Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-11-30 / 5. szám
8 TÉLI ESTÉK — Igazán édes? — No bizony hát csak elhiheted édes fiam. — Pedig a falu nem azt mondja. — Hát mit mond a falu — emelkedett fel az éltes asszony. Mintha bizony azonnal tüzbe-vizbe menne a szavára. — Hát édes. azt mondja a falu, hogy az édes kicsinyít a Julcsát, mert szegény. — Én? Hát nem voltam-e szegény én is? — Tudom anyám! — De ugy-e azt is tudod, hogy apád nem cserélt volna el akár melyik módos asszonnyal. — Nagyon tudom anyám! — Emlékszel-e Laczi — és itt pityeregni kezdett az öreg. Mikor apád elbeszélte, hogy egvik-má- sik gazdának, hogy fordult ki a kanál a szájából. Mikor apád kiment az erdőre osztég kiterítette a tarisznyáját, mintha soha sem ettek volna valamire való asszony főztjét. úgy elemésztették. Hej, mondotta is boldogult apád, hogy bizony áldás a háznál az az asszony, aki a tűzhelyen tudja a dolgát. Meg nincs annál nagyobb gazdaság, mint mikor a fáradt gazda olyan főztöt ehet, amékbe még a király is belekóstolhat. Már pedig a te apád olyat evett... — Bizony olyat! — No hát én azt akarom, hogy te is olyat egyél. A Julinak nincs földje. Nincs pénze. De van egy nagy gazdagsága; úgy forog a konyhán, mint a tűzről pattant asszonynak kell. És úgy meg tudja adni izét — szinét az ételnek, mint akár anyád. A fiú elbámészkodott . . . Sokáig nézte a mélázó fiút az öreg asszony, aztán ráncos kezeivel megsimogatta szülött gyermekének bozontos fejét. Es igy beszélt. — Elbolonditották a fejedet te jó gyermek. A falubeli lányok jól tudják, hogv Julinak nincs párja. Ók meg csak arra valók, hogy a tengeri hántáskor, meg a fonóban duhajkodjanak. Bolonditsák a legényeket. Bezzeg mi nem úgy nőttünk fel. A mi édes anyánk nem akkor gyönyörködött bennünk, mikor fel voltunk cifrázva, pántlikázva. Mikor járják a bolondját a bálokon . . . hanem akkor örült a lelke, ha látta, hogy hozzá hasonló jó gazdasszonyok, házi asszonyok leszünk. A fiú ismét elgondolkodott. De csakhamar kiderült arccal mondotta : — No hát, én mondom Kardos Laczi, hogy most már senki más nem lesz az én hites társam, hanem Juli. És a két gyermek, az öreg és fiú egymás keblére borultak, igazán úgy sírtak örömükben, mint — a gyermekek. » A faluban meg volt nagy szapulás. Eddig mindenki azt hitte, hogy Kardos Laczinak helyén van az esze. Most már ezt mondották, hogy az, már t. i. Kardos Laczi esze éppen megbomlott. Mert hogy is lehet ilyet cselekedni. Telkes, ökrös és földes gazdák leányai esengenek a bolond legény után. ö meg fogja magát és — élete párjának választ egy olyan leányt, akinek semmije sincs. Csak annyi mondani valója van róla a világnak, hogy jól tud főzni. No hát hallott már valaki ilyet. De miből fog főzni, ha még kenyere sincs, amit a tejbe apríthatna. Hallgatta . . . csak hallgatta ezt a szóbeszédet az öreg Csilik bácsi, a kinek vállait nyolczvanév nyomta már. Szegényesen, de becsülettel járdalta az aggság lépcsőit, gazdag tapasztalattal szólott oda a szapulóknak. — Bizony húgom — asszonyaim és húgaim, nagy dolog, nagy Isten áldása ez. Nekünk szegény földet túró embereknek mondom nagy dolog az, mikor fáradt munkánk után az asszony — ami szegénységünk után is — olyan tálat rak elénk, melyben egyszerű, de egészséges eledel vagyon. A jó gazdasszony kevésből is jót tud főzni, a rossz gazdasszony telt kamarából is kotyvalékot tálal a gazdának. A kotyvalék után aztán megy a gazda másfelé falatozni, inni .... kárpótlást keresni. Szörnyen restelte az asszonynépség ezt a szóbeszédet. Szét is oszlottak a nélkül hogy jó Csilik bácsinak »adjon Istent mondottak volna. .... Vasárnap este volt. Az asztalnál ültek Kardoséknál Elérte az öreg asszony is a négy örömöt, hogy fia tűzhelyén meghúzódhassák. Ott volt éppen az öreg Csilik bácsi is. Az asztalon pompás gulyás párolgott. Jött még a jó magyar csusza is. Az öreg asszony diadalmasan nézett a tálra, aztán a menyére, meg-megint a fiára . . . — No Csilik gazda mit szól a menyem főzt- jéhez. Csilik először egy jó izü falatot nyelt le, aztán könnyek között mondotta. — Ezt ugyan a király is megeheti. — És ha a király most belépne, meg is kóstolná, tette hozzá a beszédhez — az öreg nagyanyó. És könnyem megtörténheted volna. Mert Gödölőn. történt. Mester. Borbély előzékenység. Atyafi (a borbélyhoz): Ugyan nem véna szives kihúzni az egyik fogamat? Borbély: Óh, miért ne, akár mind a harminckettőt. A szerkesztő telefonja. Egész évi előfizetőinket kérjük, hogy a M. F. 1914. szóló megrendelésüket Idejében, már most eszközöljék, hogy a clmszallagukat, a postai munkákat ml Is fennakadás nélkül végezhessük. Nagy könyebbsé- günkre szolgál nekünk, ha már most kapjuk kézhez a megrendeléseket. Még mindig vannak hátralékosok. Tisztelettel kérjük az előfizetéseket legalább — utófizetésekkel rendezni. Tanyára, ügy látjuk és azt a benyomást szerezzük, hogy a mi olvasóink nem rajonganak a nagyobb képekért lapunkban. Inkább szöveget, tartalmat, olvasnivalót kérnek. És mi szívesen hajiunk is ezen óhajtás teljesítésére. Illetőleg meg akarjuk találni az arany középutat ebben is. — Utórendelö. Lapunkat senkinek a nyakára nem küldjük. Aki mégis előfizetés nélkül kapja, annak egyik-másik jótevője rendelte meg. Aki nem rendelte meg, persze, hogy nem is kapja. — Budapest. S. B. Mihelyt csak egy kis időhöz kapunk, azonnal foglalkozunk a meglepetést szerző költemény-füzettel. Köszönöm. Mesterének nevez ? Csak felismerője, megtalálója voltam. — Báosi. Hát örülünk, ha a huszár uramnak szóló visszavágás jobban tetszik, mint a vágás. Várjuk azokat a vágásokat. — Gazda. Az illetéket be kell fizetni. Végrehajtják. — Erdős. Egyet tudunk. Árvaszéki ügyben bélyegmentes. — Tanító. Az a módszer igen jó. Csak az a jó. — Gondnok. Püspöki megerősítés után — Árva. Tessék a szolgabirósághoz fordulni. _____________ MO HVAJ JÜNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁBON. Mit jelent ez ? ^ / T st aim alm alni /J e aim aim aim (Megfejtése a 6. számban lesz.) A 4-ik számban közölt talány helyes megfejtése: Béke alatt üdül honunk.
