Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1950-07-01 / 1-2. szám
6 TÁROGATÓ TÁROGATÓ A Canadian Magyar Monthly Edited by A. CZAKÓ, Ph.D. 438 Jarvis St., Apt. 804, Toronto 5, Canada Published by The United Church of Canada Printed by THE CHRISTIAN PRESS, LIMITED 672 Arlington St., Winnipeg, Man., Canada Authorized as second class mail, Post Office Department, Ottawa. rég-holt álmokra emlékeztet minden, eszünkbe jut egy letűnt szép tavasz. I Hull komoran a kék, magányos este, az égbolton meghal lassan a fény. A szív vigaszt és álmokat keresne, de nincs remény, jaj, nincs semmi remény. Albert Ferland / született Montréálban 1872.-ben. Zengőszavu költő, verseiben Kanadát dicsőíti és a kanadai tájakat magasztalja/: Tavaszi ének Ha észak felé vándorol a szürke tél és meleg szellő dudorászik lengve, a csűrben élni kezd a búza lelke s a szántóvetőben dalolva forr a vér. Április reménye, álom, várakozás zizzen a rügyekben s fakad a bimbó, mint a szívben a szerelem, a ringó fákban lüktet a nedv s a tavaszi varázs. Ez a te munkád, nap, ó örök magvető, megújulást hozol a föld színére, hatalmas vagy és lángod forró fénye hull, egyre hull s kivirul a kopár mező. Szeretlek téged, nap, te szép és sugaras, langyos, forró, arany pászmáddal lengj szét, cirógasd az uj búza smaragd selymét, lobogjon az áldott kanadai tavasz. Fordította: Őlbey Irén. KULTURA-KULTURA A NÉPI DEMOKRÁCIÁKBAN. (Levél Magyarországból.) Ti boldogok, akiknek irom ezt a levelet, bizonyára értetlenül nézitek a címet. De mi, magyarok, má r csak igy használjuk :dupla vagy semmi. Mielőtt leigázott minket a “dicsőséges, felszabadító orosz hadsereg” (ó bocsánat, hogy nem Írtam csupa nagy betűvel, pedig hát igy szokás) hát azelőtt mi, szegény, világtól elmaradt európaiak nem ismertük a kultura-kulturát. A szovjet propaganda szerint még irni-olvasni se tudtunk, csak a gazdagok. (S igy 5%-nyi analfabétánk azt bizonyítaná, hogy a lakosság 95%-a gazdag volt? Egyik frázisuk ellentmond a másiknak.) De hát maradjunk annál, hogy nem tudtunk semmit, munkásságunk földes szobában lakott s csak üres levesre tellett neki. A kultura-kulturát ők hozták közénk. Hogy hogyan? Hát jöttek az oroszok óráról-órára (erre karórájára mutat az elbeszélő), hozták a kultúrát (s orrát kézzel a földre kifújja) s egyéb apróságokat (s vakaródzik mindenfelé). Egyikük — de ez nem vicc, igaz — a W. C. csészében akarta megmosni a húst, ráhúzta a vizet, mire az lement. Káromkodásba tört ki: — “Kultúra, az nincs, de zabramasina, az van.” Zabra orosz szó, fosztogatást jelent. 45 óta teljesen meggyökeresedett a magyar nyelvben. A “kultúra” révén, amit idehoztak. De ők mindig duplán mondták: “Kultura-kultura” — a zabrát szimplán, de sokszorosan csinálták. No most nézzük meg, milyen az a kultúra, sőt kultura-kultura, amivel boldogítanak. Előttem az elemista tankönyvek. Általános iskola, ahogy most hívják. Rendkívül rossz papír, rendetlenül vágva, fűzve. Az I. osztály könyvének eleje tarka nyomású, a különböző színek össze-vissza, szemfáraszto zagyvalékká csúszva. (Munkaverseny! Hamar közben egy viccet a munkaversenyről: a megállónál várakozók orra előtt elszáguld a félig üres autóbusz s nem áll meg. A vezető visszakiált a felzudulóknak: “Nem lehet, munka versenyben vagyok”.)
