Téli Esték, 1911 (13. évfolyam, 12-18. szám)

1911-02-12 / 16. szám

X TÉLI ESTÉK 2 ban kezdje meg. Fényes, szalon kocsiba ül. Ott tetszeleg magának és másoknak. És egy­szer csak azt veszi észre, hogy ő ugyan szalon kocsiban ül, de pénze elfogyott. A gyo­mor már az első állomásoknál követeli a maga jogát. És neki nincs módjában bemenni az étkezőbe. Még a tarisznyája is kiürült. Boldog lenne, ha a harmadik osztályú étke­zőben szerezhetne valamit. De miből ? Akkurátusán igy vannak azok a fiatal házasok, akik minden jogosabb, erősebb anyagi alapok nélkül beleülnek a fényesen berendezett tűzhelyekbe. Ott tetszelegnek maguknak és a látogatóknak. És már az első időkben kezdik észrevenni, hogy bizony . . . bizony. Kár volt elkölteni a kis anyagi erős­séget a szalonokra. Pipere asztalokra. Modern bútorokra. Perzsa szőnyegekre, selyem füg­gönyökre. Nagy hiba volt mindjárt kezdetben olyan rangos kupéba, illetőleg lakásba köl­tözködni. Miér, mer’ azér, hogy az ilyen utazásra nem elég a jegyváltás, az utazás kezdetén jól megrakott tarisznya sem kellő biztosíték. Éhez a kezdethez, ehez a rámá­hoz - állandó löké és nem nyomorult fize­tés, heti bér, napi munka dij kell ám. És kezdik észre venni, hogy a világ, ez a cundra világ suttogja... hogy hát nem nektek való kupéba kezdettétek az utazást. Nem jó helyre váltottatok jegyet. Először a harmadik osztályra kellett volna berendez­kednetek ... és lassan ... az elsőbe jutni. Mer ’iszen az okos, a jó kezdet — az útnak már feles sikere. Az aloé. — A szegedi városházán nagyken­dőbe bugyolált, ráncos képű néni csoszogott végig. Lázár György dr. polgármestert kereste. A mikor föltárult előtte a bélelt ajtó, elfogódva állott meg a város első embere előtt. Csak akkor bátorodott föl, a mikor a polgármester szives hangon biztatta, hogy adja elő a mondókáját, mert a városházán mindenkit meghallgatnak. — Hát hogy a nagyságos Rákóczi Ferenc irányában jelentőm mög ezen a szent helyen. — Hogy hívják“? — Mogyorósi Ferenc negyvennyolcas honvédőrmes­ter özvegye vagyok. Ha a polgármester ur édös apja élne, mögtnondaná, ki volt az uram. Az apám is harcos embör vót, még a francia forradalomba is ki volt vezényelve. — Talán segítségre van szüksége ? — Hogy gondol rólam ilyet, leiköm galambom nagy­ságos polgármester ur. Inkább hoznék valamit Rákóczinak. Hallottam, hogy szobrot állítanak neki. Jaj, lelköm galam­bom nagyságos uram: van neköm egy csodaszép aloém, száz évben virágzó. Most fakadnak a bűvös virágai. Ezt az apámtól örököltem. Nagyságos uram kérőm, fogadják el tőlem ezt az aloét és ássuk a Rákóczi-szobor mellé. És köny lopózott a szabadságharcos özvegyének a szemébe, a mikor a polgármester megígérte neki, hogy az aloét odaülteti a szobor mellé. HB. HITÉLET. BB Lj ü A bányásznép hite. Irta és a felsőbányái Kalholikus Legényegyesület huszonöt éves jubileumán elmondotta Bodnár Gáspár. :ai® v.£ • »taiai Nem, oh nem pusztán gazdasági kérdés\a munkás kérdés. Nem, oh nem csak a béremelés kell a munkás népnek. Hit kell őneki, mely felemelje a földről, hova nehéz munkája a hét napjain odaszögzi. Hit, mely drága kincs, tűrni és remélni megtanít. Hit, amely megszenteli otthonát. A családi tűzhelyt, hol gyer­mekei nőnek. Hogy mikor a bányák mélyéből közé­jük érkezik az a fáradt ember, hittel lelkében vegye térdeire azokat a gyermekeket és vele együtt el- rebeghesse: — Add meg nekünk a mindennapi ke­nyerünket. Remény kell őneki, mely Istentől várja a se­gedelmet, hogy munkája közben az Isten van mel­lette, aki vészben, romlásban segíti és oltalmazza. Remény kell neki, mely lelkét, szivét eltöllse az iránt, hogy az ő élete nincs odakötözve a bányák sötétségéhez, hanem ha feljő Isten szabad ege alá, szárnyakat kap, melyekkel ég felé szálhat Isten te- remtményekép Remény kell neki, mely biztosítja abban, hogy ha a testére romlás borul is, a lelke őrök hazába költözik. Szeretet kell neki, mellyel átértse nehéz, munká­jának tartalmát. Szeretet, mely tűrő, lemondó. Enge­delmes és fékező. Szeretet, mellyel átkarolja család­ját, mely megálitja szenvedelmének viharai közt is ... és lelkét, lelkiismeretét visszaviszi oda abba a kis bányászfészekbe. Ezt a hitet, reményt és szeretetet jó bányász népem, nem adhatja meg nektek senki e világon, csak az, ki az igaz hitet, reményt és szeretetet a keresztfán szentséges vérével kisarjazta, kivirágoz- tatta. Jézus Krisztus, aki él az Egyházban. Az egyház a ti anyátok, legjobb barátotok. Aki odahajlik hozzátok és szerető anyaként kisér böl­csőtől a sírig. Elkísér titeket a bányák sötét mélyébe. Ott van a ti családaitokkal, gyermekeitekkel. Az a kereszt, mely ott áll az istoly előtt, az a kereszt nyújtja felétek oltalmazó karjait. Öleljétek át ezt a keresztet, hogy az is átölelhessen benneteket. Ne hagyjátok el őt, Ne engedjétek, hogy elszakít­sanak benneteket tőle. Tudom én azt nagyon jól, hogy vannak mun­kások, kik talán már elvándoroltak ettől a kereszt­től. Sőt akadnak talán, akik gyülölséget táplálnak az Egyház, a templom iránt. Mert lelkűkbe vezették a mérget. Az ölő, a tépő mérget. (Folytatjuk.) Kivoná«. Tanító: Na, Pista mondd meg nekem, ha négy diód van és abból kettőt szomszédodnak adsz kettőt pedig meg­eszel, mi marad meg 1 Pista (diadalmasan): A héja !

Next

/
Oldalképek
Tartalom