Téli Esték, 1910 (12. évfolyam, 11-18. szám, 13. évfolyam, 1-10. szám)
1910-10-30 / 1. szám
XIII. évfolyam. 1. szám. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos BODKÁRGÁSPÍR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Arany János u. 17. sz. Megjelenik november, december, január és február hó — minden vasárnapján. Előfizetési ára: 4 hónapra .... 2 K — fillér Beköszöntő. Őszi le'yélhullás szomorú tájékán — immár integet felénk az öreg tél. Ilyenkor kopogtat be a mi újságunk: a Téli Esték. Színes fogadtatást kér. Szerény helyet. Ott a magyar tűzhelyeken. A keresztény családokban, lobogó kandallók melleit. A kik a múlt télre befogadták, azok bizonyságot tehetnek, hogy a mi újságunk becsületes, tiszta szándékkal, hivatással, tisztes múlttal és munkás szeretettel szolgálja a magyar népnek, a keresztény családoknak legszentebb érdekét. És bőségesen megszokta hálálnia vendégszeretetet. Igaz, hogy a politikával, evvel a cudar jószággal nem bíbelődik. Igaz, hogy nincs véres szája. Nagy harangja. Sípja, dobja, trombitája sincs. Igaz, hogy nem tud cifrán sem beszélni, sem hízelegni. Hanem őszintén oda szól a becsületes magyar népnek. Amúgy — magyarán. Tud azonban igazat szólni. Az igazságot kendőzés nélkül kitálalni. Es vigasztalni is tud. Nevel, tahit. De mulattat is ám. Hogy még Mogorva uramnak is mosoly szökik az arcára. Abból aztán a szivébe is lehatol egy kis sugárka. Arra törekszik — szóval — ez a lap, hogy a keresztény családoknak legigazabb, legmeghit- teb barátja, édes mindene legyen. Kérjük múlt évi előfizetőinket, hogy megrendelésüket azonnal tegyék meg. Különben a szétküldés igen nagy nehézségeket okoz. Az előfizetési dij marad a régi: két korona. E számot kivételesen már e hó végén adjuk ki. És pedig bőséges, gazdag tartalommal. E szám aztán február utolsó számaként tekintendő. Szeretettel kérjük lapunk barátait, hogy a mi újságunkat ismerőseik körében terjeszteni szíveskedjenek. Isten velünk. Szatmár, 1910 október végén. Bodnár Gáspár. szerkesztő, kiadó. Élelmesek és élhetetlenek. Ha az ember a tenger partján ül és figyeli, vizsgálja a hullámzó tenger életét: ellenálhatatlannl egy gondolat ragadja meg elméjét. Az a gondolat, hogy a társadalom, az emberek élete nagyon hasonlít a tenger, a folytonos mozgásban — küzdésben levő hullámokhoz. Ott is egyik hullám a másik ellen tör. Egyik magasabban szökik, a másik lent marad. Az erősebb legyőzi a gyengét. És igy tovább... Az élet hullámait, az emberek törekvéseit figyelve különösen két jelenséget állapíthatunk meg. Az egyik, hogy rengeteg sok könnyelmű ember van. A ki hányát homlok rohan a veszedelembe, az elzüllésbe, a pusztulásba. Ezek lelkét könnyelmű élvvágyak, meggondolatlan magasba szökések gyötrik. Mert !iszen nincs olyan élvvágya az emberi szívnek, mely után vagy melynek kíséretében gyötrődés, szenvedések ne teremnének. A másik jelenség, hogy társadalmunkban sokan vannak, a kiket gyötör a meggazdagodás vágya. Még a legalsóbb néposztályban is akadunk olyan emberekre, a kik iszonyú gyötrődéssel járó életharcokat folytatnak azon reményben, hogy hirtelen meggazdagodhatnak. Pedig meg kellene az embereknek gondolni, hogv vannak körülménvek, vannak dolgok, melyeket nem lehet kényszeríteni, csak lassan megőrölni. Szatmár, 1910 október 30.
