Tárogató, 1944-1945 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1944-11-01 / 5. szám
TÁROGATÓ 5 tett különbséget a nemek közt. A korai teuton idők Hexe-je éppúgy lehetett férfi, mint nő. Ezek az emberek ma is velünk vannak, de nem ijesztenek meg bennünket. A legtöbbjük teljesen ártalmatlan s a kisebb részüket idegkórházakba küldik. De a középkorban, amikor az emberek még látták* és megtapintották a sátánt, a női hisztériának minden nyilvánulását a sátán befolyásának tekintették. A bolond asszonyt nem sajnálták, hanem megvetették, mint olyat, aki a lelkét önként felajánlotta a sötétség fejedelmének. Könnyű most a boszorkánydoktorok korlátoltságából gúnyt űzni. A valóságban azonban ők a koruk tudásának megfelelően cselekedtek. Ők voltak a közösség egészégügyi felügyelői. A kötelességüket mulasztották volna el, ha hagyták volna, hogy a boszorkányok a titkos mesterkedéseikkel megrontsanak másokat. A középkori közösség állandó félelemben élt. A betegséget, napfogyatkozást, villámcsapást, árvizet nem a személytelen természeti erők működésének tartották, hanem gonosz személyek gonosz befolyásának tulajdonították. Ki lehetett volna megfelelőbb bűnbak, mint a vénassony, aki elvonultan élt, senkivel se érintkezett s akit emiatt mindenki utált? Vagy a fiatal, aki szintén magának élt s akit emiatt még a vénnél is jobban gyűlöltek? Nehéz pontosan megmondani, hogy hány személyt végeztek ki boszorkányság gyanújában. A 17. század első felében egy energikus boszorkányvadász, Carpzou, egymaga több mint 15ezer boszorkányt végeztetett ki. A történetírók két-háromszázezerre becsülik a kivégzettek számát, ami épen elég. A délamerikai gyarmatokban még a 19.század közepéig végeztek ki boszorkányokat. Azok, akiket a boszorkányperek részletei érdekelnek, tanulmányozhatják a megfelelő kézikönyveket. Az lnquisitio 1489-es kézikönyve mindenről felvilágosíthatja. Ha áttanulmányozza, valószínűleg nem fog nőni a csodálata az emberi eszesség iránt. A mi korunkban, mikor a tömegek erényeiről zengünk dicséreteket, hajlandók vagyunk a múlt bűneiért a fejedelmeket, uralkodókat és államférfiakat vádolni. De a tény az, hogy a néptömeg volt a boszorkányok legádázabb ellensége 300 évvel ezelőtt. A börtönön kívül üvöltő csőcselék minden bíráskodást komédiává alacsonyitott le s a kínzás minden formáját helyeselte. A bevádolt asszonyokból a hüvelykszoritóval csikartak ki vallomást. A hajukat kitépték. Rengeteg mennyiségű forró vizet itatak velük. S ha ezeket a gyalázatos kínzásokat túlélték, akkor rájuk fogták, hogy az ördög volt a segítségükre. Ennélfogva bűnösök voltak, tehát fel kellett őket akasztani vagy meg kellett égetni. Védőügyvéd nem volt. Fellebbezés nem volt. A küzdelem az emberi esztelenségnek ezen formája ellen hosszú volt és keserű. Az emberiség legkiválóbb elméi mutatták ki, hogy a boszorkányságban való hit pathologikus. Végül a világ megszabadult ettől az átkos babonától. Vájjon mit fog felkarolni helyette? (H. W. van Loon cikkéből.) POE, AZ EMBER. Edgar Allan Poe, az amerikaiak egyik legnagyobb költője. “Nagy volt mint költő, szeerencsétlen volt az élete s nyomorult a halála”, mondja az egyik emlékének a felírása. A borzalmas történeteit mindenki ismeri s A hollóját többen is leforditották magyarra. Bennünket most nem az iró, hanem az ember érdekel. Miféle ember volt Poe? Vagy egy tucat ember volt Poe történetírója s köztük több asszony. Ezek annak tulajdonítják a megbízhatóságukat, hogy a nevük össze volt kapcsolva Poe-éval. Azok a jellemzések, amelyeket ezek adnak, ellenmondók olyannyira, hogy inkább elhomályosítják Poe alakját, mint megvilágítanák. Az egyik ezek közül egy kéziratgyüjtőnek azt válaszolta, hogy megkaphatja tőle Poe egyik IOU-ját (I owe you. .., adósságlevél) a rajta levő 50 dollár egy töredékéért, jelezve azt, hogy Poe nem fizette meg az adósságát. Ilyen adósság levél nyilván több is létezik. Poe ellen sok mindent lehetne felhozni, de tekintetbe kell vennünk az élete körülményeit. Poe vándorszínészek gyermeke volt s John Allan fogadta örökbe, aki jó nevelést adott neki s egyetemre is küldte. Poe azt hitte, hogy ő lesz Allan örököse, de ezt a reményét annak a második házassága megsemmisítette. Mikor Allant közvetlenül a halála előtt meglátogatta, az bottal verte ki a házából. Poet mindenki kinevette s ő cent nélkül maradt. Innen kezdődtek a pénzügyi nehézségei s azok pont a haláláig tartottak. Mindig nyomorúságos helyeken lakott s a nyomorúság talán néha meg is zavarta a fejét. A szerencse néha felé pislogott, de ő nem ragadott meg egy alkalmat se. Kiadó is lehetett volna, de nem bírta az állandóságot. Mikor a bajok majd összecsaptak a feje felett, azokat még
