Téli Esték, 1912 (15. évfolyam, 1-9. szám)
1912-11-24 / 4. szám
TÉLI ESTÉK 3 Vasárnap. A pálinka. A falon függő kakukkos óra ütött, huhogott. Az álmot csak éppen meglopott szegény asszony számította . . . — Tizenkettő ... Felkelt, betakarta gyermekeit, aztán újra lefeküdt. És igy sóhajtott: — Most issza az ura heti bérének utolsó garasait. Még nem jön. Még tart belőle egy-két óráig. Aztán bontogatta emlékeinek szálait. — Milyen máskép is volt ez. Mikor még a pálinka ördöge nem vigyorgott bele az ő boldogságukba. Mikor az ő csendes, jó ura haza hozta keresményét. És boldog volt apró gyermekei körében. Most már minden veszőben, minden pusz- tulóban. Aztán összeborzadt egy pillanatra, mintha hideglelés futná át tagjait. Arra az ütésekre gondolt, a miket neki kell elszenvednie, ha az ura haza jön. Szinte hajához kapott. Azokhoz az egykor vállaira omló fonatokhoz, melyeket a hazatérő ura durva kezeibe kap és úgy huzza-cepeli végig a padozaton. Egy pillanat alatt zsibongó álomba merül. De a másik pillanatban már tompa dübörgést hall. Az ura jön. Az ura érkezik. Ő volt, csakugyan ... a férje. Az ajtót csudálatosképen csendesen nyitotta ki. Nem rúgta be, mint máskor. Csendesen, nesztelen jött be. A gyermekek még aludtak, az asszony az ágyában felült. És szinte sírni szeretett volna, hogy most oly csendesen, csudálatos nyugalommal viselkedik az ember. Mi történt? Vájjon megváltozott? Vájjon visszahozták a könyek? A gyermekek buzgó imádságai. Mi történik? Az ember lassan kinyitotta a kamarát. Keresgélt, döntött, botlott. Végre megtalált egy fűrészt. Egy nagy fűrészt, mellyel abban a jobb világban ő maga szokta a fát felfürészelni. Az asszony szinte azt hitte, hogy el akarja vinni az ember a korcsmába — pálinkáért. De nem vitte. Hanem oda állott az asszony elé, a felesége elé s dadogó nyelvével igy beszélt a remegő asszonynak. — Utálom magamat. Nem vagyok méltó hozzád. Jobb leszek. Szét megyünk. Nem vagyok méltó hozzád. Tied lesz mindennek a fele. Enyém a másik fele. Szétosztunk mindent. Érted? Az asszony nem értett semmit. Csak egyet látott . . . csak egyet sejtett. Mert nagy, égő köny- cseppek hullottak szemeiből. És ekkor az ember hirtelen felkapott egy széket és csakugyan ketté fűrészelte. Most az asztalon dobogott. Asztalt, szekrényt, bölcsőt is ketté fűrészelte. A részeg ember rögeszméjével annak rendje módja szerint megfelezett mindent. Az asszony kétségbeesésében többször közbe akarta vetni magát. Az ajtóhoz akart futni, hogy segítségül hívja a szomszédokat. De az ura, készen mindenre, szörnyű elhatározással emelte fel a fűrészt s igy szólt: — Hagyj békén, mert . . . mert, mert! Oly ádáz dűhvel fűrészelt, hogy egy óra múlva oda volt az egész berendezés. Az asszony, ölében tartva a két gyermekét, a konyhában guggolt s tehetetlenül nézte a nagy pusztítást. A részeg ember boldogan mosolygott, mikor mindennel végzett. — A gyermekek dolgában — mondotta — az eljárás sokkal egyszerűbb. Ha csak egy volna, persze azt is ketté kellene osztani... de igy megtartom én a fiút, te pedig megkapod a leányt; ha ugyan — és tébolyult szemmel nézett reá — nem akarod inkább a fele fiút, meg a fele leányt? Jaj, borzasztó melegem van . .. És mohón ürítette ki a palackot, melyet zsebében magával hozott. Másnap reggel, mikor felébredt, az asszony meg a gyerekek nem voltak sehol. Eltűntek. A padlón szanaszét hevertek a bútordarabok szomorú romjai.. . A pálinka összerombolt egy családi otthont. ❖ Vájjon csak egyet? Csak egyet? Oh, miért? Feleljetek erre a rettenetes kérdésre. Mert a fő dolog ez: Azokon a pohár pálinkákon, melyeket ez a boldogtalan ember megivott nyert az állam négy koronát. A pálinkagyáros még egyszer ugyanannyit. A város kettőt. A korcsmáros, a munkások barátja pedig zsebre tette — a munkás heti bérének többi summáját. Mind. Az egészet. A családok egyre-másra pusztulnak, a tűzhelyek összedőlnek. A fődolog, hogy a pálinka kelendő legyen. __________________________________________o_ A Kegyelet sértők. Halotti torra gyültenek Lomhán kering a telt pohár; A gyász helyén az emberek. Utóbb sietve körbe jár, Komor vala a hangulat, A kedv növekszik szüntelen, Sokak szeméből köny fakad. Nem ül billincs a nyelveken. A társaság zajong, perel, Szilaj danával táncra kel, Csak egy hiányzik.. s megteszik: A boldogultat éltetik. A legfiatalabb török katona. A drinápolyi török hadseregben szolgál egy kis katona, aki még csak tizennégyéves, de éppen úgy teljesít mindenféle katonai szolgálatot, mint a többiek. Ennek a fiúnak különös története van. Azelőtt Kostantinápolyban lakott, ahol az egész gar- nizon ismerte a «kis Ibrahim»-ot. A kis Ibrahim egész életét a kaszárnyában töltötte. Hogy jutott a kaszárnyába, azt az alábbi történet mondja el: Tizennégy évvel ezelőtt egy katona a faköpenyegben egy kitett gyermeket talált. A félig megdermedt gyermeket bevitte az őrszobába, ahol az altisztek elhatározták, hogy felfogják nevelni. Azóta a kis- legény a kaszárnyába lakott és tiz éves kora óta rendes katonai szolgálatot végez minden katonai gyakorlatban részt- vett és a vezénylő tisztek sohasem voltak ellene, hogy a kis gyerek a felnőtt katonákkal együtt gyakorlatozzék. Különösen a lövésben produkált bámulatos dolgokat, de a többi katonai szolgálatot is kifogás nélkül végezte. A háború kitörésekor az elsők között volt, aki a harc- mezöre ment és rendkívül feszitett a századától kapott uniformisban. Miután kitűnő lovas, a hadseregben felderítő szolgálatot végez.
