Téli Esték, 1910 (12. évfolyam, 11-18. szám, 13. évfolyam, 1-10. szám)
1910-10-30 / 1. szám
4 TÉLI ESTEK reggelén, te is, felséges királyom, kálváriát járt életeddel menekülsz egy percre a virágokhoz, a madarakhoz, a fák üde lombjai közé. Akik nemcsak a közönséges halandóknak, hanem a királyoknak is legjobb barátai. És hozzád, az aggastyánhoz, az élet teléhez közeledik a tavasz, egy kis fiú; aki a maga naivságával azért szeretne helyedbe lenni, mert boldog vagy, talán voltál... Mert nincs gondod, ügy élsz, mint egy király... Vájjon a te szelíd, kék szemeidben is megcsillant az a gyémántcsepp? A búcsúzó élet forrásának drága könycseppje, amely érthetőbben beszél, mint leghíresebb történetíród ? * * * A mi felséges királyunknak aug. hó tizen- nyolcadika a nagy visszagondolás, a tüneményes emlékezés napja volt. Mint mikor a nap legfényesebb ragyogása után lemenőben, tüzet rak a fellegekben : úgy gyűlt ki e nap az ő fényes, messze lobogó emlékezetében. A múlandóság árnyai közt ő is népével együtt rakja meg a múltba, jelen és jövőbe világitó szeretet tüzét. Nyolcvan esztendő. Mily kor! Legtöbbször a nyugalom, a második gyermekség kora a halandó életében. És ime ő még mindig munkában. Gondolkodik, vagy amint Arany János írja: »... maga vesződik milliók helyett.« Gondoktól lehajtott feje, (mint érett gyümölcstől rakott fa teteje) hordozza a szént koronát. Hej, pedig a korona nemcsak fényes, de nehéz is... Ki érzi, ki tudja ezt jobban, mint te, felséges jó királyom. Aki megjártad az élet kálváriájának és nemcsak a királyokénak minden lépcsőjét. ... Tizennyolcéves ifjú, mikor trónra ül. Délceg cédrus termettel. Tavasztrejtő szívvel. Mily fellegek boronganak életed virágfakasztó egén. Nemzet és trón közt szakadoznak a szeretet szálai. Az ifjú uralkodónak hallgatnia kell az öreg tanácsadókra. Akik a magyar történelmet egy szakadó életen keresztül megtanulni és főleg megérteni nem akarják. Megkezdődik az ádáz harc. El is múlik. Az isteni gondviselés egy angyalt küld számára. A néma, a tűrő, a szenvedéseiben csudás magyar nép számára is. Ekkor már az ifjú uralkodó férfiú, önálló, tandijat lefizetett férfiú: Az a férfi gondolkodás, az az angyaltól megpuhitott szív nem viselheti tovább a távolságot, mely őt a lovagias magyar nemzettől elválasztja. Oda nyújtja béke jobbját nemzetének. Az meg elfogadja. Mert tudja, hogy a császár nem oka annak, hogy eddig apostoli királlyá nem lehetett. Következett a nagy ünnep. Az őszinte kibékülés ünnepe. A feledés lassú, de biztos ideje. Mert a magyar szeretni és feledni tud ám ... * * * Mondjam-e tovább? Ne kívánja senki sem. Legyek-e száraz krónikás, aki a hömpölygő eseményeket elemzem és sorolom ? Legyek kegyetlen hatáshajhászó, aki fit) éven túl való uralkodásnak sebeit feltépjem? A ki az emberre, a zokogó apára villámcsapásként érkezett iszonyú fájdalmat színezzem? Az egyetlen fiúnak, annak a fiúnak, akiben a király életének, uralkodásának folytatását látja... tragédiáját találgassam? Mondjam, hogy nemcsak a polgárnak, nemcsak a király miniszterének, de magának a királynak sem lehet cselekednie saját, független ítélete és érzései szerint. Sirassam a magyar nemzet őrző angyalát Erzsébet királyasszonyt, akit az anarchia őrjöngése ragadott el akkor a királyi férjtől, mikor arra legnagyobb szüksége volt volna. Neki és nemzetének egyaránt. Nem, nem teszem... Csak általában ezeket akarom még Írni... — Ami nyolcvan esztendős öreg királyunk sokat olvasott a legbölcsebb könyvben: a tapasztalásban. Talán egy király sem annyit. Mert hatvan esztendőn fül kevés uralkodó ült a trónon. Egyetlenegy sem, aki valósággal megújulni láthatta volna maga körül úgyszólván az egész világot. És benne különösen a magyar nemzetet. Az ő* szemei előtt történtek az emberiség legnagyobb változásai. Látta nemzetét a mécs világánál. A postakocsin. Azután jött a gáz, a villany fényessége. Vasúti hálózat, telefon töri meg a távolságot. Villanyos vonatok röpülnek. Automobilok tülke hangzik. Épülnek a hatalmas hidak. Fejlődik az orvosi tudomány. A természettudomány, vegytan csudákat művel. A hadviselés teknikája, a léghajó, legvégre a repülő gépek a végtelenség felé hajtják a haladó emberiséget. És látnia kellett, hogy a magyar szellem állja, sőt vezérszerepet visz az európai népek haladásában. És látnia, tapasztalnia kellett és kell, hogy minden változott körülötte, mögötte. Csak egyetlen egy maradt meg csudás ősi erejében. A magyar nemzet királyhűsége. Lojalitása. Szeretete. Mert a magyar nemzet, ha egyszer szereti királyát, meg vagyon az szeretve. Nemzedékről nemzedékre megőrzi emlékezetét. Az apák gyermekeik ajkára adják nevét és beleoltják szivükbe a jó király iránt való hűséget is. Ezért bízott a férfiúvá lett király... az ősi erényben. E kölcsönös bizalomnak ősi erényéből... a királyhűség és a nemzet szeretetéből fakadt virágot tűzi a magyar nemzet nyolcvan éves királyának fenséges, nemes kebelére. Ennél a virágnál szebbet, természetest és mégis csudás virágot egyetlen népe sem nyújthat öreg királyunknak. _________________________________Bodnár Gáspár. Tö rök közmondások. Kérdezték a hollót: «Ki szép ?» »Fiam«, felelt az. Lágy fejnek nagy a gondja. Nem mind szakács, aki övében nagy kést hord. Szépszóval nem fő meg a riskása. A szeg a patkót, a patkó a lovat, a ló a férfit, a férfi a hazát védi. A töröknek későnjön meg az esze. A töröknek adós ne légy: vagy lakodalmán, vagy hajrámkor követeli vissza pénzét. Döglött oroszlánnak kitépik a sörényét. Jót jóért: kölcsönt: jót rosszért emberséges cselekedet; rosszat jóért: baromi eljárás.
