Téli Esték, 1910 (12. évfolyam, 11-18. szám, 13. évfolyam, 1-10. szám)
1910-01-30 / 14. szám
i TÉLI ESTÉK. I ■ A KANDALLÓNÁL. B sa u o Szép ranka. — Eredeti regényünk. — Irta : Bodnár Gi.pár. 1Q VII. Rettenetes a nő elhatározása. A gyenge nő — hőssé edzi magát, ha lelkében egyszer a tiszta, a lemondó élet nagy, szép gondolata gyökeret ver. Szép Aranka igazi hős nő volt. Akin nem esett szeplő. Akihez nem férkőzhetett a gyanúnak még csak árnyéka sem. Akivel nem birt az irigység. Nem fogott ki rajta a rossz nyelv sem. Mindenki ismerte. Mindenki tisztelte. Megemelte kalapját előtte ur és munkás egyaránt. Az ő lényét valójában bizonyos költészet vette Bőrül. Legendás alakká lön. Személye tiszteletet parancsolt. Madonna volt, akit tisztel gyermek és aggastyán egyaránt. Saját kezével kereste kenyerét. Oh milyen hasznát veszi most, hogy varrni tanult. Hímezni, strikkelni. Az úri rend nála varrat. A bányászleányok egyszerűbb ruháját is ő szabja varrja. Megkereste hát a mindennapra valót. Az élet nehéz gondjai nem szakadtak reá. Bus emlékének élhetett. Mind a két vállával hordozhatta menyasszonyi emlékének terhes romjait. ...Ha hosszú telek után eljön a tavasz első virágaival, a hóvirággal, a kankalinnal — ő már ott jár a hegyek közt. Keresi a tavasz első virágait. Kiszedi fehér kis kezeivel a hó alól. Mert ő az első virágból fűzött koszorúval megy a bánya szájához (istolyhoz). Oda helyezi. Mert az a bánya neki sirhalom. Kereszt, temető. Az ő szomorú temetője. A bánvászok, az arra sétálók ott látják a tavasz első ébredésekor a virágkoszorukat... És mondogatják ... — Szép Aranka koszorúja. És évfordulatkor, a szerencsétlenség napján ott imádkozik a bányászok közt az istoly előtt álló kereszt alatt. Csendesen folynak könyei, mint a nyugodt folyó folyása. És aki látja, annak szemében is megrezzen az emlékezet, a részvét egy könvcseppe. — Mily fönséges, mily megható a hűség könye. Szép Aranka könycseppe — mondogatják. Aranka azonkívül szereti az Isten házát. Naponkint eljár oda. És imádkozik. Remél, hisz. Mikor estenden sürü csillagos az ég .,. szép szemeit ráveti a mérhetlen égboltozatra. Egy csillagot keres. Azt, amelyben talán az ő jegyesének lelke reszket, fénylik. És sóhajt küld a magasba. Az a sóhaj sokszor dalban tör ki. Szomorú, bus dalban. A kis kertből, az ő virágos kis kertjéből hallszik a dal, mint valami tiszta ezüst harangnak csengése. Ahol az a csillag ragyog Én is oda való vagyok. Majd a múlandóság fájó érzése csendül meg ajkán... Cserebogár ... sárga cserebogár! Aranka nem is sejti, hogy őt mily sokan hallgatják. Ott az árnyas utakon. Az erdők mentén, a keresztes utakon. Egyik esztendőben a festő is haza érkezett pár napra. Ö is sietett a hallgatók közé. Aztán közelebb jutott a virágos kerthez. A fa alatt ülő Arankát szinről-szinre láthatta. Mert gyönyörű holdvilágos este volt. Akár száz és száz villanyfény szórta volna sugarait szerte szét a kis virágos kertben. Évek múltak már, hosszú nehéz évek. És a festő most is szinte elbüvölten állott ott a virágos kert előtti dombocskán. Lába gyökeret vert, szivében szinte harang szót hallott: — Mily szép a leány még most is — suttogta önmagának. — Mintha még mindig a tavasz legszebb virágát látnám. Üde, mint a hajnalban nyílott rózsa. Oh, csak közelről láthatnám. Másnap meg is leste templomozás után. De úgy, hogy Aranka nem vehette észre. — Valóban most is a Szép Aranka ő ; mondotta ismerőseinek. A szeme is Szép Arankáé még mindig. A mozdulata, a lengése, a lépése — egészen az övé. Szép Arankáé. De a leány, a bus menyasszony olv tiszteletet parancsoló volt, hogy nem merte megszólitani. Irt tehát neki újra néhány sort. Izzóbbat, mint a múlt alkalommal. Lángolóbbat, szenvedéllyel teljesebbet. Aranka újra tüzbe dobta. Az a papiros megint lángot vetett. Nagyot lobogott. Aztán hamuvá lett... (Folytatjuk.) Megadta neki! Nő ; Hová mégy, Aladár ? Férj : Okos asszony sohasem kérdi férjétől, hogy hová megy! Nő: De okos embernek meg szabad kérdeni nejétől.. Férj : Okos embernek egyáltalában nincsen felesége ! Im A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA, n Gazdaköri tag. Azt olvassuk, hogy a fagyos burgonya elveszti édes izét, ha meleg helyre viszik és hosszabb ideig ott tartjuk. — Fizikus, S.-A.-Ujhely. Nekünk magas. De megjegyezzük, hogy a XX. század nem nézheti le azért a XIX.-et A drót nélküli táviró? Hm. Hát micsoda. Az már fel volt találva, mikor a jó Isten a férfi é.: női szemet, a teremtés e gyémánt kiadását megteremtette. Ennél a táviratnál érthetőbben nem beszélhet még a drótnélküli sem. Mert a szem beszél, még ha sárkány őrzi is a szivet. A szem kér, könyörög, int, ajánlkozik, tagad, gyűlöl, szeret, fenyeget, Ígér, büntet, megvet, sújt, felemel, biztosit, remél. Oh ezt a drótnélküli se’ teheti meg. — Kérdezősködő. A kérdezett ügy rég eldőlt. Még pedig a csárda javára. Nem vonták meg tőle az italmérési engedélyt. Ugyanis küldöttség ment fel a községből a minisztériumba, mely koholt dolognak, tehát hazugságnak minősitette a kenyéririgy vendéglős feljelentését. S a pénzügyminiszter továbbra is megadta az italmérési engedélyt a nires kondorosi csárdának. A kérdezett dal egyik strófája igy szól :< Kondorosi csárda mellett Gulya, ménes ott legelget, Csárdabeli szép asszonynál Bort iszik az öreg bojtár. Ugocsai. Megbeszélés tárgyává tesszük. Ugocsában folyik az ember vásár. Viszik a legények elejét — hogy aztán vaggon számra Amerikába kerüljenek/7 _ MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.
