Téli Esték, 1910 (12. évfolyam, 11-18. szám, 13. évfolyam, 1-10. szám)

1910-02-13 / 16. szám

TÉLI ESTÉK 5 — Vége az iparosnak, vége a mesterembernek! Pusztul, vész már az ipar Magyarországon. Halogató nem szólott, de megütődve ballagott be — az »Ázsia« kávéházba. * * * A »Haladás«-utcában bontanak egy kis föld­szinti házat. A régi idők »patics«-épitkezése idejé­nek egy érdekes típusát. Pár évvel ennek előtte Élelmes Éliás vette meg nagyon jutányosán. Teherrel vette át, de ma már tehermentes. És mikor a terhet lelökte hátáról, ak­kor befejezte az ő pályafutását ez a két százados kis viskó. Eltűnik a föld színéről. Az ő helyét egy modern emeletes ház foglalja el. — Ki épit itt? — Kérdezték az arra járók. — Élelmes Éliás! — Ki az? Sehol se lehet látni! — Még a kávéházakban, a sörcsarnokokban se, jegyezték meg a törzs — kávéházasok és sörivók. — Azt csak a műhelyében és a munka helyén találhatják fel, jegyezte meg a pallér is, aki az épí­tési munkálatokat vezette. — De meg is látszik, hogy van igyekezete. Már vagyonos ember. __Én Istenem! Miért is rajzolják a mi Íróink, mi ért is viszik minduntalan a színpadra is a magyar társadalomnak csak züllött, kopott alakjait. A magyar iparos világban biztató és örvende­tes sűrűségben és nem ritkaság számban emelked­nek ki az igyekvő, boldogulni tudó és becsületes munkától tollasodó nemes alakok ... Ilyenekre van szüksége — Magyarországnak! * * * Sárba, vízbe esett — az orosz. Ott lubickolt tehetetlenül, hogy végre haragosan kiabált. — Szent Miklós, Szent Miklós segíts ! Szent Miklós nyomban jelentkezett, de bosszú­san szólott le a vergődő embernek: — Én segitlek, de te is mozogj. Mert e nélkül az én segítségem mit sem ér. A három jóbarát. Hosszú idő múltán újra találkoztak. Beszéltek, cse­vegtek erről is, arról is, utővégre aztán szerelemről szóltak. Elkezdte az egyik : — A kit én szeretek, angyal az a leányka. Szelíd is, békés is, mint csöndes viz, olyan. Tojásdad alakú, angyali arcából két világosbarna, szép, ájtatos szem tekint a világba. Ah, és ha mosolyog! Mert az én leánykám nem nevet, — mosolyog. Folytatta a másik : — A kit én szeretek, egészen másminő; pajkos, mint a manó, tele van jókedvvel. Hamar megharagszik, gyorsan meg is békül. Kerek szép arcából sötétbarna szempár yigan csillog bele a széles világba. Nevetése hangos, csengő, mint az ezüst. Szívből tud nevetni, nevet — s nem mosolyog. Végzi a harmadik : — Leirjam-e vájjon? Éjsötét szeméből méltóság és fönség, magasztos ártatlanság tekint a férfira, a ki vele szemben tisztelet, alázat, hódolat, megadás, mert egyéb nem lehet. S e szigorú arcra mégis bájt varázsol a talá­nyos, édes, reszkető mélabú. Komoly, szép és erős, mint maga az élet. — Hogy hívják ? — A nevét ? — Ki az a csodás nő ? S a mikor a három jóbarát megmondta, ki az, a kit szeret, be kellett látniok, hogy ők mindahárrnan egy leány­ról beszéltek. líaek 1) esi bb n HÁZIASSZONY, aa um ma mám A házi asszony legfőbb ékesége. A jó gazdasszonynak legfőbb ékességei közé tartozik: a tiszta ház. Nincs is annál szebb, de tegyük hozzá azonnal, hogy hasznosabb dolog, mintha a mi drága ottho­nunk tiszta, csinos, tetszős. Sok asszonynak, mint mondani szokás, már a vérében van a takarítás, a tisztaság érzéke. Úgy született, úgy nevelődött. Mert tudja a jó Isten, de igazán erre születni, nevelődni kell. De fájdalom, vannak olyan asszonyok, a kik úgyszólván csak kényszerűségből tisztogatják lakásukat. Megszokják a rondaságot, ügyet se vetnek arra hogy bizony a szomszéd asszony, meg esetleg más idegenek köny- nyen megszólhatják ő kigyeimét. De lakásunkat nem csak azért kell tisztán tartani, hogy meg ne szóljanak az emberek. Van annak bizony sok más oka-foka. És most csak kettőre vetem a figyelmemet. Az első oka: saját egészségünk. Az egészség legdrágább kincsünk. Többet ér a pénznél, gazdag­ságnál, az egész világ kincseinél. Mit ér a gazdag­ság, ha nincs egészség! A tisztaság leghűebb őrzője, gondozója az egészségnek. A tisztátalan lakás pedig leghamarább elrabolja az egészséget. Némely családnak lakása egészen olyan, hogy már megmondjam magyarán, akár az istálló. Ott tartózkodnak egy szobában a kis malacokkal, apró csibékkel stb. Uramfia, milyen levegő lehet az ilyen szobában! Szinte hallom a feleletet, hogy mondjátok : — Az ám, de igy él a szegény ember. Jó az­tán, ha malacból, csibéből, apró jószágból garast látunk. Ezt pedig csak úgy tehetjük, ha meleg he­lyen tartjuk a kis jószágokat. De én meg amondó vagyok, hogy bizony ott lehet a garas, ha az egészség meg elköltözik. Ha a gazdasszony okos, takarékos, több garast csinálhat másból, mint a szobában nevelt malacok, csirkék és libákból, melyek a sok piszok, rendetlenség mellett megtöltik még férgekkel is a lakást A tisztaságnak lelke a szellőztetés. Mindennap többször kell a szobát szellőztetni, mert a jó leye- gőre éppen olyan szükségünk van a szobában is, mint az egészséges táplálékra. Még télen is szellőz­tetni kell és pedig kétszer háromszor is. Hadd járja át a levegő a szobának minden kis zugát. A másik ok, a miért házát rendbe kell tartania a jó gazdaasszonynak: mert csak a tiszta, rendes othont kedvelheti igazán a gazda. Az a gazda, a ki nem szereti otthonát, keveset ül otthon. Inkább fut hazulról, keres magának ott­hont a korcsmában vagy más helyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom