Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-02-09 / 15. szám
XVI. évfolyam. Szatmár, 1913 február 9. 15-ik szám. A KERESZTÉNY CSALADOK LAPJA Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos BOöHÁKOiSPÁB. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Arany János-u. 17. sz. Megjelenik november, december, január és február hó — minden vasárnapján. Előfizetési ára: 4 hónapra .... 2 K — fillér És csak az ember? Az idők tanújában — a történelem lapjairól — olvassuk, hogy a legeslegrégibb korokban a bünbeesett, az Istentől elpártolt és a maga romlottságának tudatától felébredt népek, nemzetek — vezekeltek Bünbánatot tartottak. Hamut hintettek fejükre bánatuk, önmagukat sirató lelkűk megbánása jeléül. Megszaggatták ruhájukat fájdalmuk, tépő szemrehányásuk érzéseiben. Sokáig tartózkodtak a vigalmaktól. Táncaikban megfékezték szenvedelmüket, Még a muzsika, a czitera hangjai is elnémultak. A népeket és nemzeteket dajkáló kath. hit, Egyház minden esztendőben, minden ember részére alkalmat adott híveinek abban, hogy az esztendő folyásában oda léphessenek az Isten oltárához. Oda mehessen minden halandó. A ki gyenge. A ki tele van nemcsak gyarlóságokkal, de vétkekkel is. Odazarándokolhasson az Istenhez, aki egyedül nagy és hatalmas. És meghajtja fejét vezeklése, bánata jeléül és meghallgassa a nagy mementót vagyis emlékeztetőt, hogy ember. — Porból vagy és porrá leszesz. Légy gazdag vagy szegény, szolga vagy király. Ember vagy. Porból vagy. És porrá- leszesz. Szállj szivedbe. Sirasd vétkeidet, hogy újra ember lehess. Talpadra állhass. Mert neked magasabb célod van. A földön túl is életed van. Sok-sok, talán millió ember meg is tette ezt a vezeklést, ezt a magába-szállást. A hívők milliói. De talán sokkal több millió rá se hederit az Egyház, a hit szavaira, igazságaira. Talán nevetik is többen — sokan a hívők vezeklé- sét. Nevetnek az Egyháznak bünbánatot, vezeklést hirdető szavait. És azt kiáltják: Gyönyör, mulatság, élvezet. Sose halunk meg! Hajdan . . Krisztus Urunkat siratták a jámbor asszonyok. És a szenvedő Jézus feléjük tekintve mondotta: — Sirassátok inkább magatokat, gyermekeiteket és nemzetségieket. Hej, ez a hang, ez a krisztusi jóslás ma is hallatszik, ma a nevetőknek, a gunyolók- nak kacajai közül hallatszik: — Sírjatok inkább. Sirassátok magatokat. Sirassátok gyermekeiteket és a nemzedéket, mely őrülten, embertelenül, állatiasan kezeli, majszolja, ragadozók módjára karmolja-hab- zsolja az élet örömeit. És mely felébredvén, — a boldogtalanság, a kétségbeesés karjaiba dobja önmagát. Ez a felébredés itt van. Rettenetes alakjában jár köztünk. Mint a sirály szárnyak fekete lebegésével — a fogalmak zűrzavarában, a politikai rázkódtatásokban, a háború öldökléseiben. A drágaságban, a bukások tragédiáiban. A csődökben. A csalásokban, a sikkasztásokban, a szédelgésekben. A tekintély vonaglásaiban, magának az időnek dacosságában, mely még a föld művelésétől is elkergeti az embereket. Ez a felébredés igen, itt van. Csak itt lesz-e, eljön-e az, amiről az idők tanúja, a történelem bizonyságot lesz, hogy az Istentől és a maga józan eszétől elpártolt, elrugaszkodott ember bűneinek, rettenetes ostobasá-
