Téli Esték, 1911 (13. évfolyam, 12-18. szám)

1911-01-15 / 12. szám

XIII. évfolyam. Szatmár, 1911 január 15. 12-ik szám. V KERESZTÉNY CSALADOK LAPJA Megjelenik november, december, január és február hő — minden vasárnapján. Előfizetési ára: 4 hónapra .... 2 K — fillér Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos BOI>NÁR_OÁSPÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Arany János-u. 17. sz. T^gli i^yomor. A szegénysége, a> nyomor az esztendő minden évszakában — megterem. . ' 1 \ A nyomor él mindig. É&- kiséri az,\ett)bert az ő élet utain. Legjobb, legkedvezőbb talaja, ideje mégis csak a tél. Télen megfogy a munka, a keresett,-Sőt bizony sok emberre nézve egyáltalán szünetel. És bekopog­tat a szükség. A nyomorúság. Az Ínség. A nagy szédítő kérdések közt, azok közt, me­lyek előtt úgyszólván kérdőjellé görbéd az emberi ész, gondolkodás: talán egyik legnehezebb, legszé- ditőbb kérdés, hogy miért van szegénység, szükség ? Nyomor? Ám mégis az emberi tapasztalat, a józan ész, az okok és okozatok összefüggő szálainak megkere­sése bevilágit úgy, a hogy e kérdésbe is. És rájön az ember, hogy a szegénységnek, a nyomornak sokszor, igen sokszor — maguk az emberek, maga a társadalom az oka. Ma, igazán az úgynevezett kis emberek, aztán a munkás nép bizony nem panaszkodhatik, hogy nincs keresete. Van. Csak akarni kell. Keres is, de szórja is, a mai munkás ember a pénzét. Amerikában dolgo­zik, mint a marha, mint a rabszolga, mondotta nem rég egy visszavándorló, itthon, Európában pedig szórja a pénzét, mint a játszó, könnyelmű gyermek, a ki nem gondol a holnappal. Talán még a követ­kező órákkal sem. Vannak állatok, kiknek ösztönük van arra, hogy a bekövetkező télen át az éhségtől el ne pusztuljanak. Az embernek szabad akarata van. Világosan, előre láthatja, hogy mi sors vár reá. És még sem tud erős, vigyázatos lenni arra, hogy ne csak a mával, de a holnappal is törődjék. Sőt egye­nesen neki megy a rettenetes bizonytalanságnak. Az ilyen emberekről meg lehet állapítani, hogy bizony a téli nyomort, ezt a rettenetes kegyetlen vendéget ... ők maguk szabadították úgyszólván magukra, családjukra, gyermekeikre. Ámde millió és millió ember nem oka a maga nyomorának, szegénységének. Szerencsétlenség szakad reájuk. Tűz, viz, beteg­ség, elemi csapások, jóhiszemű csalódások, a rossz emberek és kitudja még mi más teszi rettenetessé, úgyszólván elviselhetlenné életüket. I Az ilyen emberek, családok bizony megérdem­lik az emberi társadalom nemes, önzetlen sege­delmét. És nem csak könyöradományokból álló sege­delmet. De igenis a gondos munkaközvetítést, a keresetnek lehetővé való tevését. Mert ha a munkáshiány sokszor és sok esetben nyilvánvaló is... a munka nélkül való emberek, családok száma úgyszólván kétségbeejtő. Ellenmondásnak látszik ez a dolog. Pedig tár­sadalmi jelenség. A mi korunk jelensége is. E jelen­séggel bizony számolni kell a törvényhozásnak és társadalomnak egyaránt. bgp. A 48-as honvédek özvegyeinek nyugdija. Khuen-Héderváry Károly gr., miniszterelnök az 1848—49-es honvédözvegyek nyugdíjjogosultságát kiterjesztette mindazon özvegyekre, akik 1849. után, de az 1867. év lejárta előtt mentek térhez néhai 1848 —49-es honvéd-férjeikhez. Az eddigi szabályzat szerint nyugdíjjogosultságuk csak azoknak az öz­vegyeknek volt, akik az 1849. év vége előtt léptek házasságra. Azok az özvegyek, akik később mentek férjhez és segélyhez szorultak, a miniszterelnökség kezelése alatt álló 1848—49-es honvédsegélyezési alapból kaptak némi, nagyon csekély támoga­tást, mert az alap jövedelme a nagyobbmérvü el­látást nem engedte meg. Azáltal, hogy most az öz­vegyek nagy száma nyugdíjjogosultságot nyer, fel­szabadul az 1848—49-es honvédsegélyező alapnak is egy tetemesebb része, ami az 1867. után férjhez- ment és segélyre szoruló özvegyek, valamint az árvák kiadósabb támogatására lesz forditható. Ezen alap ezelőtt az 1848—49-i honvédegyletek által kezeltetett, azonban még Wekerle miniszterelnök idejében a miniszterelnökség kezelésébe vették át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom