Tárogató, 1947-1948 (10. évfolyam, 3-10. szám)
1947-10-01 / 4. szám
6 TÁROGATÓ TÁROGATÓ A Canadian Magyar Monthly Edited by A. CZAKÓ, Ph.D. 423 Queen St. W., Toronto, 2 Ont., Canada Published by The United Church of Canada Printed by THE CHRISTIAN PRESS, LIMITED B72 Arlington St., Winnipeg, Man., Canada Authorized as second class mail, Post Office Department, Ottawa. De hiszen tévedhetek is. Talán csakugyan szükséglet az emberek és köztük a magyar és külföldi magyarok egyenruha viselési vágya. Tegyük fel, hogy a szerkesztő urat felkérnék a magyar tömegek, adjon tanácsot, milyen is legyen tehát az a bizonyos ünneplő magyar ruha? Mit tanácsolna? A magyar nemet si viselet vagy diszmagyar — bárhogy is forgassuk, testestül-lelkestül a rendi, a hűbéri világgal függ össze. Fénykora az az idő, amikor a megklömböztető ruhaviselet kötelező volt, hogy igenis első látásra meg lehessen külömböztetni, ki pl. a nemes ember. Hiszen a nemes kisebbség uralkodott a szó szoros értelmében. Előjogai voltak, amiket kizárólagosan akart gyakorolni és ezt külsőleg is fel óhajtotta tüntetni, íme egy két példa: nem fizetett adót, nem katonáskodott, szabadon jöhetett mehetett. Csak ő volt tisztségekre választható és csak ő választhatott. A szabad királyi városok polgárságára is hasonló mondható. A szabad királyi városok igazolt polgárai a királynak tett szolgálataik fejében kizárólagosan lakhattak védett városukban, szabada — lomképpen csak ők űzhettek mesterséget-kereskedést, szabadon választhatták elöljáróságukat, megakadályozhatták, hogy falaik közt bárki is letelepedhessék. Gondoljunk csak rá, hogy 1848- ig a szab. kir. városokban még nemes sem vásárolhatott házat-telket, hacsak a városi tanács erre engedelmet nem adott. És ritkán adott. Kevesen gondolnak rá, hogy Pesten a mágnáspaloták mért mind az 5. kerületben (Lipótváros) és a 8. kerületben (Nemzeti Muzeum mögött) épültek. Azért mert Pest szab. kir. város területe a mai Belváros volt és mert az 5. és 8. kerület már a város falain kivül fekvő nemesi földbirtok volt. Arról, hogy a jobbágyság, a parasztság, a lakosság túlnyomó része az uralkodó kisebbség rovására ki ne emelkedhessék megkötött és alárendelt helyzetéből, számtalan törvényes szabály gondoskodott. Ami a viseletét illeti, a jobbágyság az idevonatkozó rendelkezés szerint nem járhatott a legújabb időkig másban mint házi szőttesben-fonottban, legegyszerűbben, meghatározott szabásúban, előirt hajviseletben. Aki ez ellen vétett jobbágy, deresre került, jó esetben kalodába. A régi világ bomladozása során legelsőnek a főnemesi rend kezdi abbahagyni a megkülömböztető önként vállalt nemzeti ruhaviseletet. A főurak ugyanis elég erőseknek érezték magukat hatalmukban hozzá. A 18 század végefelé, amikor a nyugateurópai világ kezdte hovatovább abbahagyni a nemzeti viseleteket, a magyar mágnások, az egyetlen magyarok, akik külföldre mehettek, feszélyezve érezték magukat ebben a különlegességükben és elsőknek viseltek “ánglius és frantz” azaz modern nemzetközi öltözetet. Viszont a költők és a nemzetiség egyéb jóhiszemű ábrándozói a maguk regényességében a magyar viseletét már nem rendi világ kényszerzubbonyának érezték, hanem áteszményitették “nemzeti dicsőségnek” és hazafiui kötelességnek. A nemzeti viselet legelső nevezetes szószólója gróf Gvadányi József nyugdíjas lovasgenerális. Vidám, copfos “Peleskei Nótárius” ában ostorozza a nemesség körében lábrakapott európai divatokat és harsány pajzánsággal követeli hogy a magyar járjon ősei köntösében. íme nehány szó, milyennek kívánja a magyar viseletét: “Véltem, fogom látni nemzetemnek fényét Magyar öltözetnek kiválasztott kényét, Bíbornak, bársonynak, skárlátnak a színét, Szibériából jött nyusziját és görényét. Véltem mente, dolmány takarja testüket, Skófiumból szőtt öv keríti ezeket.... Karmazsin, kordovány csizma lesz lábukon, Tigris vagy párducbőr fog függni hátukon ... .” Ami pedig a menyecskéket illeti: “Karcsú derekukon vala váll felöltve,
