Téli Esték, 1912 (15. évfolyam, 1-9. szám)

1912-12-15 / 7. szám

TÉLI ESTÉK 5 Gazdák világfa. A krumpli eltartása újig. A krumplit már úgyis bajos a romlástól meg­őrizni, eltartani, ha száraz nyár volt és a krumpli héja megvastagodott. Hátha még olyan természet- ellenesen sok eső volt mint az idén, amikor a bur­gonya héja nem vastagodhatott meg, szára nem száradt el, amikor úgyszólván féléretten kellett fel­szedni a földből. Ilyenkor van csak vele sok baj, mert az ilyen krumpli nagyon hamar rothadt és csírázik. A rothadás ellen úgy kell védekezni, {hogy a krumplit sűrűn át kell forgatni. így a csírázás is elmarad, ami pedig nagyon elősegíti a rothadást. A tapasztalás oda mutat, hogy a krumpli gya­kori forgatásával meg lehet a rothadást akadályozni. Ez a módszer azonban csak annál vezet célra, aki­nek kis mennyiségű krumplija van. De ki győzné ezt a dolgot sok, nagymennyiségű krumplival? Ott más módszert kell alkalmazni. Még pedig egy éles bicskával a csiraszemeket ki kell vagdalni. Asszony is elvégzi, 4—5 métermázsát is ki tud vagdalni. Az ilyen krumpli soha sem csírázik, s igy táplálóértéké­ből sem vészit semmit. Egy másik eltartási mód ez, hogy a burgonyát 2%-os kénsavoldatban megmossuk. Két százalékos kénsavoldatot pedig úgy csinálunk, hogy egy hekto­liter vagyis 100 liter vízhez 2 liter kénsavat öntünk. Az ilyen módon megmosott krumpli végleg elveszti csiraképességét. A két eltartási mód közül bármelyi­ket biztos sikerrel alkalmazhatjuk, csak arra kell ügyelnünk, hogy még a csírázás előtt végezzük. Te­hát a korai burgonyánál legkésőbb januárban, a késeieknél pedig 4 — 6 héttel később. * A malac fölnevelése. A koca vemhessége három hónap, három hét és három napig szokott tartani, de néha egy-két nappal hamarabb vagy később fiadzik. Amikor azu­tán az ellés ideje elérkezett, szálas alom helyett szecskázott almot jó a koca alá tenni, mert a szálas alom között könnyebben elkeveredik a malac, s a koca hamarább nyomja agyon. Ha azután a malacok néhány naposak, ismét rá lehet térni a szálas alomra. A megszületett malacok rendszerint nem egy­forma erősek. A gyengébbeket a középső csecsbim­bókra kell kapatni, mert többnyire azok adják a legtöbb tejet és igy a gyengébb utána nő a többinek. Ha azután a malac egyszer-kétszer ugyanazt a csecs­bimbót szopta, rászokik arra s nem igen engedi ma­gát onnén elveretni. A szoptatás tartama alatt a kocát nagyon jót kell táplálni, de nem sűrű, hanem inkább félig hig étellel. A tiszta szemes eleségtől nagyon sűrű lesz a teje, amely a malacoknál hasmenést, vérhast okoz­hat, azért különösen az első napokban jobb kizáró­lag csak ivóssal, moslékfélével tartani a kocát. A malacok két hetes korukban már képesek egy kevés táplálékot felvenni s ilyenkor legalkalma­sabb részükre az árpadara, amelyből egyelőre az egész csapat nem fogyaszt többet naponta egy ma­roknyinál, fogyasztóképességük azonban napról-napra fokozódik; legjobb nekik annyit adni a darából, amennyit éppen elfogyasztanak, úgy azonban, hogy a különben is tisztán tartott váluban semmi vissza ne maradjon. A 10—12. hét végén válasszuk el a malacokat. Azonban már 8—10 nappal előzőleg tartsuk őket külön ketreczben s egyelőre négyszer-ötször, majd pedig csak kétszer-háromszor naponta bocsássuk őket a kocához, hogy azt kiszopják, ilyenformán rendre szoknak el a szopástól, ami nekik is hasznukra van, a koca tőgye pedig ilyen módon rendre szokik el a nagymennyiségű tej elválasztásától. Ha a szop­tatást minden átmenet nélkül fejeztetjük be, a koca tőgye könnyen meglobosodhatik a nagy mennyiség­ben elválasztott tejtől. A malacok további felnevelésének a fortélya nem is annyira abban rejlik, hogy minő takarmányt eszik a malac, hanem inkább abban, hogy gyakrab­ban, naponta négyszer-ötször etessünk, s hogy kellő szabad mozgást biztosítsunk nekik azáltal, hogy még télen is adjunk nekik módot és alkalmat néhány órát az udvaron vagy kertben tölteni. —csy. Előrelátó gyermek. Egy anya sétálni viszi gyermekét; a séta előtt a gyer­mek igy szól: — Mama, jó volna, ha cukrot vinnél magaddal. — Miért? — Hátha az utcán sirni kezdek. Háziasszony. Foghagymás kés. Ha a késsel foghagymát vágtunk, a foghagymaszagot úgy távolitjuk el róla leghamarabb, ha száraz sóval megdörzsöljük. Tüzes vasaló foltja. A legnagyobb vigyázat mellett is megesik, hogy a vasaló nyoma ott marad a fehérneműn. Az ilyen égési nyomokat úgy tüntet­jük el, hogy vízben feloldott boraxszal bekenjük és szárazra vasaljuk. Bádogedény tisztítása. Szép fényes lesz a bádogedény, ha terpentinnel és krétaporral tisztít­ják; lehet azonban borszeszt és tisztitóport is venni hozzá. Vas- és acéltárgyakat, pl. a villát és kést forró kőszénhamuval vagy kőporral lehet tisztítani, a rozsdás helyeket pedig petróleummal áztatni és homokkal ledörzsölni. Átláthatatlan ablak. Úgy tehetjük az ablakot átláthatatlanná, ha egy maroknyi konyhasót 1/s liter sörben föloldunk és ezzel mázoljuk be az ablakot. Forró vízzel lemosva, lemegy róla a máz. Porcellán-ragasztó. Dió nagyságú tnró és mogyorónagyságu mész mozsártörővei összedörzsö­lendő kis deszkán, mig ragad. A pormentes porcellán- cserepeket ezzel a keverékkel összeillesztjük, két hétig nem használjuk, mig tökéletesen ki nem szárad. Játékszerragasztásra jó, ha ecetet teszünk egy ka­nálba, ezt megmelegitjük és benne egy kis fehér zselatint feloldunk. Még tartósabb lesz és a meleg vízben sem válik szét, ha a ragasztóba még egy csepp krómsavas káliumot is keverünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom