Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-02-09 / 15. szám
TÉLI ESTÉK 3 Mert ha egyszer a földre, a búzára, a terményekre jég, vihar, fagy, üszög, rozsda, hónapokig tartó esőzés és száz más csapás jő, az valójában csapás. Annak nyomában szomorú aratás következik. Megfordítva: a spekulációnak, az üzletvilágnak, a takarékpénztáraknak mintegy. Akár rendes a közgazdasági viszony, akár feszült vagy felfordult: az aratás meg van. A részvények fizetnek. A szelvények a közgyűlést ( követő naptól kezdve beválthatók. Hát nem csudálatos jelenség ez? Hogy a közönség, a kereskedelem, az ipar, a földmivelés részére alig bírnak valamelyes kölcsönt adni. Az ő aratási jelentésük mégis szinte dicsekszik, hogy van itt termés, Van itt pénz elég — az osztalékra. * A bankok, a takarékpénztárak hivatását, szükséges, sőt — félve Írjuk ki most e szavakat — áldásos voltát mi elismerjük. Abban az értelemben, abban a cselekvésben, tehát gyakorlatban, amiben, amiért azok keletkeznek és jogosultságot szereztek. ügy látszik azonban, hogy ez a hivatás, ez az áldásos irány már teljesen — volt. Elmúlt. íme, ebben a nagy, ebben a nehéz időkben látva-láthatjuk, hogy ők, a takarékpénztárak, csak keresni, csak szívni, csak kaparitani akarnak. A nagyobb bankok még a kisebb társaiktól is. A gazdasági válság enyhítésére, megoldására és a kockázatokban való résztvevésre nem gondolnak. Semmi magasabb, emberbaráti, altruista gondolattal vagy cselekedettel részt venni a nehéz idők megpróbáltatásában nem óhajtanak. Jó lesz ezt megjegyezni. A két féle aratást. Mert egy bizonyos. Hogy azt a nyereséget, azt az osztalékot a bankok legfőbb részben a föld kisajtolt zsírjából nyerik. Ma is legmegbízhatóbb, a legeslegutoljára is még mindig sajtolható forrás a föld. A gazdaság. Pedig a föld aratásakor, a gazda terményeivel szemben is a spekuláció a legkegyetlenebb. A gazdákat, a földet segítő hitelszövetkezetek ellen éppen az efféle spekuláció folytatta a legádázabb harcot. És ime most ... a legválságosabb időkben a gazda világ, a föld tartja a takarékpénztárak mérlegét fenn. A föld, a gazdavilág teszi lehetővé a spekuláció sikeres aratását. A gazda, a szegény földnépe adja el szarvasjószágát, utolsó terményeit, hogy földjén, házában maradhasson a jövő reményében. A kereskedő világ hitelképes alakjai futnak, vagy azt hirdetik, tegye be az ajtót, aki utánam jő. Ezt a két féle aratást jó lesz a jövőre nézve leszegezni.___________ ______________Mester. Kü lönféle korszakokban. Mikor a leány 18 éves: Mama: — Leányom kéród van 1 Leány : — Mi ö ? Mikor a leány már 22 éves : — Leányom kérőd van ! — Ki ő? Mikor a leány 28 éves, közel a 30-hoz : — Leányom kérőd van 1 — Hol van ő ? Bakák a gránicon. 1. Égig nyúló hegyek között, havas éjszakákon Magyar baka szomorúan áll a szerb határon. A lelkében ezer édes emléket melenget... Kis faluról, barna Jányról, Otthonvaló boldogságról . . . S valahonnan golyó süvít el a füle mellett. 21. Valahol egy kis faluban szomorúság járja. Valahol egy barna lánynak könnyes a párnája. Ajakáról ima rebben sóhajok gyors szárnyán... Hogy ott lent a szerb határon Puskagolyó ne találjon Egy legényt el odakint a vártán .. . ______________________________Sassy Csaba. Vasárnap. Az első és utolsó . . . Rengeteg ős erdőben, óriási fáknak hatalmas karjai közt épült a misszió-telep. Hittérítők építették. A maguk kezeivel. A maguk készítette munkaeszközeikkel. A maguk lelkének erejével, hősiességével és önfeláldozásával. Szerencsétlen pogány gyermekeket neveltek itt — ebben a rejtett kolostorban. Azokat a gyermekeket, kiket a szülők kidobtak, mint a kutya vagy macska kölyköket. Vagy azokat, kiket a biztos elpusztulás karjaiból vettek ki. Gyöngyszemekért, tükördarabokért és más tarkaságokért. Akiket a Gondviselő keze ide hozott, azokat a gyermekeket keresztény módra nevelték. Kultur emberekké. Csecsemő korukban hoztak ide sok már felserdült, gyönyörű gyermeket. Akiket munkára tanítottak. Vagy az ismeretek világába vezettek be. És úgy adták át őket az élő világnak. A mozgó társadalomnak. . . . Estenden volt. Mielőtt a gyermekek alkonyi sétájukra indulnának, a felügyelő igy beszélt nekik: — Holnap hamvazás lesz gyermekeim. A templomba megyünk. Meghajtjuk fejünket. És a páter hamuval fogja meghinteni fejünket. Hogy megemlékezzünk, — halandó az ember. Hogy halljuk a figyelmeztető szavakat: — Emlékezzél meg oh ember, hogy meghalsz. Hogy hamuból lettél és hamuvá leszesz. * A teljes holdvilág fénye betör az őserdő hasa- dékain. Ilt-ott halvány fénysávok húzódnak meg, mintha utat akarnának világítani — két ifjúnak. Ezek az éjszaka homályában igyekszenek be — az erdőbe. Lázasan, sebesen., Egy ifjú és egy leányka. Mint két vadgalambfiók, mikor kibuknak fészkükből és eltévednek a sűrű gályák közt: úgy bolyon- ganak ők az ős rengeteg bozontai közt. Ám ők maguk hagyták el a meleg fészket. Kitépték magukat a kultúra, a művejődés karjai közül. És mennek, sietnek. Ösztönük támadt fel bennük. Az ősi ösztön. A vad szabadság ösztöne. Ez hajtja, kergeti. Magúig se tudják merre, hova? Már lábuk is vérzik. Arcuk is összekarcolva. A bizonytalanság is meg megdöbbenti őket egy pillanatra.
