Téli Esték, 1910 (12. évfolyam, 11-18. szám, 13. évfolyam, 1-10. szám)
1910-12-25 / 9-10. szám
TÉLI ESTÉK — Halottat siratok! Micsoda halottat? — volt a kérdés. — Valami nyomorult gazember kivágta fenyő- fácskámat. — Ej-ej! Most már világos minden előttem. Megengedi szomszéduram, menjünk fel a verandára. — Itt aztán közel hajolt hozzám, szokásához híven, mert minden kicsiséget aféle bizalmassággal súg meg s igy szólt: — Maga úgy tudom iróember. Ha akarja, mondok egy történetet, hogy azt megírja. — Néztem rá kíváncsian, mert nem értettem, mit akar. Mégis azt feleltem: miért ne ? Köszönettel, vagyok érte, ha elmondaná. — Szomszéduram egyszerű történet, de különös benne az igazságszolgáltatás. Nagyon érdekes lehet a dolog. Valóban az. Szomszéd halottat siratott? Én pedig ugyancsak halottól jövök. — itt a falun? Igen a szomszédban a kis biró lánykája halt meg. — A kis Marcsa? — Az az. Karácsony szent estéjén szerencsétlenségnek esett áldozatul. A karácsonyfán még égtek az apró viaszgyertyák és a szülők gondatlanságból magára hagyták benn a gyermeket. Hogy történt, hogy nem, a jó Isten tudja, ő a megmondhatója, a kis Marosának lángot fogott a ruhácskája és súlyosan megégett. A szülők már későn vették észre. A leányka négy napi kínlódás után meghalt. — Szegény ártatlan jószág! Nem gondol még semmire? Nem. — Nem gondolja, hogy ez valami összefüggésben van a szomszéduram fenyőfácskájával ? — Sejtelmem sincs róla. — Hát elmondom. Távozásomkor a megtört anya zokogott és kezeit tördelve folyton ezt mondogatta: -Tudtam, hogy baj lesz, tudtam, hogy baj lesz.“ — Tudta, hát honnan ? — Kérdésemre nem adott választ s az urára nézett. — Észrevettem, hogy itt valami lappang, itt valami titok fog kipattanni. Azután megszólalt! — Az a karácsonyfa, az a fenyőfa lopott jószág. Az uram a szomszéd kertből hozta. Nem hozhatott az szerencsét. Sietve eljöttem, mert nem lehetett megvigasztalni az asszonyt. Most már sejti szomszéduram, mily utón került nekik az a nem igaz utón szerzett karácsonyfa. Az én dédelgetett fenyőfácskám volt . . . A mákos kalács. — Ne menj ki fiam. Nincsenek ott betlehemesek. Csak sötétségre találhatsz. — Nem félek én a sötétségtől, ’des apám. — No, jó katona lesz belőled. — Uhm ! De egyszer mégis nagyon megijedtem. Mikor a kamrába mentem. A múlt karácsonykor. — Mitől ijedtél meg ? — Uhm ! Akkó’ se a — sötétségtől. — Úgy? Hát mitől?— Miér’ mer’ nem találtam meg a mákos kalácsot. Vilmos császár Krisztus istenségéről. — Egy Bertold nevű bencés pap egy újságban érdekes beszélgetést közöl, amelyet Vilmos császár egy protestáns teológiai tanárral folytatott. A tanár egy óra hosszáig magyarázgatta neki, hogy Krisztus nem volt Isten. A fejtegetés után- a császár ezt kérdezte tőle : — Mondta-e már egyszer, tanár ur tanítványainak: Én vagyok a szőlőtőke és ti vagytok a fürtök ? — Nem, felséges uram ! — Hiszi-e, hogy ön előtt egy tanár ezt mondta tanítványainak ? — Bizoyára nem, felséges uram! — Hiszi-e hogy jövőben egy tanár ezt fogja mondani tanítványainak ? — Bizonyára nem, felséges uram ! — Nos hát tanár ur, — fejezte be a császár a beszélgetést — minthogy egyetlen tanár sem beszélhet úgy és nem is fog úgy beszélni, a hogyan Krisztus beszélt, ezért hiszem, hogy Krisztus nemcsak ember, hanem egyúttal Isten is. A kis góbé. Hány ujjad van kis fiam a két kezeden? kérdi a tanító a palócz kis iskolást. — Hát tizenkettő! — Nem lehet az, kis fiam — csak tíz van. — Nem a tanító uram ! mert a kabátlim is az enyim, és annak is két ujja — igy ,hát tizenkét ujja van. A bethlehemi jászoly és a betlehem járás. A keresztényeknél a legrégibb idő óta a bethlehemi jászoly volt a karácsony jelképe. A jó magyar keresztény családnál ma is ott látjuk a kis Jézus születése estéjén a karácsonyfa mellett a bethlehemt jászolyt is, a kis Jézussal, Szűz Máriával, Szent Józseffel és a pásztorokkal. Az egész középkoron át a bethlehemi jászoly volt a karácsony jelképe. Az a szokás, hogy a bethlehemi jászolyhoz járulnak, római eredetű. Legrégibb Írásos feljegyzésünk az olaszországi Santa Maria Maggiore-templomban levő jászolyrójL szól, melyet ünnepélyes körmenetben körülvittek a városban. Erre a körmenetre jöttek el a szomszédos falvak szabin pásztorai, akik dudát fújtak a körmenet alkalmával. Később már egyes családoknál is megtaláljuk ezt a jászolyt és az a szokás is elkezd terjedni, hogy versmondók vagy regélők dudával és más mulattató szerszámokkal házról-házra járnak a szent estén. Ez a bethlehemjárás vagy regölés, amely nálunk a legrégibb időktől fogva el van terjedve. Különösen Zala- és Somogymegyéből maradt fenn ennek a regölésnek nyoma több úgynevezett regös énekben. Megjöttek, megjöttek. Szent István szolgái! Hej, regö rejtem! Hej, regö rejtem! A magyar nép mai is igen kedveli ezt az ősi szokást és a betlehemjárás országszerte dívik. Népünk ma is megkívánja mindenütt, hogy a mester, főleg a karácsony éjféli misén, az orgonán dúdolja, illetve pásztordalokat játsszon. Erre igen alkalmas pásztordal, a »Nyugodj, kisded! csendességben« kezdetű, amelyet sok helyen énekelnek is a templomban. Általában azonban ma már a karácsonyfát tekintik a Karácsony külső jelképének. De már a kegveletes hagyományokhoz való ragaszkodás is ugv kívánná, hogy a jászalynak egy karácsonyfa mellett sem szabadna hiányozni.
