Téli Esték, 1910 (12. évfolyam, 11-18. szám, 13. évfolyam, 1-10. szám)
1910-11-13 / 3. szám
TÉLI ESTÉK 8 — Bizony nem szép a bácsitól, hogy a bajos káros gyermekekkel igv tréfálkozik. A hangja reszketett, szemében a méltallankodás tüze égett. A vén kerülő meghallván a szemrehányást, mer még egyet és pedig nagyobbat rántott a vállán és bosszantó, majdnem magyarázó mosolygással nézett vissza a szomorkodó gyermekekre. De ott állott, mintha gyökeret vert volna a lába. Ostoros Laci azonban kapott a vén kerülő sokat jelentő mosolyán. Belenyilallott kis agyába, az agyának közepébe. El kezdett gondolkozni, mert bizony mi tagadás benne, a természet, az erdő, a csevegő patak, a legelő, a pázsit, a hegy, a csillagok, a hold, a nap . . ■ a természet fiát korán megtanítják a józan gondolkodásra. És jól megtanítja, élő tanismeretek ezek. A legjobb tanítómesterek, csak az a baj, hogy később ... a holt betűk, a holt tanítás . . . elcsavarják, félre viszik a józan észt a természetnek nyílegyenes országújáról, a jól látható kerékvágásból. — Mit akar ez a vén kerülő ? Majdnem suttogva kérdezte önmagától. Tökéletlenkedik, de gonoszt nem akarhat. ’Iszen jó ember. A leány hallgatott, mint a sir. De szemeit egy percre le nem vette Lacinak homlokáról, mer, abban a fejben, abban a homlokban gondolatok cikáznak. — Már mindegy — szólalt meg végre Laci. Csak éppeg azért, hogy megtudjam mit akarhat az a vén kerülő, avval a fával, meg a csókafészekkel. Megindul a magas nyárfa felé. Fel nézett a nyárfának a tetejére, a legtetején guggoló csókafészekre, aztán levetette ujjassát, letette a fa alá kalapját is. A virágra vetette pislantásait akkor . . . és eszébe szökött a leány, Eszti, aki most már bizonyosan nagyon nevet a csókafészek mián. — Már mindegy — suttogja utoljára — aztán kuszni-mászni kezdett a fára. A magas nyárfára. A nyárfának legtetején guggoló csókafészek után. Mint a mókus . . . úgy jutott a fa tetejére Ügyesen, hirtelen, már ott van a csóka fészeknél Egyik kezével bele is nyúl. — Üres, még tojás sincs benne. De a In sincs, kiáltott fel. És rájött keservében, siralmában is, úgy rájött a kacagás, hogy a másik kezével is fogózkodni kellett, mer’ miért, azért, hogy a kacagással majd lepottvyant, pedig akkor . . . lepedőbe kell összeszedni. Biztonságban érezvén magát a fa tetején . . . eszébe szökött, hogy hát körülnéz e világon. Ezen a szép tájon. Egyszerre csak felkiált, mintha valami vagy valaki megcsípte volna a testét, a lelkét. — Ott a Cocó — ni! — Eszti, Eszti! Ott a Cocó ni, és kezével a dülőföld másik oldalára mutat. A leány, mint a pillangó repül a fa felé. — Hol, hol van a Cocó1? Tapsol, ugrál kimondhatatlan örömében. — Ott a dülőföld másik oldalán. Az erdő mián nem láthattuk, nem találhattuk meg. Eszti most már a fiút féltette, ügy kérlelte, mint egy őrző remegő angyal: — Laci lelkem, csak lassan ereszkedj le. Ne szeleskedjél. Csendesen ereszkedj; És aztán nyomban a vén kerülőre gondolt, akit úgy megbántott . . . A vén ember a távolból kémlelte: mit csinál a púja? A vén tökéletlen, szinte éldelettel leste, hogy mi módon bontják ki ... az ő találós feladványát? ’Iszen oskolába járnak. Könyvből tanulnak, hát hadd tülekedjenek egy kicsit az ő találós kérdésével. Úgy állott ott most már ő is a fa tövében, mint egy szabaditó . . . — Ugy e öcsém, mondottam. Tökéletlen embernek tartanak engem. Pedig én mindég jót akarok, nem tehetek arról azonképen, ha sok embernek meglágyul a kupakja és nem tudja a vén ember jó tanácsát megfogadni. — Laci megfogadta — vágott közbe a leány, — majdnem büszkélkedve. És mi nagyon köszönjük bácsikám, hogy olyan jó hozzánk. — Az én jóságom még egymagában nem sokat ér, annak a minemüségét, értelmét kell megfogni gyermekeim, amit apáink magyaros józansággal fogtak fel: «többet ésszel mint erővel». Szólott a vén viharvert paraszt — és eltávozott. Laci meg sietett, hogy a Diilő másik oldalára érhessen, Kis idő múltán . . . diadalmasan ülve a lovon — megérkezett — a Cocóval. Eszti már akkor útban volt a libasorral . , . hazafelé . . . (Folytatjuk.) EBI A SZERKESZTŐSEI* TELEFONJA. <sa ^ ■ • a a a T. L. Székely-Udvarhely. Nagyon köszönjük a lelkesedést és érdeklődést. Tessék csak gyűjteni, mi aztán ha a névsort megkapjuk, gondoskodunk a pontos elküldéséről. Üdvözlet. — Sz. L. ur Királyháza. Lelkes fiatal barátom, fogadja üdvözletemet. Itthon-otthon a megyénkben — ez szokatlan. — Tur-Terebes D. L. Nagy köszönet. — József- háza. Szives üdvözlet és köszönet. — Nyircsaholy. Fogadja kézszoritásunkat. Nagybicséről (Baranya). Örülünk, hogy uraságodnak olyan kedves újsága a mi Téli Esténk. Üdvözlet. — Erdély. Ön is ezt Írja. Ezreknek lelietne kedves újsága, ha megismerhetnék. Szíveskedjenek terjeszteni. — Mélt. K. J. prelátus ur Budapest. Végtelenül lekötelezett Méltóságod. A régi szálak úgy látszik tartós, erős anyagból szövődtek. Nem szakadnak el az idő vas fogai alatt sem. Őszinte, igaz köszönet. — Nagys. Kováts Jenő nagybirtokos ur Homok. Elismerésed nekem igen jól esik. Ha minden földbirtokos úgy elolvasná e lapot, mint te: akkor tudnók csak milyen lapot kell adni a nép kezébe. Üdvözlet. — Omikron. Öcsém uram nem is sejti, mennyi küzdelemmel, munkával vagyunk tele. De csudálatosán birjuk. A karácsonyi számban. A legjobb minőségű háztartási és gazdasági olkkek, hamisítatlan Jó Italok a legkedvezőbb árakon a fogyasztási szövetkezetek utján szerezhetők meg. A melyik faluban fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, a mozgalom kezde- -• ményezői forduljanak útbaigazításért a —■■ ■■ -- ■ _ „HANGYA“, a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetéhez,-----■—....-...— BTT3DA.FEST. —■ ■■ ' ■ ■■■........ — Kö telékéhez ma már több mint 600 fogyasztási szövetkezet tartozik, a melyek mind jó aredménynyel működnek. MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁKON.
