát. — Anyám ? Mi törtépt velem . . . Mélységes, zuhanó, rettenetes hallgatás . . . — Valami nagy dolog, szerencsétlenség történt velem. És mereven néz . . . bámul az anyjára . . . A nagy, a mélységes, a szivettépő nagy csendben, megerednek az anya néma, szent könnyei. Az öregnek arcát végig folyjak a könyek. — Anyám, te sírsz? Érettem sírsz? Sose tetted. — Mi bajod, édes szerelmetes gyermekem? — letérdepel az anya. .. és sugja-bugja a fiú füleibe: Hát miért nem mondod nekem. Anyádnak, a kinél több és jobb nincs neked . . . senkid — senkid e világon. — Figyelmeztetem édes Jani, hogy hozományom nincs. Nem baj ? — Nem. Legfittebb nem veszlek el. Mit jelent ez ? Lapunk 3-ik számában a »Mit jelent ez?« betütalány utolsó tagja hibásau szedődőtt, — helyett igy kell: —. n u Megfejtése a talánynak az 5. számban lesz. — Nincs, nincs . . . nincs! — Hát szólj Megrontottak. Megzavartak. Elvettek, elragadtak tőlem ? — Él ... el ... el, anyám! — Nem engedlek. Nem szakadsz le a keblemről. Nem rabolhat el senki . . . senki. — Nem, nem . . . most már nem! — Ki bántott? — Juliska . . . Megcsalt. Elesett . . . Tönkre tett. j — És szereted? Mondd szereted? Még most is szereted ? — Sajnálom csak. Az anya arcát fénysugár ragyogja be. És mintha feltámadása lenne szivének, életének . . . — Fiam ... a kit csak sajnálsz . . . sose szeretted igazán . . . Soha. Soha se’ szerethetted igazán. Bámul a fiú. Csak bámul. És felriad. — Sose szerettem . . . soha ! Igazad van ! Csak a hiúság ... És megcsuklottak szavai. * . . . Estenden, mikor a fenséges ég ráborul a Nagy-utcára: anya és fiú együtt ülnek boldog kis fészkükben. A magukéban. A fiú simogatja anyja ősz haját. Bécézgeti, gügyözteti, mint. . . bécézgette, gügyöztette őt, a gyermeket. És egyszer csak megered a fiukönye. Rezgő szava: — Édes anyám, mi történt akkor velem? Az ősz asszony szemében még egyszer kiragyog lelke napja . . . tisztán, aranyosan. Hallgat a csattanó arculütésről. Ne tudja, ne tudja, hiszen meghalna. Csak egy forró köny cseppen, csurran. Az az egyetlen . . . forró könycsepp! Bodnár Gáspár. Ä szerkesztő telefonja. Még mindig vannak, akik lapunkat megrendelték, de diját nem küldik be. Szíveskedjenek postafordultával kiegyenlíteni hátralékukat. Péter gazda. A földmivelési kirendeltség nem szűnik meg. Csak szervezetében történik üdvös változás. Földbirtokos. A »H. Sz.« Orgouizator a legutolsó válaszában megkerüli azt, amiben maga is érzi, hogy nincs igaza. És generálja a kivételeket, amikben bizony igaza van. Üdv! Do- mahida. Köszönjük a lapunk iránt való derék érdeklődést. Sajnos országos érdekű lapban olyan hir elvesznék, úgyszólván be nem illenék. Ezer és ezer ilyet kellene közölni egy télen át. Hát valami tapasztalatot — a szép idők a jó időkből. És a jelen szomorú időkből. Üdv! — Dereglye. Jó. Jönni fog. — Cz. K, Nem illenék. Van egy érzéke az embernek, amely könyvből való tudása nélkül is rávezeti a lelket: mi illik és mi nem illik. — Harmat. Most bizony hó fog következni. És fagy. És tél. Tavaszig meg az ön harmatgyőugye elvesztheti magát. Falusi. Bélyeg kell reá. Sorsjegyekkel nem foglalkozunk. Hirnen hírek közlésére nem vállalkozunk. — Többeknek. A Pázmány Naptárt szerkesztőnk szerkesztette, jobban mondva irta. Hát nem a mi feladatunk arról Írni, hogy ezt az irodalmi színvonalon levő naptárt és valamennyi naptárral versenyképes naptárt agyonhallgatják még ott is, ahol és akik a naptár Írójának cikkeit, elbeszéléseit derüre-borura közlik, ollózák és a többi. Azért veszik, kapkodják. 2^Erre mi felénk is. 3) Nem tudunk róla semmit. MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON. A kérő.
