Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-02-02 / 14. szám
2 TÉLI ESTÉK képen ez az igazi élet. Ha mindig igy tettem volna — akkor alakult volna ki az én, a mi igazi életünk. Most már épül. . . . Egy asszony, aki azt hitte, hogy a férje erszénye olyan, mint a szegény asszony korsója . . . észrevevén urának szomorúságát, nyugtalan tekintetét a bizonytalan jövőbe: megdöbbent és lemondásra kényszeritette féktelenül vágyakozó szivét. Szenvedélyeit oda zárta a családba, az otthonba, dolgozni kezd. Gyermekeivel foglalkozik. Egyszerre sok dolga akad. Alig bir vele. És átkarolva, csókolgatva férjét, igy sóhajt, beszél, dicsekszik naponként: — Nem is tudtam, hogy igy lehet élni. Hiszen ez az élet az igazi élet. Most folyik csendesen, rendesen, szépen a mi életünk. Most épül a mi igazi otthonunk, melyet kegyetlenül megzsaroltak a nyilvános szereplések, a szenvedélyek, mulatságok féktelenségei. ■* Csak annyi a miénk, annyit mondhatunk igazán a mi életünknek, amit szivünk béke- rit. Ez a kis világ — ez a mi életünk. Az élet igazi — értéke. Mester. Friss vizet! Megérkezett a vonat s a vizet áruló kis leány hangja hallatszott már. — Friss vizet! Itt a jó friss viz! — Kis leány, jöjjön csak, adjon egy pohár vizet t Az utas megitta, s aztán kérdi: — Mi az ára egy pohár víznek ? — Egy krajcár, instállom. — Itt van egy tiz krajcáros, adjon vissza kilencet! — Nincs kérem egy krajcár visszaadnivalóm se, hanem igyék bácsi még kilenc pohár vizet és kvittek leszünk ! Harmadik fokú Ítélet. Dürgö György valami kihágási ügy miatt az újdonsült szolgabiró elé kerül. A kihágás eltagadhatlan. — A szolgabiró ötven koronára Ítéli Dürgőt. Dürgö azonban nem nyugszik meg az Ítéletben, kijelenti, hogy föllebbez. A szolgabiró nagyot néz. Kiküldi Dürgőt, hogy várjon egy kicsit. Nem biztos a szolgabiró a dolgában és szeretné, ha megnyugodnék Dürgö az Ítéletben, hogy ne kelljen azt az alispánhoz fölterjeszteni. Behívja hát Dürgőt s kijelenti előtte, hogy mivel »mentó körülmények is forognak fenn«, leszállítják a büntetést harminc koronára. Dürgö azonban még ezt is sokallja. Kijelenti, hogy mégis csak föllebbez. A szolgabiró majdnem kővé marad s újra kiküldi Dürgőt, hogy várjon hát még egy kicsit. Úgy gondolja a szolgabiró, hogy tiz koronában már meg fog nyugodni Dürgő. Behívja hát mégint s előadja, hogy az ügyet újra átvizsgálta, a büntetés csak tiz korona lesz. — Most már elmehet kend, tuszkolja kifelé Dürgőt. Dürgő azonban vérszemet kapott, nem megy, azt mondja, hogy a tiz korona ellen is föllebbez. A szolgabiró most már dühbe gurul s kikergeti Dürgó : — Takarodjon kifelé ! Harmadfokú Ítélet ellen nincs apelláta. Lóduljon kend ! OLVASSUK EL! Nagyon leköteleznének a mi olvasóink, ha egy levelező-lapon nekünk rövid, néhány szóval megtennék észrevételüket a befejezéshez közelgő regényünkre. A két Pétörre. Igen, igen hálásak leszünk ezen csekélyke szívességért. A mely szívesség úgy látszik nem is kerül valami nagy nehézségbe azok közt, kik hosszú éveken át oly bensó, mintegy lelki társaságba jutottak e lap szerkesztőjével. Hiszen ilyen nyilatkozatok, óhajok, kívánságok, megértések más, több regénye nyomán is érkeztek hozzá. E regénynél kiváló módon érdekel közönségünk vélekedése, Ítélete. E tárgyról, ily irányzatról alig olvastunk a mi irodalmunkban. Nem csak kiváncsiak vagyunk tehát reá, de tanulmányaink, Írói szándékunk kiegészítő, megnyugtató része, sőt jutalma lenne, ha közvetlen a mi olvasóinktól hallanék: megértették-e ? Elfoglalta-e az ő érdeklődésüket? És kielégitette-e ? És tetszett-e ? Untatták vagy kellemesen nemcsak szórakoztatták, de épülésére volt-e a mi olvasóinknak ? A levelező-lapot a szerkesztőség címére szíveskedjenek eljuttatni. A SZERKESZTŐ. Tanácsadó. Gazda ne menj a börzére ! Nagyon érdekes döntést hozott a minap a bíróság egy 'esetből kifolyólag, melynek szereplői: a börziáner és a kisgazda. A gazda határidőüzletet kötött a börrziánerrel oly mennyiségre, amely 40 holdas birtokával egyáltalán nem állott arányban. A börziáner a kötlevélbe kapaszkodva fedezet hijján követelte a határidő előtti lebonyolítást. A gazda erre nem volt képes. Pörre került a dolog. A gazda azzal védekezett, hogy ő a tőzsdeügyletek körül oly járatlan, hogy nem kötelezhető a határidő előtti lebonyolítására még akkor sem, ha a kötlevél erre kötelezné. A bíróság, miután az alperes igazolta járatlanságát fölmentette s a börziánert kötelezte a perköltség megtérítésére. A döntvény, mely bekerül joggyakorlatunk gyűjteményébe, igy hangzik: »Kisbirtokos, kinek vagyona annak csekélységénél fogva az általa kötöttügylet nagyságával nem áll arányban, a tőzsdeügyietek körüli oly járatlan személynek tekintendő, aki pótfedezet megújítására még kötlevélbeli kikötés esetén sem kötelezhető és ennek folyamán az általa kötött gabonahatáridőiigylet fedezet nyújtás hiányából le nem bonyolítható.« Mindebből azonban nem az következik, hogy a kisgazdák most már szabadjára spekulálhatnak a börzén. A törvény nem ismerése nem mentesíti az alperest, a börzei szabályok nem ismerése mentesítette a mi kisgazdánkat. Nem kell bizonyítani azonban, hogy könnyen megéghetett volna s látjuk ezekből, milyen könnyen tönkreteheti a járatlan gazdát a börzei spekuláció. A gazda tehát ne menjen a börzére! »G. Sz.<r
