Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-02-23 / 17. szám
A KERESZTÉNY CSALADOK LAPJA Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos BODHÁRGÁSPÁB Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Arany Jánoa-n. 17. sz Megjelenik november, december, január és február hő — minden vasárnapján. Előfizetési ára: 4 hónapra .... 2 K — fillér XVI. évfolyam. Szatmár, 1913 február 23. 17-ik szám. Tavasz felé . . . Hol van még a tavasz? Kiáltnak fel sokan, akik e sorokat olvassák. Pedig nincs messze! A lelkűnkben már mozog. A tavasz gondolata, érzése, utána való vágyódása már messziről érkezett lehelletként érintette kedélyünket is. Oh én hiszem, hogy a gazdák már ki- kimennek a nagy mezőségekre. Hogy lehajtanak a föld felé. Mintha az ébredő föld szivének dobogását akarnák meghallani. Kezükkel szinte segíteni kívánnak, hogy a föld röge mellől ébredjen a tavasz. A feltámadás. Oh tavasz, szép vagy! Reménnyel teljes mindig De most magadban, méhedben hordozod... az ősznek elmaradt munkáját, az ősznek csalódásait. A vigasztalhattam a munkás kezeket lenyügző és terményeiket elrothasztó ősznek kárpótló reménységét is. Tudjuk, hogy nehéz, nagyon nehéz napok integetnek felénk a te szárnyaidon is szép, lenge tavasz ... Az emlékezetes 1912. esztendőnek rejtett terheit, elnyomott bajait talán te fogod í kikelteni. A pusztulásoknak, az ősz mostoha- ságának nyögéseit te fogod fel majd. Ki tudja, hogyan leszünk az ádáz, a szívtelen, a vén számitó pénzpiacon is? És magad is, fuval- mas, ébredő tavasz, adsz-e időt, alkalmat, napsugárt, esőt és meleget, hogy száz kézzel pótolja a gazda azt, a mit nem adott meg az ősz egyetlen egy kéznek sem. Mindez a te ébredésedben, a te jövésedben, a te reménységeidben és a mieinkben szendereg, ifjú Tavasz . . . szép Májusoddal. Egy bizonyos, hogy várunk. Soha jobban, mint most. Hogy reménnyel vagyunk tele. S talán ha szegényebbek lettünk, is gazdagabbak vagyunk a megpróbáltatásokban. A tanulságokban. Nagy tandijat fizettünk az 1912. esztendőnek iskolájában. E generáció legnehezebb iskolájában. Az életnek a legszigorúbb osztályában. Felhasználjuk-e a tanultakat? A tapasztalásokat. A megpróbáltatások rávezetik az embert arra, hogy bár a legnagyobb az ember a természetben, mert legnagyobb benne a lélek. De nálánál még nagyobb is van! Az az örök szellem, az az örök Mindenható, az az Isién, a kinek keze nyomát hirdeti, alkotását, nagyságát beszéli, de intéséről — az Isten ujjáról — is tanúságot tesznek az idők folyási. Apáink egykor, nem is olyan régen, azt vallották, azt adták gyermekeiknek testamentumban, hogy nyugtalan, az ember, ha és míg meg nem lúd nyugodni az Istenben. A mai generáció, a maiidők emberei azt mondják, hogy addig mindig nyugtalanok, boldogtalanok és elégedetlenek lesznek, mig ők maguk nem lesznek istenekké. Lesz-e erre a gőgös, uj tudományra, életre jó vagy rossz idő? Vagy jönni fog . . egy tavasznak szárnyain, valami áldásos fuvalom lehelletén az az idő, mikor belátjuk, hogy mi akkor segíthetünk magunkon és embertársainkon csak, ha az Isten is megsegít. Mester.
