Téli Esték, 1911 (13. évfolyam, 12-18. szám)

1911-02-26 / 18. szám

6 TÉLI ESTÉK s m mi trjsAa? ni oh ess Bi Takarodó. Olvassuk ám el! — A viszontlátásig! E számmal a »Téli Esték* e folyamának utolsó számát kapja kezébe az olvasó. /I mit ígértünk, becsületesen be is váltottuk. Tizenhét számot, ivet terveztünk. Adtunk csaknem húszat. Tizennyolc számmal. De nem csak papirt küldöttünk. Önérzettel mond­hatjuk: dolgoztunk, rajta voltunk, hogy a mi olva­sóink, tűzhelyére a papiroson szellem, tűz, humor kacaj és könyet csaló derű, majd szivet fogó olvas­mányok kerüljenek. Egész sereg elismerő levelet kaptunk. Eredeti népies regényünk pedig közfigyelmet, sót oly feszült, várakozó érdekeltséget tudott kivívni, hogy e tekintetben a legnevesebb ivónak is be­csületére válhatik Nagy gondot fordítottunk a gazdasági rovatra. Időszaki, jeles gazdákról és jól megválasztott forrá­sokból közlőit gazdasági cikkeivel a magyar kisgaz­dák gyakorlati képzését munkálta. A »Házi asszony* rovata mindig tartalmas, változatos és praktikus volt. Az »egészségre«, nemzetek nagy kincsére ki­váló figyelemmel voltunk. A prevenciót, a megelőző gondosságot tartottuk a legjobb és legkitűnőbb orvosnak. A mit először kellett volna említenünk: a hit­életet lelkünk legodaadóbb meggyőződésével és gom dosságával ápoltuk. Nem prédikáltunk. De benső erővel, benső és külső szemlélődéssel emeltük olvasóinkat a hithez, mely hitből és cselekedetekből él. A legkorszerűbb kérdést, a munkás-kérdést, a keresztény alapon felépülendő társadalom újjászületését főleg a bányász nép, a bányamunkások sorsában, életében, mint tükör­ben mutattuk be. A keresztény családokra, a nökérdésre is rávetettük összes és legkomolyabb gondjainkat. És hogy ez mind tellett, úgyszólván egy em­bertől, a szerkesztőtől és főleg tellett kél korona előfizetésből, mikor ebből csak a postáé (reklamációkat is beleszámítvaj W fillér) ez köszönhető az írói hi­vatás magasabb felfogásának és az ingyen való dol­gozásnak. Mert a mai nyomdai viszonyok rettenetes súlyosak. Isten velünk! Bodnár Gáspár. — A király. Királyunk ő felsége e sorok Írásakor még mindig közöttünk van. És jól találja magát hű magyar népe közt. A kihallgatások rendre folvnak. A nagy udvari bálra a budai várba érkez­tek a világ összes diplomáciai képviselői. — Hát a politika? A képviselőházban a bankjavaslat kapcsán afféle teknikai obstrukció folyik. T i. a szavazások özöne állítja meg a tárgyalás rendes menetét. Határozati javaslat és ennek leszavazása. Újabb javaslat, újabb leszavazás. Ez a képviselőház munkája. Bizony, bizony elborul a nemzet lelke, mikor a drága idő igy telik el — játékkal. Pedig a nemzet életében a kis idő is nagy, igen nagy darab idő. — A szatmári újságírók egyesülete. A szatmári újságírók egyesülete (szindikátusa) a napokban alakult meg. Célja igen nemes. Védeni a közjót egyesült erővel. Védelmezni az újságírók tekintélyét, helyzetét és magasabb érdekeit. Az alakuló gyűlés vezetésére a hírlap­írók lapunk szerkesztőjét kérték fel. E gyűlésen olvasták fel a pontozatokat, melyek megjelölik a működés irányát. El­fogadták. És kimondották a megalakulás megtörténtét. Aztán megválasztották a tisztikart. Tiszteletbeli elnökökké válasz­tották : Fejes István dr-t és Bodnár Gáspárt. Ügyvezető el­nök: Seress Imre. Alelnökök: Veréczy Ernő dr. és Varjas Endre. Titkár: Biky Andor dr. Az egyesület már működés­ben van. Az alakuló gyűlést Bodnár Gáspár tiszteletbeli elnök lelkes beszéddel fejezte be. (K—r.) — Nagy tűzvész Szegeden. Vasárnap éjszaka óriási tűzvész pusztított Szegeden. Körülbelül éjféltájban kigyuladt az államvasutak rókusi kocsijavító műhelye. A tűzoltók, akik épen a pályaudvaron oltottak egy kisebb tüzet, gyorsan etvágtattak a rókusi gépműhelyekhez, ahol a tűz már javában pusztított. Alig félóra alatt majdnem az egész város lakossága ott tolongott a lángtenger körül. A kiváncsiakat a negyvenhalodik gyalogezred kirendeltsége szorította vissza a veszedelmes helyről. De igy is csak nagy nehezen tudták a rendet fönntartani. A kivonult rendőrök és katonák sorfalát is áttörte az óriás néptömeg. A tűz olyan gyorsan terjedt, hogy alig egy negyedóra múlva a kocsijavító csarnok mellékhelyiségeire, a mérnöki irodára, a kárpitos, fényező és a bádogos műhelyekre is átcsapott. A mellékhelyiségeket csak egy vékony fal választotta el a csarnoktól. A nagy hőségtől ez a fal megrepedt s a réseken keresztül szabad utat talált a tűz. A kár igen nagy. —- Akinek a fejében vasdarabot találtak. Az angolországi chelli szegényházba egy Graty nevű Cipészt vettek fel, aki állandóan olyan súlyos fejfájásban szenve­dett, hogy nem tudta mesterségét folytatni. Az orvosok, akik megvizsgálták, azon a véleményen voltak, hogy agyT- hártyáján valószínűleg egy daganatnak kell lenni, amelyet máskép, mint operáció utján onnan eltávolítani nem lehet. Megoperálták Graty t és agy velején egy négy centiméter széles vasból készült kis szerszámot találtak s megállapí­tották, hogy az csak a fülön keresztüljuthatott erre a nem neki való helyre. A beteg, mikor megkéx-dezték, kijelentette, hogy fogalma sincsen mily módon kerülhetett a vasdarab a fejébe Az operáció után nemsokára meghalt. A boncolás után közölték özvegyével, hogy a megboldogult rendkívül erős mértékben alkoholista volt s valószínű, hogy a vas­darabol részeg állapotban dugta a fülébe s miközben el­akarta távolítani, egy ügyetlen mozdulattal átlökte a dob­hártyán és úgy kerülhetett ez az agyfelületre, , — A szeszélyes február. Tavaszi verőfény, majd egy kis hirtelen jövő és hirtelen távozó havas eső, majd hüvöses szél, ilyen áprilisi szeszélylyel viselkedett héLfőn. Ez a változékonyság megmutatkozott az ország legtöbb tájékán. Aradon fél óra hosszáig borsó nagyságú jég esett. Az egész megyéből langyos időt jelentenek. Mára- marosszigeten annyira megenyhült az idő, hogy a környé­ken mindenfelé rohamos az olvadás. Az Iza és a Tisza megáradt és sok helyütt elöntötte az utcákat. Hétfőn félel­metes vihar dühöngöt. E sorok Írásakor itt, Szatmáron újra tél van. — Tizenöt éven alóli kiskorúak eltiltása a korcsmák látogatásától. Veszprém vármegyé­nek a jelenleg érvényben volt szabályrendelete szerint a 15 éven alóli gyermekek a korcsmákban és hasonló nyil­vános mulatóhelyeken szüleik, felmenő rokonaik és felnőtt testvéreik társaságában megjelenhettek. A szabályrendelet­ben biztosított eme szabadság folytán azután a kiskorúak minden korcsmában s nyilvános mulatóhelyen tömegesen ott voltak, ami által egyrészt testi és lelki megmételyezés- nek voltak kitéve, gyakran züllésnek indultak s másrészt ezen mulatóhelyek nyújtotta szórakozásokat megszokva, magukat az iskolai fegyelem alól is kivonták. Ezt az álla­potot most megszüntette Csokonay Zsigmond nagyeszgári plébános, iskolaszéki elnök azzal a dicséretreméltó tényével, hogy a vármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlésén a szabályrendeletnek oly értelmű níódositása iránt tett in­dítványt, miszerint a 15 éven alóli gyermekek még szüleik, felmenő rokonaik, vagy felnőtt testvéreik társaságában se jelenhessenek meg a korcsmák, pálinkamérések és az ilyen 1 helyeken rendezett nyilvános táncmulatságokon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom