Téli Esték, 1912 (15. évfolyam, 1-9. szám)
1912-12-01 / 5. szám
TÉLI ESTÉK 3 reszket. Hangja megtörött. Tökéletes érettség a penzióra. — Hát aztán honnan várja a penziót Jónás? Most meg ő nézett rám. Keservesen nézett rám, mintha szemrehányást tenne ezért a kérdésért. — Kitől, kitől? Hát ’iszen városi koldus voltam, gyermekkoromtól. Az egyház is gazdám volt, Örököltem a helyemet a szentegyház mellett. A vak Dinyit vezettem húsz éves koromig. Fizetésem nem volt. Hanem azzal biztatott, hogy rám hagyja az örökséget. A templom-helyet, a hol ő állott — első sorban. És én is megállottám ezt a helyet szakadatlanul. Hűségesen. Ismertem a templomjáró hívőket három gyeneráción keresztül. Négy püspök, öt plébános és huszonhét káplán tisztelendő alatt szolgáltam. Nem is háborítottak helyemről, csak mikor a páduai szent Antal persely kezdődött. Akkor azt mondották, hogy onnan kapom a fizetésemet. — Kapott is a szent Antal perselyéből.-- Hm... hm! Kapni-kaptam. Nem mondom. Isten ellen vétenék. De nem olyan fizetés volt az, mint a mit a koldulás mesterségéből kap ,az ember. — Már miér’, Jónás ? — Hát instállom elsőben is, könnyen gyütt, könnyen el is ment. — Másodszor? — A feleim azt mondották, hogy hát ott a páduai Antal persely, kérjek onnan. És bizony sok — több felem elmaradt amián. hogy hát oda adták a páduai perselynek. — És harmadszor? — Harmadszor, hogy hát nem voltam olyan szabad a mesterségemben, a hivatalomban, mert innentül a csendőrök is üldöztek. Hát meguntam a a csendőrökkel való szolgálást. Nehéz, kellemetlen mesterség lett az én hivatalom. Azt is észrevettem, hogy beleöregedtem. Mostan már bele is vénültem. Hát elfogott a penzió gondolata. A pihenés. Szorgalmam, takarékosságom gyümölcse után való sóvárgás. — Hát van egy kis gyümölcs is ? . . . Talán bizony ott termelődött a takarékban. — Nem mondom. A postatakarékban. — És jócskán ? — Nem mondom, lassacskán, csendesen, egy kis mellékfoglalkozás mellett csak elvárhatom a túlpartot. — És mi lesz a mellékfoglalkozás ? — Hát vannak házak, családok, emberek, a kiket nem bírok elhagyni. Nem illik elhagyni. Hálátlanság lenne ott hagyni. Például a jó uramat se hagyom el. Hálátlanság lenne. — Szép, hálás gondolat, Jónás. — Azért nem is búcsúzom. Hálátlan sohasem voltam. Csak éppen azt akarom mondani, hogy ha nem lát jó uram ott a helyemen — hát tudja meg, hogy a helyemet nem örökölheti senki. Mert be van szüntetve. Nem találtak arra érdemes embert. És ha hallja jó uram, hogy az öreg Jónás penzióba ment, hát azonképpen fogja fel, hogy hát a mellék- foglalkozásokat megtartottam. — Jól van, Jónás, ügy fogom fel. — És még egy alázatos instanciám van. — Mi lenne az, Jónás? — Ha leesek lábaimról és ágynak dőlök, hát kegyeskednék azt a kis dukánciát elküldeni nekem az én házamba. — Micsoda, Jónás, hát magának háza is van? — A Hajnal-utcában. Csak az a szomorúságom, hogy kegyetlenül felsrófolták a házbér adót. A házam lakóinak kvártélyfizetését nagyon megviseli ez a házbér adó. — Micsoda Jónás, hát magának lakói is vannak ? — Kegyetlep követelők instállom, de már csak talán kijövök velük valahogyan . . . Még egyszer alázatosan instállom, az öreg koldust ne tessék elhagyni, mikor penzióba kerül és elmarad. Csendesen, nesztelen. Egyszer csak elmarad. Mester. Mikor a székely bőbeszédű. Ur: Volt-e kenteknél nagy eső ? Székely : Tyü-ü ... Ur : Kiáradt a Maros ? Székely: Tyü-ü-f. Ur: Hát a híddal mi történt ? Székely (kezével is mutatja.) Hopp ... Közmondások-tára. A tél közmondásokban. III. A Szent Luca-napi időjárásból jövendőt mondanak, jósolnak is az emberek. így Sardiniában e napról határozzák meg, mily időt várhatnak karácsony napjára. Nálunk egyes vidékeken pedig Luca-napjától, vagyis december 13,-ától kezdve tizenkét napig, azaz 25-ig vigyáznak az időjárásra s a milyen idő van az egyes napokon, olyan lesz a megfelelő hónap. Ez a Luca-kalendárium. A népszokásokban Luca-napján sok babona fordul elő, melyet nagyobbrészt a jövőnek megtu- dása kedvéért űznek. Ilyenek az úgynevezett Lucafényből, Lucakeresztből való jósolások. A Luca-székről is mindenki hallott már. Van azonban e napnak s szent Miklós napjának kedvesebb jellege is, kivált a gyermekek előtt. A fiuk rettegve örülnek a szigorú, de bőkezű Mikulásnak, a leányok inkább Lucának. Avagy az is csak a régi jó időkből maradt, mesévé vállott már“? A mióta erről is sikerült a vallásos zománcot letörni, eldurvult és elfajult é szép szokás, mely hajdan a szülők egyik alkalmas eszköze volt a jó gyermekek megjutalmazására, s a rosszak megbüntetésére. Ma pedig nagyobbrészt csak komédia és hecc. Szomorú jelenség. Szomorú haladás. Más közmondások a tél tartósságát és szigorát jellemzik. A tél legszigorúbban ragaszkodik a jogához, vallják a mondások : »A tél általvető. ha nincs az egyik oldalon, van a másikon.« Az angolok ezt mondják : »A tél sohasem henyél.« A franciák pedig: »Aki egy téli napot átélt, egy halálos ellenséggel van kevesebbje.« Másutt ismét: »Szerencsés az az ország, melyben a felhők telelnek.« A felhők ugyanis enyhitik a hideget. A hidegben gyorsabban mozog az ember. Mondja is a szállóige : »Télen mindenki ifjú lesz.« Ilyenkor minden kabát jó a közmondás szerint: »A fagy minden rongyot összetart.« A jövőre mindenki kiváncsi s a jóslásból ki nem fogy az ember. A közmondások az újévet emlegetik leginkább. Ausztriában mondják: »Amilyen szent Katalin napja, olyan lesz az újév.« Németországban : »Az első napi hajnali pir rossz időt és nagy csapást l:oz.« Tirolban cs másutt pedig termékeny évre enged következtetni. Portugáliában : »Az év első napja a nyár cLő napja.« Spanyolországban az újévről két különös közmondás ismerős. Az egyik: »Többet hoz az újév mint a jól müveit föld.« Másik: »Ne mondj rosszat a/ évről, a mig el nem múlott.«
