Tárogató, 1944-1945 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1944-11-01 / 5. szám
6 T Á R O G A TÓ TÁROGATÓ A Canadian Magyar Monthly Edited by A. CZAKÓ, Ph.D. 423 Queen St. W., Toronto, 2, Ont., Canada Published by The United Church of Canada Printed by THE CHRISTIAN PRESS, LIMITED 672 Arlington St., Winnipeg, Man., Canada Entered at Winnipeg Post Office as second class matter. azzal tetézte, hogy egy gyereklányt vett el feleségül, egy lányt, aki alig volt több 12 évesnél. Ezt a házasságot mindenki ellenezte, kivéve a leány anyját, aki nagyon jó volt Poehoz s napsugarassá tette egy pár napját. Mrs. Clemm volt a neve. Poenak egyik, Mrs. Clemmhez irt levele jobban megvilágítja az életét, mint egy csomó okoskodás. 1844 áprilisában történt, hogy Poe a feleségével, Virginiával, Philadelphiából New Yorkba ment, hogy a sorsán javítson. Leirja az útját: “Amboy-ig kocsin mentünk s a hátralevő 40 mérföldet gőzhajón tettük meg. Sissy (igy hívta a feleségét) egyszer sem köhögött. Mikor kikötöttünk, erősen esett. A hajón hagytam s elmentem agy esernyőt venni s lakás után néztem. Találkoztam egy emberrel, aki esernyőt árult s vettem tőle egyet 62 centért. Mikor a házhoz értünk, félórát kellett várnunk, míg a szobát rendbehozták. A múlt este vacsorára a 1 gkbünőbb teát ittuk, amit valaha is élveztünk, erős veit és forró; buzakenyeret; sajtot: egy nagy tányér elegáns sonkát (2 tányérban) és 2 tányér hideg borjut, amiből egész rakás volt s nagy szeletekben; 3 tányérnyi süteményt s mindezt nagy bőségben. Nincs ok arra, hogy az éhenhalástól féljünk; a legjobb reggelim volt, mióta kis otthonunkat elhagytuk. “Sis el van ragadtatva s mi mindketten a legjobb hangulatban vagyunk. Ő most a nadrágomat javítja, amelyet egy szög kiszakított. Van még négy és fél dollárunk. Holnap megpróbálok kölcsönvenni 3 dollárt s akkor megélünk két hétig”. Házias levél, amely nem árul el se pazarlást, se fukarságot. Ha hét és fél dollárja volna, két hétig mindaketten megélnének. Micsoda rózsás kilátás! Poe sorsa az volt, hogy keserűen kritizálták. És milyen kegyetlenül és kíméletlenül üldözték a kritikusai, nemcsak életében, hanem még a halála után is! Az angol költők — egy Byron, Shelley, Swinburne — élhettek erkölcstelen életet; de a szerencsétlen Poe-t a sírjába kergették a temperamentuma hibáiért s halála után azért emlegették, hogy tovább kínozhassák. Az európaiak csudálkoznak azon, amit mi a “Poe vitának” nevezünk, azaz Poe személyes szokásainak az örökkétartó megvitatásán. Poe életrajzírói közül többen inkább foglalkoztak a gyengeségeivel, mint az irdodalmi értékeivel. A Hircsamok első listájáról Poe-t kihagyták a mértéktelensége miatt; most persze Poe ott van s dicsőségesen, de az ócsárlói közül egy se került be. Mi igaz Poe iszakosságában? Valószínűleg az, hogy Poe keveset ivott, de az a kevés sok volt neki. Tudjuk, hogy bizonyos időközökben Poe izgató szereket vett magához s néha még kábítószereket is. De abszurdum azt mondani róla, hogy iszákos volt vagy ópium-élvező. James Huneker mondja az Önéletrajzában, hogy az apja számos éven át ismerte Poe-t, de egy esetet kivéve Poe sohase volt részeg s abban az egy esetben is egy gyüszünyi ital okozta a rosszullétét. Olyan volt a természete, hogy egy pohár ital kiverte a sodrából. Ne felejtsük csak el, hogy mennyit létesített abban az életben, amely a negyvenedik évével befejeződött. Nézük csak a kézírását: milyen határozott, olvasható, majdnem nőies betűk. Iszákos vagy kábítószert élvező ember nem Írhatott volna úgy. Poe külseje. Poe társadalmi életét természetesen nagyon korlátozta a szegénysége. Későbbi élete csupán küzdelem volt az Ínséggel. Csak egyszer ünnepelték, mikor A holló-ja jelent meg. Mindenki arról beszélt s nemcsak a városban, hanem az egész orzágban. Keresték a társaságát. Ebből az időből (1845) van leírás róla. Az egyik ezt mondja: “A modora kellemes volt és finom, hangja mély és dallamos, a nagy, sötét szemei világitottak és kifejezők voltak, egész lénye azt árulta el, hogy kivételes jelentőségű”. A társaságban Poe nagyszerűen tudott hallgatni s egyáltalán nem akart szóvivő lenni. Korai fényképei gondolkodó, finoman modellált főt mutatnak, olyan férfit, aki nem volt szép, de aki szerette a szépséget. Később a vonásai megkeményültek s elárulták, hogy kemény harcokat vívott a benső és külső ellenségeivel. Szerette a nőket s többnek a nevét is emlegetik vele kapcsolatban. De nem Byron és Swinburn módjára szerette őket, hanem inkább mint álmainak az ideáljait, akikkel sohase került a hús és vér közelségébe. Az
