Téli Esték, 1911 (13. évfolyam, 12-18. szám)
1911-02-19 / 17. szám
8 TÉLI ESTÉK B A KANDALLÓNÁL. B BBS A paraszt nábob leánya. Eredeti népies regény. Irta : (15) Bodnár Gáspár. XIV. A nábob többé nem tudott teljesen meggyógyulni. A vihar megviselte. Ott fekszik most is ágyában, mikor Eszti a beteg lázas homlokának verejtékeit törölgeti. És a leány most az ő egyetlen vigasztalása. Élete utolsó reménysége és mindene. — Ülj ide mellém Eszti, szólott a nábob. Olyan jól esik, ha mentül közelebb vagy hozzám. És nézi a gyönyörű leány hullámos, selymes haját, ügy nézi. ügy gyönyörködik benne. A leány dús haja kibontva. Hullámosán omlik le szép termetére. Tóbiás felemeli hosszú, ráncos kezeit. És simogatja azt a selyem hajat. — Hadd nézzem meg csudaszép hajadat Eszter, szólott jó Tóbiás uram elérzékenyülve. Ki tudja... ' De több szó nem jön ajkaira. Csak némán simogatja a fekete, kissé kékbe játszó csuda szép hajat. És szeméből nagy, égő könycseppek hullanak. Aztán újra erőt vesz magán. Ránt egyet — nem rég — izmos vállain és kérdezi... — Mikor volt itt Laci? Most is itt van, Prokupec bácsival a számadást végzik. — Nagyon sokat vétettem a fiú ellen. Talán egyetlen ember ellen sem annyit — életemben. — Apám, te nem bántottad őt. — Megbocsát nekem?... — Nincs mit megbocsátani, apám. — Hivd be, szeretnék vele beszélni. A leány kifordult a betegnek szobájából. És szemében könny ringott. Eszter kis idő múlva Laci karjain lép be. — Hívjátok be anyátokat is. Azt pedig nem kellett hívni. Jött ő már. ’Iszen várta az anya, régen várta ezt a pillanatot. És körülállják a nábob ágyát... — Térdeljetek le, szólott az öreg csendesen. És felemelkedett egész testével. És rátette a térdelő fiatalokra két ráncos kezét. Aztán tiszta, értelmes hangon szólott... — Áldjon meg benneteket gyermekeim az igazságnak Istene. Adjon nektek erőt, hogy mindig azok maradjatok, a kik most vagytok. Egyszerűek, istenfélők, igazak, őszinték, becsületesek. Szeressétek a falut. A népet. Ragaszkodjatok szülőföldetekhez. Oh, ez a föld... ez volt az én, a ti első szerelmetek. Maradjon utolsónak is. És megcsókolta a két térdelő gyermeket. Nagy, mélységes csend követte a nábob szavait. Csak a boldog anyának halk zokogása hallatszott. (5 is gyermekei felé nyújtja aszott kezeit. Ajka mozog. Szive dobog. De hangját senki sem hallja. Az anyák némán is tudnak beszélni. A két gyermek meg érteni. Megcsókolják a nábob arcát. Aztán ráncos kezeit... is csókolják. Majd egymás kebelére borul a két gyermek. Átölelik egymást... és elcsattan az első csők. A szüztiszta csók. Amellyel idáig vártak. Vártak szent türelemmel... szenvedések közt az apának áldásáig. És boldogságukban nem veszik észre, hogy ebben a nagy, ünnepélyes pillanatban jelen van a kúria egész népe, Prokupec hozta be. A ki ott állott... állott, mint egy sóbálvány. Ádámcsutkája nem mozgott, hanem az ajka esett le. És ez az ajak ringa- tódott, miér, mer azér’ hogy a leikéből, a szivéből felszaladt a szó egész a torkáig. De ott elakadt. A mi felszabadult is... megfagyott leesett ajkain. Ott voltak a faluból is sokan. Nagyon sokara érkeztek. Pedig nem hívta őket senki sem. Ilyen eljegyzés bizony ritkán akad e földön. A hű házi eb is ott keringett. Majd Esztihez szalad, majd a nábob ágya elé kerül. És megnyalja gazdájának kezét. Aztán fejét vetette fel. Vakkantott egyet. Fülét hegyezte. A macska szeme pedig a szögletben villog. Olyan vidáman dorombol, mintha csak muzsika szólana. * * * Tóbiás uram rövid idő múlva elhagyhatta ágyát. Az erős tölgy többé nem volt egykori erejében és virágzásban. Csak úgy járt-kelt a kúria utain, mint egy ütött lélek. Ám a lakadalom rövidre aztán ... végbe ment. (Vége következik) Nyelvtan órán. Tanító: Elemezd Gyuri ezt a mondatot: Gézusnak nem kell turóslepény. — Micsoda itt Gézus? No mondjad. A gyerek sokáig gondolkozik. A tanító nógatja. — No mond ki bátrán. Gyuri: — Nagy szamár, mert nem kell neki turóslepény. El A SZERKESZTŐSED TELEFONJA. Még mindég sokan vannak, a kik elő, illetőleg utófizetésüket nem rendezték. Igen kérjük lapunk barátait postafordultával rendezzék előfizetési dolgaikat, mert nekünk is súlyos kötelezettségeink vannak a nyomdával szemben. P—falva. Bekötözi azt a sebet az idő az ő lágy kendőjével. Csak türelem. Vidéki Mosolygó mártír arccal, férfiasán viseli Sz. L. Temesvár. Benne van ma a társadalom nagy része a zűrzavarban, össze van már keverve minden. A fenséges a nevetségessel. A művészet a legdurvább materializmussal. A lángész az őrülettel. A butaság a hivatali méltóságokkal. Meddig tart, ki tudná megmondani. Mindez igy van, de a cikke még sem lapupkba való. Egy olvasónak. 1. Igeu, vannak emberek, a kik mindent néznek, mindig néznek, de sose látnak. Mert nem — gondolkodnak, 2 Sose’ búsuljon azért. Beszélnek, foglalkoznak önnel ? önről ? Jele, hogy az emberek mégis valaminek tekintik. — Vidéki pleb. Nincs olyan nagy halott, kibe az elevenek bele ne harapnának. És mindig azok és főleg azok, kik egykor kifli módjára meggörbüllek az élő előtt. És mindig azok és rendesen azok, kik úgyszólván minden káderjüket annak az élő, most már h dohnak köszönhetik, ügy tesznek, mint a hálátlan, vásott kölykök. A kik életüket, mindenüket abból a kézből kapták, a melyet egykor nyaltak és most hogy porladozik az a kéz :... marják. Előfizető 2136. Igen. A »Paraszt Nábob leánya« a febr. utolsó számmal befejeződik. A »Magyar Főldmivelő« további folyamában egy egészen uj, eredeti regényünk veszi kezdetét. Cime »A tiszaparti menyecske«. Szerzője lapunk szerkesztője : Bodnár Gáspár. A regény tárgya igen érdekes, az életből van megirya _Egyehőre ennyit. _____‘ MO RVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.
