Téli Esték, 1910 (12. évfolyam, 11-18. szám, 13. évfolyam, 1-10. szám)
1910-02-20 / 17. szám
4 TÉLI ESTEK Mi ez? kérdeztem elejénte... Nem kellett sokáig kérdeznem. Megértettem. Ez a honvágy. Rettenetes lelki betegség. Fájdalmasabb, égetőbb minden testi betegségnél. Igen, hacsak a haza való vágyódásból állana az egész. De az embert megkapja, tépi a halál, a vég rettenetes gondolata. Az a rémes gondolat, hogy soha többé nem fogom látni hazámat. Szülőföldemet. Az a kínzó lelki félelem, hogy itt a vég. Itt kell meghalnom. Elpusztulnom. Itt idegen földbe temetnek. Soha senki nem fogja tudni, hol a sírom. Hol porladoznak csontjaim. Ez a gondolat maga — a halál. Talán már holnap rám szakad a bánya. Holtan húznak fel. Talán ma utolszor látom Isten napját... Ilyen gondolatok űzik, kergetik az embert. És a lélek napról-napra súgja, kiáltja, mint valami halál madár sivitja: — Vissza ! Vissza ! Igen de, hogy ? Mivel. Mennyivel. És mint az a vad, amelyik megérzi a véget, összeszedi inait, hogy útra kelhessen és oda érjen születése helyére, a bokorba, mely alatt anyja lekölyközött ... úgy szedi az ember is, úgy szedtem én is össze inaimat, hogy visszajöhessek. Két ember helyett dolgoztam. Csakhogy hajó-jegyet válthassak. Már a hajón ültem. A lélek még akkor is zakatolt — huhogott, mint mondom a halálmadár: — Siess! Vissza ... vissza! Percről-percre kisért, kergetett a gondolat, hogy itt kell elpusztulnom a hajón. Hullám moraja lesz a temetési énekem. Valami nagy cápa a koporsóm. Tenger mélysége a sírom. Ha a hajó fütyölt, ha a tenger zúgott, ha a kerekek zakatoltak én mindenikben csak azt a hangot hallottam . — Vissza ! Vissza ! Oh édes jó Istenem! Mikor aztán partra vergődtem ? Mintha siralomházból léptem volna a szabad földre. De még ekkor is reszkettem. Azt hittem csak le kell feküdnöm a térítőre... és engem eltemethetnek. Két három hét kellett, hogy magamhoz térjek. Hogy lecsendesedjem. És bár éreztem, hogy itthon vagyok, hogy ott, a mezőn járok, azt a levegőt szívom, ahol születtem. Még sem csendesedett le lelkem. Fájt a szivem. A lelkem vergődött. Miért ? Azért mer’ az a kis zsellér-ház már nem enyém. Ahol születtem. Ahol szenvedve is boldog voltam. És nem nyugodtam addig, mig azt a kis házat vissza nem váltottam, szereztem, ügy tettem igen, mint az a vad, mely felkeresi nem csak a szülője földjét^ de kikutatja, kikeresi még azt a bokrot is, hol anyja lekölyközött és szoptatta. * * * A viharedzett, magas szikár ember nagyot lélegzett, hogy most mindezeket elmondhatta. És barna keze fejével megtörölte könyben ringó szemeit. De a többieknek is... hallgatóinak is köny reszketett szemükben. Bodnár Gáspár. Mit früstököltél ? Jóska : Mit früstököltél Gyurica ? Gyurica: Hát ami a vacsorától maradt. Jóska : És mit vacsoráitól “? Gyurica: Hát semmit. isa ess na GAZDÁK VILÁGA, üraa BBS Tavaszi aratás. Aradról Írják: A langyos időjárás és a meleg esőzés következtében Csongrád. Csanád és Aradmegyében, szóval az ország legelső búzatermő vidékein a búza lábfej magasságig kiszökött. Ma már a buzafej, a gazdák állítása szerint, elérte azt a magasságát, hogy még egy esetleges és nagyon kétséges márciusi gyenge fagy kevés, vagy éppen semmi kárt sem tehet már benne. A korai tavasz második eredménye az, hogy már május elején arathatnak a gazdák, tehát két hónappal a rendes aratást megelőzőleg. A termelők állítása szerint évtizedek óta nem volt olyan búzatermés, mint az idei lesz. * Miért drága a sertés? Minden háztartást legközelebbről érdekel a zsir beszerzésének kérdése. A mostani télen ez a kérdés valóban érthetővé vált, mert a sertésárak soha sem tapasztalt magasságra emelkedtek. A gazdasszonyok helyzete, valóban súlyos, mert oly horribilis árakat kérnek 1—1 hízott sertésért, hogy azok 30—50 százalékkal haladják meg a normális forgalmi árt. Ez a körülmény pedig abban leli magyarázatát, hogy hazánkban a sertés- állomány rohamosan fogy s a statisztikai kimutatás szerint alig másfél év alatt két és egynegyed millióval apadt a sertések száma. Ha e gazdasági ág újabb lendülethez nem jut, egy pár év múltán a zsir és szalonna már csak fényüzési cikkek lesznek. * A korai kalarábé. A fiatal, zsenge korai kalarábé úgy április hó végén, május hóban igen kedvelt és jól fizetett zöldség, amelyet az inyes ember szívesen lát a tányérján, kivált egy két jóféle töltelékkel. Ez minden zöldségtermelő előtt ismeretes és ezért gondja is van e kitűnő terményére, különösen a nagyvárosok közelében, ahol elég jó áron talál fogyasztókra. Gondot kell fordítani reá az urasági kertésznek is, mert e finom, jó kalarábéval nagyon is kedvében járhat a ház úrnőjének. A korai termelésnél már csak azért is érdemes vele foglalkozni, mert aránylag kevés kiadással jár. A melegágyak nem nagy meleget igényelnek és leszedés után még mindig föl lehet használni uborkára vagy dinnyére. A korai kalarábé termelésének sikere azonban nemcsak a helyes kezeléstől függ, hanem a korai termelésre elsősorban alkalmas fajtáktól: mert nem lehet a szabad földben esetleg kitünően bevált fajtákat egyszersmind a hajtásra is fölhasználni, mig viszont a korai hajtásnál bevált egyik másik fajta kitűnő a szabad földben is. A hajtásra alkalmas fajtától megköveteljük, hogy tökéletes, szép gömbölyű gumóju legyen és igen kevés levélzete, amely a gumó szivéből emelkedik ki, mig az oldalakról egészen hiányzik. Már hajtatásra kevésbbé alkalmas az olyan kalarábé, amelynek hosszuszáru levelei a gumó oldalából nőnek ki. Az ilyen sok helyet foglalván el, inkább a szabadba való, ahol a hely nem jő úgy tekintetbe.
