Tárogató, 1946-1947 (9. évfolyam, 7-10. szám)

1947-02-01 / 8. szám

TÁROGATÓ 5

ta állam”, mikor a kisebbségeivel való bánásmódjáról van szó. A csekély számú magyar és albán kisebbségek jelenleg tényleg nagyobb jogokat élveznek, mint a jugoszláv királyságban a háborúk közti időszakban, és ami az ország többi részét illeti, azokra a “szláv szövetségiséget” alkalmazzák. A “szláv szövetségiség” az az elv, amelyet Stalin ajánlott úgy Jugoszláviának, mint Csehszlovákiának. Azt jelenti, hogy minden szláv csoport, amelynek van sajátos nemzeti vagy akár törzsi öntudata, külön adminisztrációs és politikai egységet alkosson. A moszkvai “Minden Szlávok Bizottsága” gyűléseinek a jegyzőkönyvei szerint, sohase beszélt egy “jugoszláv”, hanem egy “szerb” vagy “horvát”, egy “szlovén”, vagy akár egy “boszniai”, “macedóniai” vagy “montenegrói.”

Elméletileg a “szláv szövetségiség” kizárja a szlávok közti ellentéteket, amelyeknek Jugoszlávia ugyancsak szintere volt az elmúlt évtizedek alatt, de kérdezhetjük, hogy mennyire őszinte ez a szövetségiség és mennyire csak propaganda, amely azt célozza, hogy Jugoszláviát vonzóbbá tegye a “meg nem váltott testvérek” számára, akik Istriában- Triesztben, Karinthiában és Észak Görögországban laknak. Jugoszláviának “szövetségi egységekbe” való feldarabolása arra képesiti Jugoszláviát hogy meg* győzőbben nyújtsa be a területi igényeit és hogy a helyi nacionalizmust felhasználja a diplomáciájában, pont ahogy Szovjet Oroszország kihasználja az örmény, georgiai és azerbazsáni nacionalizmust a saját területének a kiterjesztésére. Az igazi szövetségiségnek például arra kellene képesiteni a horvátokat, hogy a helyi problémáikat a maguk módján oldják meg s a maguk választotta embereiket ültessék nyeregbe. Ha azonban a “horvát parlament” azt határozná, hogy Matchek doktor- a Párisban száműzetésben élő demokratikus horvát parasztpárti vezető — visszatérjen a hazájába és bekapcsolódjék a horvát kormányba, nem valószinü, hogy ez a parlament egy napig is élne tovább. A “szláy szövetségiség” a végső határokig vive, mint Jugoszláviában, Oroszország érdekében is dolgozik, mert az alfelosztások révén a kis szláv nemzetek összehasonlitva a nagy orosz nemzettel, még jelentéktelenebbekké válnak, mint azelőtt.

4. A kelet európai blokk fogalma.

Az orosz politika alapvető szabályának látszik Kelet Európában az, hogy a szláv népekben jobban meg lehet bizni, mint a nem-szláv népekben; mivel a szlávok felé az orosz politikának könnyebb érzelmi közeledése van, amely leghatékonyabb a szerbek és bolgárok esetében, kevésbe hatékony a csehek és szlovákok esetében s kétséges a lengyelek esetében. Másrészt az oroszok nem bíznak a magyarokban, mert ők kevésbé alkalmazkodtak az uj keleteurópai viszonyokhoz, mint a szomszédaik; és megvetik a románokat. Vyshinsky, aki jórészt felelős a mai politikai rendszerért Romániában, televan gúnnyal, mikor arról az országól szól.

Az orosz politika célja nem annyira szláv, mint inkább kelet európai blokk, aminthogy Danilevsky szláv szövetsége se volt kizárólag szláv. Ámbár Oroszország szervezni akarja egész kelet Európát, a pánszlávság marad az az ideológia, amely a keleti lánc legfontosabb szemeit köti össze.

“Szervezni” nem annyit jelent, hogy az oroszok 100 per centes szovjet rendszert akarnak bevezetni a blokkba tartozó országokban; de Oroszország kívánja, hogy Kelet és Délkelet Európa államai bizonyos reformokat vezessenek be s hogy “megbízható személyek” foglalják el a megelőző uralkodó klikkek helyét.

E tekintetben az orosz viselkedés keveset különbözik a cári Oroszországétól, amely hasonlóképen csak főuralmat akart gyakorolni a szláv testvérek fölött, anélkül hogy outokráciát vezetett volna be Belgrádban és Szófiában.

Ez persze máskép történt Lengyelországban — a Visztula tartományokban, amint akkor ezt az országot hívták —, amelyet Oroszország alkotórészének tartottak. Kifelé Oroszország még mindig azt a nézetet tartja el, amelyet egy orosz propaganda mü, a Skobelev és a Szláv »Ügy, fejezett ki 1883-ban (irta Novikova asszony, egy orosz úrnő), amelyben többek közt ez áll:

“Mi a magunk számára az autokráciát előnyben részesitjük;erősen meg vagyunk arról győződve,hogy jobban megfelel nekünk, mint a kormányzat nyugati formái; de a szláv család széles mezején mindenféle kormányrendszer vi-